Talking to the moon (JooSon/Jackheon ff.) --SZÜNETEL--

10. Fejezet

Jooheon

A féltékenység szörnyű tulajdonság, amely mindenki szívében megbújik, és tehetetlenek vagyunk ellene. Befurakszik elménkbe, lehetetlen kiűzni gondolatainkból, megváltoztatja jellemünk, sajnálatos módon a negatív irányba.

Nem minden esetben van alapja, mégis előtör belőlünk. Én sem vagyok kivétel a zöld szemű szörny bűvkörének, engem is elárasztott a féltékenység.

Ahogy megcsörrent a telefon, nem is törődve velem mosolyogva hagyott egyedül, minden figyelmét a telefon túlsó oldalán lévő személynek szentelte.

Nem bírtam megállni, hogy ne lépjek ki utána a teremből, az ajtófélfának dőlve szemléltem beszélgetése közben. Felszabadultan kacarászott, és kínaiul magyarázott az ismeretlennek, ezzel felhúzva engem, elrontva a hangulatom.

Velem miért nem ilyen? Egyáltalán mit várok, még csak pár napja találkoztunk hivatalosan, azt az egy hétnyi bokorban bujkálást leszámítva.

Ha ez nem lenne elég, még ott van Choa.

A vendéglőben flörtölt az ÉN párommal, ami felért egy árulással. Fogalma sem lehet a lánynak mit tett, hisz Jacksonon nem érződött a szagom, ami jelezné, hozzám tartozik, ahhoz le kellene feküdnie velem, hogy megjelöljem.

Jackson felől nem láttam semmilyen jelét annak, hogy tetszene neki a szőke lány, de már ennyitől is eluralkodott rajtam a birtoklási vágy.

Most még sem érdekel a titokzatos kínai, sem a falkatársam, csak is a hajam birizgáló csoda számít. Jackson szépen csillogó szemeivel pillant fel enyéimbe, majd zavartan ajkaimra vissza.

A hirtelen ért intimitás megbolondít, a szívem őrült tempóban kalimpál. Éles hallásomnak köszönhetően meg tudtam állapítani, nem csak én küzdök a szívinfarktus veszélyével.

Arca a szokottnál sokkal pirosabb, édes ajka már csak pár centire volt tőlem, nagy a késztetés, hogy rámarjak, s megízleljem, biztos olyan finomak-e, mint álmaimban.

Az ég dörög, az eső is szemerkélni kezdett, mégsem mozdultunk egy tapodtat sem.

Akaraterőm a végéhez közeleg, nagyot nyelve hajoltam rá puha párnácskáira, még szinte egymáshoz se érintettük ajkaink, Jackson a kezét a mellkasomra téve tolt el magától.

Tekintete elárulta, felkavarta az előbbi majdnem csókunk, kapkodva pakolta össze a könyveket, az írószereinket, kínaiul motyogva valamit, esélyem sincs rájönni, mit is mondott. Egyet gondolva indult el az erdőből kivezető ösvényen otthagyva engem.

- Jackson, várj - kiáltottam utána, de mint aki nem hall, csak is előre figyelt.

Megragadtam karját, majd magam felé fordítottam, hogy a szemembe nézzen, nem bírom elviselni, ahogy kerüli a tekintetem.

- Mit akarsz? - kérdezte dühösen.

- Sajnálom - hajtottam le fejem. Azt hittem meg tudom állni, hogy csak a barátja legyek, de lehetetlen.

- Mit? - Most komolyan fejtsem ki?

- Sajnálom, nem kellett volna rád nyomulnom, csak... - most jött el az én időm, hogy vetekedjek egy paradicsommal.

- Csak, mi? - húzta fel szemöldökét.

- Ahogy rám néztél, azt reméltem, te is akarod. - Mert kibaszottul kívánlak, és a magamévá akarlak tenni.

- Ó, az én hibám? Sajnálom, de nem vagyok meleg. - Sejtettem, de nem vártam, hogy csak ennyivel összetöri a szívem. Esélyem sincs nála, csak azért, mert férfi vagyok.