Talking to the moon (JooSon/Jackheon ff.) --SZÜNETEL--

15. Fejezet

Jooheon

A nap még nem kelt fel, a sötétség uralja az égboltot. Jackson egyenletes légzése tölti be a kórterem csendjét, amely kissé megnyugtatott az ijedelem után.

Kimosták a gyomrát, és most infúzióra van kötve. Chanyeol pont ügyeletben volt, így lehettem most szerelmem mellett, Yeol nélkül már rég kihajítottak volna.

Persze nemsokára megjelenik Jacks anyja, és hallgathatom a fejmosását, amit meg is érdemlek, mert egy idióta vagyok. Sophia ma nem dolgozott, Chanyeol értesítette, hogy baj történt.

Kétségbeesésemben elárultam Yeolnak a titkom, hogy mi is köt az előttem fekvő fiúhoz, de ő erre csak annyit mondott, hogy már tudta, amivel meglepett, de ez érdekelt akkor a legkevésbé.

Párom kezét szorongatva ültem az ágya melletti széken, egy pillanatra sem levéve róla pillantásom. Szemem már duzzadtak és vörösek a sok sírástól, de nem bírom visszatartani könnyeim.

A szenvedélyes csókjainkat követő jelenetet nem kívánom senkinek. A karjaimban tartottam erőtlen testét, és szenvedő arckifejezését figyelve, tehetetlenül vártam a segítséget. Mardosott belülről a bűntudat, hogy csak ennyit tehettem érte, hiába akartam mindentől megóvni.

A mentők szerencsére hamar kiértek, és az orvosok tudtak Jacksonon segíteni.

Jinyoung és Changkyun is bejöttek utánunk a kórházba, nem hagytak egyedül, amiért hálás vagyok nekik.

Jinyoung magát okolta, amiért az ő buliján történt, és nem figyelt eléggé Jacksonra, pedig látta, mennyit ivott, le kellett volna állítania. Nem hibáztatta senki, nem az ő feladata vigyázni Jacksonra, azaz enyém lett volna, csak elbuktam.

Átvállaltam volna helyette a fájdalmat, csak őt láthatnám egészségesen. Az sem érdekelne, ha ezentúl levegőnek nézne, elviselném, csak legyen jól, én kibírom a hiánya okozta gyötrődést.

Arcán nem látni kínra utaló jeleket, nyugodtan szuszog, mintha egyetlen dolog sem nyomná a vállát, ellenben velem.

Én vagyok a hibás azért, ami történt, nincs mentségem, mellette kellett volna maradnom, és nem Changkyunt keresni. Bárcsak vissza tudnám forgatni az időt, és meg sem jelenni az eseményen.

A két ribanc tehet az egészről, a nyakamat tenném rá, hogy közük van hozzá. Jiminhez vezet majd az első utam, amint elhagyom ezt a fehérségben úszó épületet.

Arcára simítok, úgy kezdek hozzá beszélni, hiába nem hall engem.

- Ne haragudj, hogy nem figyeltem rád, borzalmas társad vagyok, jobbat érdemelnél nálam - eredtek el könnyeim.

- Kérlek, ébredj fel, mond, hogy minden rendben van. Nem bírlak így látni, bele sajdul a szívem - szipogtam fel könnyeimet letörölve.

- Szeretlek, kicsim - hajoltam közelebb hozzá, és leheletnyi csókot nyomtam ajkaira.

- Azt terveztem, hogy nem maradok addig, míg felkelsz. A bűntudat nem engedi, hogy szembe nézzek veled, még ha nem én vagyok a legnagyobb bűnös, de részben miattam fekszel most itt. Önző módom mégis a figyelmedre vágyom - söpörtem el egy kósza tincset homlokából.

- El se tudod képzelni, mennyire boldog lennék, ha felkelnél, s kiderülne, a csókjaid, a tetteid igazak, és nem csak az alkohol, és a kábítószer hatása miatt voltak mindezek. Te biztosan nem fogsz rá emlékezni, de lehet jobb is, így nem gondolsz majd a fájdalomra, amit a rosszullét okozott, nekem ennyi bőven elég - vettem kezét tenyerembe, hüvelykujjammal simogatva puha bőrét.