Örökség • 18+

e i g h t

ᴇʟʜᴜʟʟᴀᴊᴛᴏᴛᴛ ᴋöɴɴʏᴄsᴇᴘᴘᴇᴋ
_______

- Én azt mondom, ne is húzzuk az időt - mosolygott önelégülten Mr. Hawkins. - melyik szoba?

- A csaj újonc, nem viszem még magasra. Majd idővel kipróbálom ott is, de most még kímélem egy hatossal - mondta Shawn, közben mellém lépve lenézett rám.

- Dorothy, hatos - szólalt meg kissé hangosabban Mr. Hawkins, mire a vörös megfordult és a tizenkét kulcs közül keresés nélkül leakasztotta a hatos számút, majd felállt a székéből és az asztal mögül kilépve lassan, kecsesen lépkedett felénk, lábával talán még egy kis modellekhez hasonlítható kaszáló mozgást is végzett. Fényes fekete magassarkúja ütemesen kopogott a hófehér márványpadlón, majd elénk érve elmosolyodott és a mutatóujjára akasztott kulcsot Shawn felé tartotta.

- Jó szórakozást - csupán csak ennyit mondott, majd megfordult és visszasétált a helyére. Cipője kopogása még élesen bele-belevágott a feszült levegőbe, amikor Shawn óvatosan végigsimított az arcomon, ezzel egy ijedt tekintetet kiváltva belőlem.

- Mehetünk? - kérdezte, mire nagyot nyelve bizonytalanul bólintottam. A srác nagy tenyerét lapockámra fektette és így indult el a nagyrész csak üvegezett folyosó felé, ami a másik épületbe vezetett. Félve pillantottam hátra Mr. Hawkinsra a vállam felett, a férfi pedig csak mosolyogva vonta fel a szemöldökét, majd elfordult és indult a saját dolgára. - Nos, Livy. Mesélj magadról!

Most komolyan..?

- Én...izé. Őszintén, most épp nem tudok mit mondani. Nem vagyok olyan állapotban - motyogtam halkan, miközben átszeltül a folyosót. - nem helyes ez az egész - súgtam magam elé lehajtott fejjel.

- Szerintem tök oké - vont vállat nevetve, majd a szobák előtt elsétálva az épület végén található lépcsőre tért. A következő emeletre érve alig léptünk párat, Shawn megállt és a kulcsot a zárba helyezve lenyomta a kilincset, majd perverz vigyorral nézett le rám. - menj előre, vedd le a köntöst és bújj a takaró alá - lesütött szemmel bólintottam, majd beléptem a szobába. Shawn becsukta mögöttem az ajtót, én pedig a köntöst levéve végignéztem piros-fekete ruhámon. A csipkés anyag szinte semmit sem takarva simult a testemre, én pedig hatalmas szégyenérzetemet hessegetve az ágy felé indultam. A rácson lévő bilincsekkel keztem szemezni és félve ültem a matracra. - szólj, ha kész vagy - kiáltott be, én pedig nagyot nyelve bújtam a takaró alá. Hiába tettem amit kért és hiába kiáltottam ki, hogy kész vagyok, mégsem az a látvány fogadta a narancssárga fényű szobában, mint amire vágyott. - hé - sietett mellém ijedten. - ne sírj, hé - ült le mellém, belőlem pedig végleg kitört a hangos zokogás. - mi a baj?

- Mi a baj!? - néztem fel rá zaklatottan. - Azt kérdezed, mi a baj? Megmondom, hogy mi a baj! Az a baj, hogy én rohadtul nem vagyok idevaló! Az a baj, hogy mindjárt le fogok feküdni valakivel, akit nem is ismerek! Az a baj, hogy belementem ebbe az egészbe! Ez a rohadt nagy baj, Mr. Mendes! Én valahogy kurvára nem így képzeltem el az első alkalmat és most mégis itt fekszem egy ágyban, ahol megannyi büdös prosti elégített ki élettelen sztárocskákat, akik inkább ribancokat keresnek, minthogy valami normális kapcsolatba kezdjenek. A szüleim baromira nem így neveltek és most először örülök, hogy meghaltak! Nem tudnék ezek után a szemükbe nézni!

- Nyugodj meg - túrt a hajába Shawn, majd ügyetlenkedve átölelt. - hé...izé. Livy. Figyelj...én tökre megértem. Vagyis...nem értem, de próbálom. És ha neked úgy jobb, akkor...nem kell. Vagyis - halkan felnevettem a próbálkozáson, aranyos volt tőle, ahogy dadogva próbált megnyugtatni. - szóval. Nyugodj meg szépen, nem erőltetek rád semmit, oké? - simított végig hátamon, mire szipogva bólogatni kezdtem. - Ha gondolod, maradhatunk így. Vagy pihenj le, tudom is én. De egyszerre kell visszamennünk, szóval azért mondd, hogy hogy döntöttél.