Örökség • 18+

t h i r t y

ʀéᴍᴇs ʀíᴍᴇᴋ
_______

- Te csak viccelsz - motyogtam elképedve Jack felé nézve. Nagyokat pislogva bámultam a srácot, aki elhúzott szájjal meredt felém és a reakciómat várva méregetett. A reakcióm azonban csupán ennyi volt. Lefagytam.

- Nem, ilyennel nem viccelnék. Ezért nem rontottam rátok ezzel, próbáltam a lehető legtermészetesebben közölni...

- De nem megy el - szólalt meg Shawn. - nem mehet el! Zack nem viheti el Európába, az...az nagyon messze van! Nem megy el!

- Hé - szólt közbe erőteljesen Dylan is. - nem viszik el, nyugodjatok már le! Max ehhez igazítjuk a tervet, mit kell ennyire befosni?

- Igaz - kezdett bólogatni Shawn. - igen, igaz! Dylannek igaza van, semmi para. Nyugodjunk meg, aztán kezdjünk véglegesíteni - sóhajtott fel, mire mind egyszerre bólintva ültünk neki a számunkra hatalmas, világmegváltó terv véglegesítésének.

* * *

Unottan néztem ki az ablakon, majd vissza a lassacskán elszundító Shawnra. Elmosolyodtam, tekintve hogy nagyon édesen nézett ki, ahogy enyhén elnyílt ajkain keresztül piheg, szempillái aprót meg-megrebbennek, Ő maga pedig kezdi átandi magát az álomvilágnak. Rá is fért a pihenés, hisz majdnem az egész napunk a tökéletesítésre ment el, Shawn pedig igen aktívan részt is vett a munkában. Folyton hozzátett valami király ötletet, közben egyrecsak belopta magát Dylan szívébe, késő délutánra pedig teljesen össze is haverkodtak. Örömteli pillantásokat vetettem rájuk, amikor a közös kézfogásukat fejlesztgetve kacagtak fel együtt, vagy épp baráti szinten el is kezdték egymást szivatni. Tényleg jó volt nézni, hogy életem két legfontosabb és legmeghatározóbb személye egyre jobb kapcsolatba kerül egymással.

Álmosan felsóhajtva álltam fel Shawn mellől, majd a konyhába mentem, ahol az immáron egyedül maradt Dylan időzött. Szerencse, hogy Dylan nem nehéz eset, már ha a barátkozásról van szó. Jackkel is legalább olyan lett a kapcsolata mint a barátommal, így ameddig mi Shawnnal kettesben pihentünk a nappaliban, addig Dylan és Jack a konyhában hülyéskedve töltötték idejüket. Bár végül Jacknek le kellett lépnie, Dylan továbbra is a konyhában tartózkodva hagyta, hogy a barátom és én egymással foglalkozva lehessünk csak egymásé legalább egy rövidke óra erejéig.

- Mizu? - kérdeztem halkan, közben lehuppantam egy székre Dylannel szemben.

- Semmi, gondolkozok - vonta meg a vállát, közben letette a telefonját az asztalra.

- Igen..? Na és min? - támaszkodtam meg könyöklő kezemen, mire felsóhajtva húzta el a száját és az asztalt vizslatva hajába túrt.

- Shawn ötletén. Tényleg ki tudnánk használni. Nagyon durván...

- Jaj Dylan, nyugi már - mosolyodtam el. - felejtsd el egy kicsit ezt az ügyet. Inkább mesélj! Mi a véleményed Shawnról? - vigyorodtam el, mire mosolyogva forgatta meg a szemét.

- Rendes srác és észre se lehet venni, hogy amúgy egy egész világ rajong érte. Bírom. Nagyon is. De ezt neki ne mondd, tetszik, hogy kicsit tart a véleményemtől - motyogta, mire vigyorogva haraptam ajkamba, majd az épp akkor Dylan mögött megjelenő kissé kómás Shawnt megpillantva el is nevettem magam, hisz a fiú szélesebben mosolygott, mint valaha. Vadalma. Az én vadalmám...

- Mi ilyen vicces? - vonta fel a szemöldökét mosolyogva a bátyám, mire csak a fejemet csóválva intettem le a dolgot. - Livy..!

- Óh Rómeó, miért vagy te Rómeó? - nevette el magát Shawn is Dylan mellé lépve, majd bátyám mellett féltérdre ereszkedve megfogta a kezeit. - Dylan Miller, te kis nyálas szépfiú - kacagott Shawn, közben felállt és felém indult.