Örökség • 18+

n i n e

ғüɢɢöɴʏöᴋ és ᴛᴇᴊᴋᴀʀᴀᴍᴇʟʟᴀ
_______

- Ezt biztosan szándékosan csináltad - nevettem fel, közben a kulcsomat keresve az ajtónak dőltem.

- Dehogy! De ha zavar, akkor már megyek is - vonta fel a szemöldökét nevetve. - ja, de nem tudom, merre kell menni...

- Persze persze - nyújtottam ki kuncogva a nyelvem. Elvégre csak húsz éve élsz itt... - akkor felteszem a várt kérdést: nincs kedved esetleg feljönni?

- Hm, még csak meg se fordult a fejemben ez az opció, de ha már egyszer ilyen kedvesen felajánlottad, megkegyelmezek rajtad és megengedem, hogy velem lógj még pár órát ma este - nevetett tovább, mire csak a szememet forgatva húztam elő a kulcscsomómat.

- Pár óra? Na ne szivass, alapból reméltem, hogy nemet mondasz - nevettem ismét, majd a kulcsot a zárba helyezve kinyitottam a panelház bejáratát. - a lift nem működik, most sajnos használnod kell a lábaidat - vigyorogtam gúnyosan, mire csak kinyújtotta rám a nyelvét és elindult a lépcső felé.

* * *

- Nem tudom hogyan, de ez biztosan a te műved - néztem ki az ablakon, amint a nagy függönyök mögé lépve megálltam. A város teljes sötétségbe borult, egyrészt mert már igen későre járt, másrészt pedig egy hatalmas vihar kellős közepében voltunk. Hangos dörgésekkel kísért villámok tomboltak, az óriási szél szétszedett minden útjába kerülő akadályt, az eső pedig úgy zúdult Torontóra, mintha csak egy mérhetetlen nagy és kimeríthetetlen csapból engedték volna.

- Igen, minden bizonnyal. Nem csak a külsőm, de az erőm is isteni - nevetett fel, majd mögöttem termett. Légzését tisztán éreztem a homlokomon amikor megfordultam, bár felnézni nem mertem rá, csupán mellkasával szemeztem. A teste beterítette az egész látószögemet és nem, nem azért, mert Shawn valami nagydarab, kövér férfi volt, csupán olyan közel állt, hogy nem láttam mást izmos testén kívül. Két karjával börtönbe zárt, hisz bőszen szorongatta mellettem elvezetett kezeivel az ablakpárkányt. Az addig bent tartott levegőt kifújva tekintetem felé emeltem és halványan mosolygós ajkára néztem. - mi a helyzet, alkalmazott? - kérdezte immáron pimasz mosollyal kerítve, mire nagyot nyelve néztem szemeibe.

- S-semmi, híresség - motyogtam megilletődve, mire még jobban elmosolyodva kezdte puszilgatni a nyakamat. Fejemet hátrahajtva sóhajtottam fel, mire derekamat megfogva szemeimbe nézett.

- Tudod mi következik most - suttogta ajkaimra, mire teljesen elállt a lélegzetem és mozdulatlanul bámultam ragyogó szemeibe. Hatalmasakat pislogtam és szemeiben láttam tükröződni egy óriási, szerteágazó villámot. Mintha csak a vágy tüze lobbant volna lángra íriszeiben...

- Én...izé - nyúltam a zsebembe, majd előhúztam az első dolgot, ami kezem ügyébe került. - tejkaramellát? - emeltem kettőnk közé az édességet, mire felnevetve megcsóválta a fejét és ellépett tőlem.

- Nem kérek, köszönöm. De igazán nagylelkű vagy - nevetett tovább, majd a függönyök közt eltűnve csak annyit hallatott, hogy nagyot nyögve ledobta magát a kanapéra. - jó nekem a kanapé is, hallod Livy? Nem feltétlen muszáj amúgy veled aludnom.

- Mi? - húztam szét a függönyöket , Ő azonban csak mosolyogva sóhajtott fel és kezeit tarkójára téve dőlt hátra a párnákra.

- Nem gondolod ugye, hogy ilyen időben hazamegyek? - vonta fel a szemöldökét, mire elléptem az ablaktól és ismételten nyeltem egy nagyot. Instant halál... - Livy..?

- Mi? Én...mi? Mivan? Nem. Vagyis - kezdtem össze-vissza dadogni, majd egy 180 fokos fordulat után ismételten elbújtam a függönyök mögött.