Felkészülés

I.

A piros szép szín

Hinata

Mint mindig, aznap is maradtunk edzés után még gyakorolni. Kageyama komoly arccal figyelte a labdát, amit sikeresen fogadtam, majd mégegyszer beleütött. Ilyenkor annyira koncentrált, hogy a homlokán kis ráncok keletkeztek. Ez nála nem volt túl meglepő, azonban a szemének boldog csillogása már annál inkább. Látszott rajta, hogy tényleg imádja a röplabdát. Az, mikor nyugodtan és tökéletesen kezelte a felé száguldó labdát, nagyon menő volt. Ráadásul mindig, mikor megemelte a kezeit, megfeszült rajta a póló. Ilyenkor adtam hálát az égnek, hogy még mindig képes volt kinőni a ruháit. Észveszejtő látvány volt. Mégis, ami igazán érdekelt vele kapcsolatban, hogy sosem beszélt másról, csak a röplabdáról. Milyenek a szülei? Vannak-e testvérei? Még annyit sem tudtam, hogy mi lehetett a kedvenc színe, ami azért alap volt, ha már barátok lettünk. Legalábbis reménykedtem abban, hogy ezt nem csak én gondoltam így.
- Hé, Kageyama! - fogtam meg a labdát a fogadása helyett. - Mi barátok vagyunk? - Értetlenül ránézett a labdára, majd felemelte a tekintetét rám is. Olyan aranyos, mikor fokozatosan elvörösödik. Imádom, hogy ezt az oldalát csak én ismertem. Lehet, hogy gonosz vagyok, de örültem, hogy én voltam az egyetlen barátja. Ha mások rájöttek volna, milyen kis édes, mindenki jóban akart volna lenni vele. Kész szerencse, hogy előadta magát, mint egy király.

- Ez hogy érted? - vonta föl a szemöldökét. Azért része volt a valóságnak az érzelemmentessége és a hirtelen dührohamai, ezért mindig óvatosnak kellett lennem, nehogy leüvöltse a fejemet.
- Mi barátok vagyunk, nem, Kageyama?
- D-de. - Zavartan biccentett egyet, majd nyújtotta a kezét a labdáért. - Gyakoroljunk, idióta! Örökre ilyen szar maradsz, ha csak a szádat jártatod! - morogta, mire én csak játékosan ráöltöttem a nyelvemet.
- Te is tudod, hogy már nem vagyok annyira rossz! Már az új isteni gyors is megy... - fújtam föl az arcomat. Annyi biztos, hogy elég furcsa személyiség voltam. Imádtam Kageyama minden oldalát. Szerettem felhúzni, zavarba hozni, és amikor komoly volt vagy nagyon koncentrált, kirázott a hideg, persze jó értelemben. Ezúttal kicsit idegesíteni akartam. Utálta, ha duzzogtam.

- Hülye! Úgy viselkedsz, mint egy gyerek!
- Nem vagyok gyerek!
- De úgy viseljedsz. És tizenhat évesen még amúgyis gyereknek számítasz - forgatta meg a szemeit. Sikerült ellopnia tőlem a labdát, ezért odarohantam. Olyan nincsen, hogy hagyjam győzni!
- Akkor te is! Te is tizenhat vagy! - álltam elő a világ legbénább érvével. Ez egy pillanatra kizökkentette, ezért vissza tudtam szerezni a röplabdát.

- Nyertem! Na, megy! - Gyorsan feladtam neki, hogy lezárjuk a dolgot, ő pedig egy unott sóhaj kíséretében fogadta a... Vagyis átvert! Fogta magát, és elrohant a labdával a kezében. Egyetlen másodperc elteltével már én is futottam utána. Már sötét volt, mi viszont az iskola udvarán szaladgáltunk. Teljesen érett dolog, tényleg. Na nem mintha annyira érett akartam volna lenni.

Természetesen sikerült elkapnom a feladómat, mikor mellé értem, egyszerűen ráugrottam a hátára, ő pedig a lendülettől eldőlt. Jó, hogy futott, különben ez biztos nem lett volna így. Ezek után a hátán ültem egy ideig, amit lassan kezdett megelégelni. Hirtelen felült, ezzel lelökve magáról. A labda messzire gurult, de már nem igazán érdekelt. Sokkal jobban izgatott Kageyama kipirult arca, ami valószínűleg nem csak a futástól vöröslött.
-

Barom! Mi vagyok én szerinted, fotel?! - üvöltött rám, mire csak elnevettem magamat. Értetlenül pislogott párat a furcsa reakciómon.
- Meghülyültél?
- Mi? Nem! - "nyugtattam" meg. Vidáman rámosolygtam. - Csak tudod, nagyon aranyos vagy.
-He?! - Megérezhette, hogy a feje gyakorlatilag lángolt, mert gyorsan kezeibe temette az arcát. - Ne mondj ilyen zavarba ejtő dolgokat... Főleg ne nekem - motyogta. Közelebb araszoltam hozzá, majd végigsimítottam a kezén.
- Miért? Ha az vagy... - suttogtam a fülébe, mire megborzongott. Talán mégsem volt annyira közömbös irántam, mint hittem? Sajnos csak ennyit tehettem, mert felpattant, és dühösen a szemembe nézett.
- Seggfej! - üvöltötte, majd elrohant. Egy nagyot sóhajtottam, miközben felkaptam a labdát is. Lassan utána indultam. Mégis ki gondolta volna azt, hogy Kageyama ennyire prűd?