Felkészülés

XXIII.

Nishinoya

Ahogy mentünk, azt vettem észre, hogy mindenre jobban figyeltem. Az ég kékjére, a rajta úszó fehér felhőkre. Yamamoto arcát is jobban megnéztem és a haját is, amit még mindig nagyon menőnek találtam. A lépéseink zaját és a nevetéseket is mintha jobban hallottam volna. Egyedül Tanakát nem figyeltem meg. Ott volt valahol, de nem láttam. Nem is akartam mást, csak elengedni, nem érezni a késztetést, hogy figyeljek rá, nem vágyni az érintésére... Újra Yamamotora emeltem a tekintetemet és próbáltam minden figyelmemet a mondandójának szentelni.
- Tudod, Noya meg szerettem volna kérdezni valamit, de Tanaka még előbb itt volt... - sóhajtott bizonytalanul. Kíváncsian vártam ,hogy folytassa. Talán megint Kiyokoról volt szó.
- Úgy tűnik, nem vagy jól... Nagyon boldognak akarsz tűnni, de látszik, hogy nem vagy az. Tanaka miatt, igaz? - motyogta a földet pásztázva. Felnevettem, úgy őszintén, mire döbbenten rám nézett.
- Édes, hogy aggódsz értem, de igyekszem túl tenni magamat a dolgokon. Ehhez kell egy kis idő és jól leszek - mosolyogtam. Láthatóan megnyugodott, felvidulva elvigyorgott.
- Örülök. Akkor nincs komoly baj?
- Dehogy! Azon akadtam inkább ki egy kicsit, hogy semmi bajod nincs ezzel - vontam meg a vállamat. Megértően hümmögött, majd témát váltott.

Hinata

Nishinoya elment Yamamotoval, így én Kenmával beszélgettem. Ez nagyjából abból állt, hogy csacsogtam, ő pedig bólintott néha. Kuroo sem állt ezúttal fölöttünk, aminek nagyon örültem, mert kicsit furcsán jött volna ki a dolog. Valószínűleg Tsukishimát boldogíthatta... Kageyama pedig nem tudtam hova lett. Kicsit féltem a reakciójától. Bármit tett volna, fájt volna a dolog... Ha nem zavarja, az a rossz, ha igen, akkor az. Ezzel mit csinálhattam volna? Inkább próbáltam úgy beszélgetni Kenmával, mint általában. Nem akartam, hogy tudja, van valami bajom. Ekkor azonban valaki megragadott a pólómnál fogva és elrángatott. Sajnos anélkül is tudtam, ki, hogy hátra néztem volna. Kageyama csak a csoporttól messzebb engedett el.
- Idióta! Te most komolyan Nishinoyával jársz?! - A lehető legjobb színészi tehetségem szerint sóhajtottam fel.
- Ehhez semmi közöd, de igen. Járunk - vontam meg a vállanat. Ő mérgesen felhorkantott.
- Szóval tényleg csak az érdekelt, mi? Kihasználni akartál, de mivel nem sikerült, otthagytál egy bevállalósabbért?
- Mi? Dehogy! - hadonásztam idegességemben. Honnan szedte ezt a baromságot? - Ez... Ez bonyolult, jó?!
- Értem. Azt nem tehetem meg, hogy nem adok fel neked, mert megint lecserélnek, de... - morogta mérgesen. Láthatóan megbántottam, de nem mondhattam el, hogy csak féltékennyé akartam tenni! Ő elfordult és indult volna vissza a csapathoz.
- Kageyama? Te szeretsz engem? - suttogtam. Nem is tudom mit vártam. Az adott helyzetben lehetetlen volt, hogy igennel válaszoljon.
- Nem - vettett rám egy gyilkos pillantást, majd ott hagyott. Igen, ezt megcsináltam. Milyen rossz ötleteim voltak! Inkább odamentem ismét Kenmához.