Felkészülés

XXI.

Ne nézd, úgysem szeret

Nishinoya

A teremben természetesen Daichi idegesen kérdőre vont minket, hogy hol császkáltunk, de én csak vigyorogva megvontam a vállamat. A szemem sarkából láttam, hogy Hinata elslisszolt mögöttem. Ügyes.
- Na, Daichi, nem direkt volt! Nem vettük észre, mennyire eltelt az idő - vigyorogtam. Láthatóan rám hagyta, majd visszafordult a csapathoz. Engem egyszerűen nem tudott leszidni, mert minden lepergett rólam. Legalább békében csinálhattam azt, amit akartam. Shouyounak is volt érzéke ahhoz, hogy kevesebb szidást kapjon. Mindig sikerült rákennie Kageyamára vagy időben eltűnt. Bezzeg Ryu... Neki sosem volt szerencséje. Megráztam a fejemet. Ne is gondolj rá! De hogyan, ha ott állt előttem? Nem bírtam nem végignézni rajta... Pedig a labdát kellett volna figyelnem. Arra irányítottam a figyelmemet. Nos... hiba volt. Tanaka fogadott, de a labda alacsony volt, így tökéletes kilátás nyílt a fenekére. Ezek után mégis hogy figyeljek a labdára?! Idióta! Csak imádkozni tudtam, hogy ne vörösödjek el. Olyan gondolatok peregtek le a fejembe, ami biztosan nem volt normális... Mondjuk a heteró fiúk is csinálnak ilyet, nem? Csak nekik nincs emiatt bűntudatuk.
- Noya! - kiáltott Tanaka, ezért sikerült elérnem még a labdát.
- Bocsi, kicsit elbambultam - nevetgéltem zavartan, mire tarkón vágott. Na jó, esküszöm megverem! Ő lökött el magától, erre még meg is sértődött?! Na még mit nem! Edzés után biztosan beszélnem kellett vele.
Hinatára pillantottam. Ahogy megbeszéltük, végig engem nézett... Vagyis nagyrészt engem figyelt vagy a labdát, de néha-néha titokban ránézett Kageyamára. Neki is annyira nehéz lehetett, mint nekem? Mármint nem néztem volna ki belőle, mennyire perverz, meg ilyesmik, de minden srácnak vannak szükségletei, az nem számít, hogy meleg vagy heteró, ahogy az sem, hogy aktív vagy passzív. Az, hogy nem kaphatjuk meg azt, akit akarunk... Megőrülök tőle és szerintem ő is. Neki legalább volt esélye... Kageyama alapvetően pozitívan reagált rá, ami az ő személyiségével egyértelmű felhívás volt, de engem élből visszautasítottak. Nem voltam picsogós, így adtam pár napot magamnak, azután biztosan túlléptem volna rajta, de akkor is idegesített. Hinatáéknak köszönhetően viszonylag elfogadtam, hogy a fiúkhoz is vonzódom... De ezek után jött az, hogy akit kedveltem, undorodott tőlem. Megint elgondolkoztam azon, hogy talán tagadnom kéne továbbra is... Csak ezek után magam előtt nem tudnám eltitkolni. Mindig ott lenne a háttérben, mindig félnék tőle. A tudat, hogy bármikor kiderülhet, és nem biztos, hogy elfogadnak... Inkább a játékra tereltem a gondolataimat, és még véletlenül sem néztem Tanakára. Megfogadtam, hogy többé nem hívom magamban sem a keresztnevén. Már nem voltunk legjobb barátok.

*  *  *

- Hé, király, nem zavar, hogy a törpe feletted áll? - nevetett Tsukishima, mire egy gyilkos pillantást kapott válaszul Kageyamától.
- Nem hallottad, mert az égben van a füled? Nem vagyunk együtt, barátok vagyunk.
- Olyan fura, nem is értem hogy lehet, hogy pont ti ketten vonzódjatok egymáshoz - folytatta, mintha meg se hallotta volna a másikat. Kageyama nagyon úgy nézett ki, mint aki mindjárt megtépi. Tőle még nem kértem bocsánatot. Miután eltelt azóta két nap, ideje lett volna. Melléjük léptem.
- Fejezzétek be! Lehet, hogy találtál egy új módot, ahogyan szivathatod Kageyamát, de ne akkor, mikor a Nekomával lesz edzőmeccsünk! - szóltam rá, mire morgott egyet, de az égimeszelő otthagyott minket.
- Miért segítettél? - húzta fel az orrát a társaságom. - Buzi vagyok.
- És? Én meg biszex - vontam meg a vállamat, mire értetlenül összehúzta a szemöldökét.
- Akkor meg miért?
- Nézd, Shouyouval már beszéltem, és bocsánatot kértem. Nem kérem, hogy elfelejtsd, csak kérlek értsd meg, hogy nincs veled bajom, se a beállítottságoddal... Hanem magammal volt - motyogtam a végét. Láthatóan meglágyultak az arcvonásai.
- Megértelek. Én Hinata miatt jöttem rá, és először nagyon meglepett... De sosem érdeklődtem a lányok iránt, a szüleim pedig elfogadóak, szóval viszonylag gyorsan felfogtam, azt hiszem...
- A lényeg, hogy tényleg sajnálom, Kageyama! - tettem össze a kezeimet, és meghajoltam.
- Öhm, nem kell meghajolnod, értem, hogy sajnálod... Elmondtad, megnyugodtál, én megpróbálok megbocsájtani - vonta meg a vállát, aztán ott hagyott. Ekkor a vörös hajú "párom" ugrott a nyakamba, és hátulról átölelt.
- Szia! Alig várom a meccset, a Nekoma nagyon erős! - vigyorgott, majd végre elengedett. Amikor ő érintett meg, az olyan furcsa volt... Más. Nem kívántam, hogy véletlen összeérjenek a kezeink, vagy hogy végigsimíthassak az arcán. Így nem volt jó.