Felkészülés

V.

Holnap menni kell suliba.😨 Gondolom most még van időtök olvasni, szóval kirakom. 😉

Hányinger

Kageyama

A szívem mélyén azért reménykedtem valamiben. Valamiben, én sem tudtam, pontosan miben is. Talán azt akartam, hogy a narancs odarohanjon hozzám, és kiharcolja a szerelmemet vagy ne fogadja el a nemleges válaszomat. Nem akartam, hogy megsértődjön és feladja a győzködésemet.
Valamiért mégis pontosan ezt tette. Leállt, alig szólt hozzám, csak Suga-san feladásait volt hajlandó elütni. Nem egyszer vesztettünk edzésen, mert nem ugrott a feladásomért. Visszatértem oda, ahova alsóközépben. Nem mertem feladni, mert azért adni a labdát, hogy kiderítsem, van-e ott valaki, ijesztő. Megbántottam. Ezt nagyon jól értettem, sajnáltam is. Ő viszont elvette ezzel azt, amit régen kiharcolt. Hogyan bízhatnék meg újból benned, ha nem tudom, nem árulsz-e el?

Hinata

Egy terven gondolkoztam. Megfelelt volna gyakorlatilag bármi, hogy visszaálljon minden a rendes kerékvágásba, de addig is muszáj volt megadnom neki a teret. Buzi, mi? Felnevettem, mire néhány osztálytársam értetlenül pillantott rám. Csak rájuk mosolyogtam, ők pedig elintézték annyival, hogy biztos valami vicces jutott az eszembe. Pedig épp ellenkezőleg. A vidám nevetésem a hangos zokogásomat akadályozta meg. Szánalmas voltam. Egyetlen szó miatt ennyire kiborulni. Eszembe jutott az az idő, mikor elgondolkoztam, milyen lenne a kilátás a tetőről. Vajon akkor is jó helynek tartanám a tornatermet, ha zuhannék felé, miután önszántamból leugrottam? A röplabdát aligha utálnám meg, bármi is történt volna. Ha meg akartam volna halni, utolsó percemben végig peregne előttem az életem, igaz? Akkor biztosan csak a röplabdát látnám, néha a húgomat, majd Kageyamát, Kageyamát és Kageyamát. Az az évem csak róla szólt, sőt, már az előző is, miután olyan közel hajolt az első meccsemen. Felpattant a padomtól, és átcsörtettem a szomszédos terembe.
- Hinata! Valami baj van? - állított meg a tanár.
- Sajnálom sensei, de úgy érzem mindjárt kidobom a taccsot... - motyogta, és a hatás kedvéért megfogta a hasát is.
- Menj, aztán keresd fel a gyengélkedőt. - Kisiettem, de egyáltalán nem oda indultam. Egyenesen a fiú vécébe mentem, aminek, ha úgy vesszük, hogy igazat mondtam, tényleg az első úticélomnak kellett volna lennie. Kicsordult az első könnycsepp az arcomon, majd jött a második. Magamnak okoztam fájdalmat azzal, hogy távol tartottam magamat Kageyamától. Ő viszont ezt akarta, nem erőszakoskodhattam. Néztem magamat a tükörbe, néha jobban elhomályosodott a kép. Mennyi ideje bőghettem? Egy idő után csak azt tudtam, hogy nem volt mit kisírni. Elállt az egész, ezért megmostam az arcomat. Arcom sápadt, a szemem pedig karikás volt. Legalább hihető volt a mesém. Elindultam a nővérhez. A folyosón csend volt, csak néhány teremből hallatszott a tanár beszéde, na meg egyszer összetalálkoztam egy elkésett tanárral is. Mivel szaladt, nem állított meg, így nem volt baj. Egyébként meg egy pillanatra rám nézett és elfintorodott. Nem lehettem valami mesés látvány.
Az ajtóhoz érve bizonytalanul bekopogtam. Kicsit összegörnyedtem, az arcomat viszont nem kellett eltorzítanom, így is elég szarul voltam. A nővér teljesen bevette a mesémet, majd azt mondta, feküdjek le egy órát aludni, majd felébreszt, és ha nem érzem jobban magamat, arra a napra hazaküld. Annyi sírás után boldogság volt aludni egy kicsit.