Felkészülés

III.

Sziasztok! Csak tájékoztató mindenkinek, hogy ebben a történetben előfordulhat káromkodás.
Ezt korábban elfelejtettem leírni.

Agresszív feladó

Hinata

Ahogy néztem Kageyamát, muszáj volt megnyalnom a számat, olyan csodás látványt nyújtott. A reakciója pedig mindent megért. Természetesen elpirult, mérgesen felöltözött, majd kirohant az öltözőből. Mikor kiment, elnevettem magamat. Gyorsan követtem a példáját, és mentem edzésre. Igen, Kageyamáról senki sem gondolta azt, hogy ennyire kis prűd lett volna. Pedig az volt. És milyen édesen!
  A tornateremben csak Daichi és Suga volt, de még nem öltöztek át, csak kinyitották a termet. Mint mindig, Kageyamával mi ketten érkeztünk elsőnek.
- Oh, sziasztok! - integetett kedvesen Sugawara. Odajött hozzám, és megborzolta a hajamat. Ezt a feladómmal persze nem merte megcsinálni. Tipikus.
- Szia Suga-san! Jó reggelt, Daichi! - mosolyogtam vidáman, mire a mogorva társamtól kaptam egy ferde pillantást. Mi van? Mindig vidám és energikus voltam, legtöbbször vele is. Nem tehettem arról, hogy olyan izgalmas volt őt zavarba hozni.
Pár perc gyors megbeszélés után mi ketten siettünk edzeni. Dobtam a labdát, Kageyama pedig tökéletesen feladta. Néhány másodperc leforgása alatt újra megjelent a világomban az a hihetetlen érzés. Ekkor jöttem mindig rá, hogy az a kevéske idő rengeteget számított. Egy ember nem attól lesz érett, hogy betölti a tizennyolcat, ahogy nem is attól lesz valaki gyerekes, hogy fiatal. Ha az életedben megtörtént az a bizonyos fordulópont, megismertél valakit, akire nem tudsz nem komolyan gondolni, onnantól kezdve mindig lesz egy felnőtt oldalad. És ha ez megvan, lehetetlen téged megállítani.
A labda a földre csapódott, a lábam talajt ért. Kageyama arca a boldogságtól kipirult, ahogy talán az enyém is.
- Mégegyszer!
- Megy. - Nem is tudom, miért játszottuk el ezt mindig, egyértelmű volt, hogy a pályán akartunk állni, amíg csak lehetséges volt. Mindent megért számunkra az, ha csak pár pillanatra is, de újra átélhettük azt az érzést, azt a pillanatot, mikor a labda leesik az ellenfél területén. A röplabda volt a mindenem, jó, talán majdnem.  Lassan szorította be magát a szívembe, de végül a morgós feladómnak is lett egy állandó helye a szívemben.

*  *  *

Ebédszünet előtt angolom volt, így nyugodtan gondolkozhattam Kageyamán. Arra jutottam, hogy meglátogatom, hogy együtt együnk. A terme az enyémmel szemben volt, így  nem volt nagy túra. Bekukkantottam a terembe. Valahogy nem tudott meglepni, hogy a padjában ült, és senkivel sem beszélt. Az ebédjét éppen akkor vette elő, szóval berontottam.
- Kageyama! - álltam meg előtte, mire összerezzent.
- Idióta, ne ijesztgess! - pillantott fel mérgesen, de ezúttal talán jó kedve lehetett, mert gyorsan lenyugodott. - Mit akarsz?
- Nem eszünk együtt? Menjünk az udvarra! - Meg sem vártam a válaszát, karon ragadtam, ő pedig meglepő módon hagyta. Egy padon foglaltunk helyet, egy félreeső, de egészen jól látható zugban.
- Akkor... Köszönöm az ételt! - motyogta összetett kézzel, majd a társam neki látott, én pedig követtem a példáját. Miközben nyammogtam, felé pillantgattam, mivel elképesztően aranyos volt a pirospozsgás arca.
- Mi van, barom?
- Semmi, csak nem tudom eldönteni, hogy jelenleg cuki vagy, vagy hihetetlenül szexi - vontam meg a vállamat.
- H-hülye! Mi bajod?!
- Mi az? Csak az igazat mondtam. Még azzal is, hogy simán csak eszel, azt éred el, hogy meg akarjalak csókolni. Vagy akár másban is benne lennék... - kacsintottam rá  Ahogy ránéztem, rá kellett jönnöm, hogy ezúttal túl messzire mentem. Vérvörös, idegbeteg arccal meredt rám, azzal a bizonyos  "gyilkos nézésével". Összerezzentem. Elég ideje nem láttam ezt a tekintetet ahhoz, hogy elfelejtettem, ki is közülünk az erősebb.
- Igazán befejezhetnéd! - szisszette, ahogy a vállamat megragadta. Egész testemen végig futott a hideg. Na ezt a Kageyamát viszont kimondottan utáltam. Amikor ilyen volt, féltem, hogy esetleg megöl, csak úgy, szórakozásból.
- H-hé, Kageyama, sajnálom! Komolyan sajnálom, csak ne idegesítsd fel magad! - Szinte láttam, ahogy a szemeiben a düh méginkább fellobban a szavaimtól. Klassz, ilyenkor már nem tehettem semmit. Erősen behunyt szemmel vártam az ütéseket, de ő csak a szemeit meresztette, valami elmebeteg vigyorral az arcán. Kiabálni sem akart... Elérkezett a világvége.
- Hinata... Te rohadt buzi, nem fejeznéd be, hogy állandóan rám hajtassz?! - kérdezte nyugodt hangon. A melletünk elhaladó két lánynak elkerekedtek a szemei.

- Minek neveztél?! - emeltem fel a hangomat. Semmi sem bántott volna meg annyira, mint hogy azt az undorító szót használta, mintha én is undorító lennék. - Talán ha nem viselkednél úgy, mint aki érdeklődik irántam... - háborogtam. A szemem sarkából láttam, hogy a közönségünk végre távozott. Mikor visszavezettem a tekintetemet a feladóra, ugrottam egyet ijedtemben. Az arc alig egy centire volt az enyémtől. Mire készül?!

Sziasztok!
Gondolom mindenki "nagyoooon" örül az iskolakezdésnek, ezért hoztam vígasz részt. ♥️ Remélem tetszett! 😁