Felkészülés

XVII.

Sziasztok!

Innentől várható több szereplő szemszöge is, nem csak Hinata és Kageyama között váltogatok. Azért döntöttem így, mert a történet egy részét sokkal könnyebb így kibontakoztatni. 😉
Remélem tetszeni fog!

A múlt máshogy

Sugawara

Sok mindent történt nagyon hirtelen. Hiába figyelmeztettem a fiúkat, nagyon hamar felfedték magukat. Ki még olyan hülye, hogy üvöltve tárgyalják meg a kapcsolatukat, az egész csapat előtt?! Igazából nem Daichi miatt aggódtam, őt hamar letudtam rendezni. Miután rányitott a párosra, elbeszélgettem vele. Olyan szerencsétlenek voltak, muszájnak éreztem, hogy segítsek nekik. Meg amúgyis, nagyon édesek voltak! Sosem értettem a homofób embereket, hiszen a melegek nagxon aranyosak tudnak lenni.. Főleg Daichi zavart, mivel ő tudott is a "rajongásomról", ennek ellenére továbbra is utálta az egészet. Nem mintha nem értettem volna az okát. Neki legalább volt indoka.

Az este nagyon szép volt, és mint mindig, a kapitányommal mentem haza. Egy ideig csendben voltunk, ami elég szokatlanul hatott. Általában megbeszéltük, mi történt aznap, neki meg be nem állt a szája, miket vett észre az edzéseken. A legtöbbször semmit, de képes volt egész úton mesélni róla.
- Suga, te tudtál róla?
- Hm? - Sejtettem mire célzott. Nem értettem, hogy sikerült a két hülyének ilyen hamar felfednie magát. Szerettem őket, ráadásul nagyon kis édesek voltak együtt, de azt nem tagadhattam, hogy a röplabdán kívül nem nagyon értettek semmihez. Főleg nem a szerelemhez.
- Ma este bementem az öltözőbe, ellenőrizni, hogy ugye nem zártam be senkit. Szerintem tudod mit láttam - morogta.
- Nem hiszem el, hogy... Daichi, ugye tudod hogy nagyon rossz az időzítésed? - sóhajtottam, mire felém kapta a fejét.
- Szóval tényleg tudtad.
- Csak pár napja! Neked amúgy sem akartam elmondani, tudom mit gondolsz! - próbáltam menteni a menthetőt. Nem tűnt dühösnek, ami valamelyest megnyugtatott.
- Jól figyelj, mert csak egyszer fogom elmondani. Tudom, mennyire szereted az ilyeneket, és fogadok, most találgatsz, mit láthattam. - Ezen felnevettem.
- Te aztán jól ismersz! Na ki vele! - Egy széles mosollyal az arcomon vártam, hogy részletesen beszámoljon a dolgokról. Neki volt oka utálni a melegeket, ezért hálás voltam neki, hogy értem még e felett is szemet hunyt. Amikor a szülei elváltak, még csak tíz éves volt... Nem sokkal utána kiderült, hogy az apja csalta az anyját. Ez alapból is borzalmas, de egy férfival tette. Később lelépett, azzal az emberrel pedig nem maradt együtt. Ha még összeházasodtak volna, Daichi megbocsájtotta volna, de így... Játékszerként kezelte a saját feleségét! Daichi tiszta szívéből gyűlölte az apját, én pedig teljesen megértettem. Azt már kevésbé, hogy emiatt miért vette egy kalap alá az összes meleget.
- Suga, figyelsz? Mondom, hogy csak egyszer hallhatod! Utána magadnak kell elképzelned.
- Figyelek! Köszönöm, hogy elmondod! - nevetett zavartan.
- Szóval... A legjobban azon lepődtem meg, amilyen helyzetben voltak. Egy ideje már sejtettem, hogy nincs minden rendben. Azért én sem vagyok hülye - vonta meg a vállát, mire rámosolyogtam. Persze, akármennyire figyelmen kívül akarta hagyni, egy ilyen dolgot nehéz volt. Tényleg feltűnőek voltak, a csapat nagyrésze már gondolt arra, hogy járnak vagy legalábbis romantikus dolgok zajlanak közöttük. Ez alól kivétel volt Nishinoya, ami tudtukon kívül is nagy könnyebbség volt nekik. Ha csak sejtette volna, célozgatni és bunkózni kezdett volna. A liberó tényleg nem volt kedves, ha a homoszexualitás szóba került.
- Daichi, azt mondtad, kinyögöd! Mindjárt hazaérünk!
- Jó, ne kiabálj! Szóval a falnál álltak, csókolóztak. Gondolom sejted, ki nyomott a falnak kit.
- Hát, gondolom Kageyama Hinatát, nem? - pislogtam zavartan. Ilyenre miért kérdezett rá? Ez teljesen egyértelmű volt. De ő megrázta a fejét.
- Mondtam, hogy meglepett. Hinata tartotta Kageyamát, ráadásul a keze a pólója alatt volt. Kageyama arca meg tiszta vörös volt.
- Tényleg? - sikkantottam fel. Azt hittem, ott helyben meghalok fangörcsöben! - Apám, ez aztán szuper cuki! Kageyama az uke? Várjunk, de hiszen ezt magyarázta múltkor Hinata is! Akkor nem igazán értettem...
- Gondolom. Én nem értem ezt a szót. De többet ne beszéljünk erről - sóhajtott a barátom. Átkaroltam a vállát.
- Még valami, aztán válthatunk témát, jó? Kérlek viselkedj ugyanúgy velük, mint régen! Nem lettek mások, mint amilyenek eddig is voltak. Erről ők nem tehetnek! - meresztettem rá kiskutya szemeket. Néhány másodpercig úgy tűnt, mintha nem hatottam volna meg, de végül beleegyezően bólintott.
- Rendben. Az ellenszenvem csak az én problémám.
- Köszönöm!