Felkészülés

VIII.

Az ajtó mögött

Kageyama

Az edzést, mint mindig, alig vártam. Most kicsit más okból, de mindenképpen röplabdázni akartam. Csak ezúttal Hinatával.
A klubszoba felé cammogtak, mikor megláttam a vörös törpét elszáguldani mellettem. Egy pillanat sem kellet, hogy kövessem. Ezúttal ő nyert. Visszavágót! Bár úgyis lesz, mi mindig versenyzünk.
- Nyertem! - vigyorgott, de közben majd megfulladt. Elkezdett még ugrálni is egy ilyen menet után. Neki tényleg végtelen volt az állóképessége.
- Legközelebb én győzök! - morogtam, de ő csak mosolygott. Felegyenesedtem, és elindultam a nyomomban egy naranccsal az öltözőhöz. Tanultam a legutóbbi esetből, a tornaruhámat előre kivettem a zsákból, kifordítottem őket, és magam elé helyeztem. Így csak lekaptam a pólómat, és már vehettem is fel a másikat. Hinata halkan felsóhajtott.
- Kageyama! - panaszkodott gyerekes hangján. - Annyi mindent megtiltassz nekem, legakább azt hagyhatnád, hogy nézzelek.
- Nem tiltom meg, hogy nézz. Én csak átöltöztem - feleltem nyugodtan, míg összehajtottam az egyenruhámat.
- De... Kageyama, te is tudod, mit csináltál! Szívtelen dög! Olyan gonosz vagy! Ha elnyertem a szívedet, behajtom rajtad! - esküdözött. Vigyorognom kellett rajta, annyira aranyos volt. Gyorsan letöröltem az arcomról a mosolyt, és a szokásos unott arcommal fordultam felé.
- Nos, ha valamilyen csoda folytán sikerül elérned, hogy beléd szeressek, akkor talán. De ne csodálkozz majd, ha megütlek - vontam meg a vállamat. Eszembe jutott valami... Játékosan ráöltöttem a nyelvemet. Egy pillanatra elfordultam, befejeztem a dolgomat, majd visszanéztem rá. Teljesen megdermedt, az álla gyakorlatilag leesett, a szemei pedig elkerekedve meredtek a semmibe. Mégis, ami a leginkább megfogott, az az arca volt, ami egyre csak vörösebb és vörösebb lett. Honnan jött még a sok vér?! Szerintem már az összes az arcában  volt... 
- Hinata, mi van?
- Ho-hogy? Ja, semmi! - rezzent meg, majd rám nevetett. - Elbambultam. - Nem válaszoltam, inkább ráhagytam. Én nem voltam olyan gonosz, hogy még jobban zavarba akartam volna hozni. De hogy ilyen hatással legyen rá az, hogy kinyújtottam a nyelvemet... Nem értettem azt a kis narancsot. Egyszerre volt prűd és perverz. Lehet, hogy csak néha jött rá a perverzkedés vagy... Ugye nem?! Ugye nem a saját gondolataitól akadt ki? E-ez...
Kimenekültem az öltözőből, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Ismét meg kellett torpannom a látványtól, ami fogadott. Tanaka és Sugawara zavartan rám mosolyogtak, majd elrugaszkodtak a korláttól, aminek addig támaszkodtak.
- Öhm... Sajnáljuk, Kageyama! - hajolt meg előttem a páros, amitől azon a napon már sokadjára frászt kaptam. - Nekünk tényleg nem... Nem szabadott volna hallanunk ezt a beszélgetést, igaz? - pillantott fel bocsánatkérően Suga. Tanaka egy kis fáziskéséssel bólintott. Ilyen hamar problémába ütköztünk? Csodálatos.
- Sugawara-san, Tanaka-san, ti mindent hallottatok? - suttogtam, még magamnak is olyannak tűntem, mint akiből kiszállt a lélek. A felsőbbéveseim felegyenesedtek, Suga zavartan biccentett egyet. Éreztem, hogy elvörösödtem. Persze, mindig a legjobbkor! Mindenhova néztem, csak rájuk nem.
- Nem baj, j-jó? - Már dadogok is! Egyre jobban pánikolni kezdtem, nem is értettem mitől. - Csak felejtsétek el, ennyi. Ez Hinata titka.
- Szóval Hinata me-... - kiáltott fel Tanaka, de a szájára tapasztottam a kezemet.
- Ssh! Mondom hogy az ő titka! - szisszegtem rá. Láthatóan megdöbbent a reakciómon. Igaz is... Minek védem ennyire azt a hülyét? Lazítottam a szorításomon, és felkészültem. Ha nem lettek volna ott, nem kellett volna őket beleavatnom mindenbe! Idióták.