Felkészülés

XXIV.

Hinata

Elszúrtam. Miért csináltam ezt? Alig békültünk ki, máris csináltam magunknak egy újabb galibát. Remek. Tényleg. Miközben szidtam magam, a szívem is darabokban hevert. Tudtam, hogy csak dühös volt, de mégis ott volt az a bizonyos " mi van, ha...". Mi van, ha komolyan gondolta? Nem szeret. Egyszerűen nem, és nincs is más válasza, nem a körülmények befolyásolták. Nem mertem odamenni hozzá, de... Nishinoyával beszélnem kellett. Meg kellett mondanom Kageyamának, hogy ez az egész "kapcsolat" csak egy ostobaság volt, és őt szeretem. Persze az is lehet, hogy már túl is lépett rajtam. Vagy talán soha nem is szeretett.
- Valami baj van? - pillantott fel Kenma a játékából. Igazán figyelmes volt, hogy még rám is nézett, de ez rosszat jelentett. Borzalmasan festhettem.
- Nem, csak a szokásos. Kageyama... - motyogtam. Zavartan bámult rám.
- Szokásos? - Idegesen felnevettem. Mondjam el? Persze ő Kenma volt, de ez más volt. Nem akartam, hogy undorodjon tőlem.
- Kicsit összekaptunk Kageyamával. Semmi komoly - mosolyogtam rá.
- Ó, értem - bólintott, majd folytatta a játékot. Szerencsére sosem volt az a típus, aki kierőltette az igazságot, még ha tudta is, hogy hazudom. Mellette megtarthattam magamnak.

*  *  *

Másnap reggel az edzésre siettem, mikor szembe jött velem Noya.
- Szia, Shouyou! - integetett nekem vigyorogva, amit én kedvtelenül viszonoztam. Mikor mellém ért, ezt meg is jegyezte.
- Mi az? Tegnap óta olyan vagy, mint a rohadt narancs.
- El kell mondanom Kageyamának, hogy csak féltékennyé akartam tenni veled - feleltem minden bevezetés nélkül. Nishinoya nem válaszolt, így feltételeztem, hogy valamennyire meg kellett emésztenie a hírt.
- Aha, szóval a tegnapi ez volt? Nyugodtan, nem akarom, hogy miattam ne legyetek együtt - mosolygott kedvesen. Úgy tűnt nem zavarja.
- Köszönöm! - hajoltam meg. - Akkor megyek, beszélnem kell vele! - A lehető leggyorsabban futottam a tornateremig, ahol Kageyama már a nyitást gyakorolta. A labda csattanása töltötte meg a termet, majd a hangos puffanás, ahogy a feladó a földre érkezett.
- Szia! - Morcosan felém fordult.
- Mit akarsz? - Beletúrtam a hajamba. Addig rendben volt a dolog, hogy elé álltam, de ebbe hogy kezdhettem volna bele?
- Nos... Tudnod kell, hogy Nishinoya-sannal igazából...
- Nem érdekel - húzta fel az orrát, amitől felment bennem a pumpa.
- Hallgasd már meg! Azt akartam mondani, hogy nem járunk! - kiáltottam. Értetlenül oldalra döntötte a fejét.
- Mi?
- Nem járunk! - ismételtem meg, akkor már nyugodtabban. - Csak... Féltékennyé akartalak tenni, mert megint barát zónába raktál... - vallottam be zavartan. Nem válaszolt, csak meredt maga elé, én pedig türelmesen vártam, amíg megemészti a hallottakat.
- Barom vagy. Idióta seggfej. De... jó ezt hallani - somolygott. Csak erre vártam, elrugaszkodtam, és a nyakába akaszkodtam, hogy lehúzzam egy csókra. Minden rendben lesz. Minden.
Ahogy elengedtük egymást, megpillantottam vörösben úszó arcát, amin nem tudtam nem nevetni.
- Mi olyan vicces, barom?
- Ne-hem... Semmi! - kacagtam tovább. - Csak... gyönyörű vagy.
- Hee?! Idióta! - hördült fel, és ha ez még lehetséges volt, még jobban elpirult.
- Szeretsz? - suttogtam, amivel sikerült lenyugtatnom. - Mert én nagyon-nagyon szeretlek.
- Hülye... Én is szeretlek. - Boldogan rámosolyogtam. Minden helyre jött.
- Soha nem engedlek el, jó? Bármi történjen, együtt maradunk.
- Bármi történjen? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét. Magabiztosan bólintottam.
- Bármi.

Elérkeztünk az utolsó felvonásig gyerekek, és én személy szerint most kicsit szomorú lettem emiatt.😅 De még hátra van egy rész, plusz az utószó.