kissing strangers || muke

- 10 -

-luke - 

rájöttem hogy nagyon nagy hiba volt elmenni arra a bálra. fogalmam sem volt mihez kezdjek, mikor az a fiú akit mindig is emonak hittem, akinek nulla barátja volt és konkrétan senkivel sem állt szóba, elém sétált és lekapott. nem is ismertem, viszont nem tudtam elfelejteni azt a pillanatot. a legrosszabb azonban akkor volt, amikor úgy éreztem hogy tetszett. 

ugyanis nem voltam teljesen tisztában az érzéseimmel, melyek nagyjából három éve kezdtek előjönni és nyomasztani a lelkemet . ezek az érzések legfőképpen a velem egyneműek irányába keletkeztek.

-luke szívem, milyen szendvicset kérsz holnap reggelire?- szólított meg anya. realizálódott bennem hogy tulajdonképpen a konyhában ülök, egy kakaós pohárral a kezemben és még mindig pizsamában vagyok. 

-hát..-vakartam meg homlokomat, s gondolkodóba estem. mintha a világ legnehezebb kérdését tették volna fel nekem. nehezékek estek a vállaimra, amiknek eddig még az árnyékát sem láttam. - igazából mindegy. amilyen szerinted nekem ízlene. -töröltem meg szemeimet.

anya bólintott, én pedig felballagtam a szobámba. leültem az ágyamra, s elgondolkodtam a tegnap estén. talán segítségre lenne szükségem. bár, magam sem vagyok biztos az ítélőképességemben. nemhogy más.

végül úgy döntöttem, a legjobb barátomhoz fordulok. 

'szia,calum. ha van egy szabad perced, kérlek hívj fel. tegnap valami fura dolog történt velem, és nem tudom mi lett volna a normális reakció.' -üzenet elküldve.

miután az a fiú nekem nyomta az ajkait, először megilletődtem, majd a testem cselekedte amit cselekedni akart. miután elvégezte a srác amit "szeretett volna", kifutott a teremből egyedül hagyva engem. néhány szempár engem figyelt, sőt egy asztalnál majdnem minden fiú a telefonját felém tartotta. lesütöttem a szememet, s azonnal anya irányába néztem. szerencsémre egy lánytársasággal beszélgetett. közeledni kezdtem felé, s megkértem hogy vigyen haza.

másnap nem mentem iskolába. 

vasárnap délután. 13 óra telt el az első csókom óta. 

a telefonom kijelzője calum telefonszámát mutatta. már vagy fél éve megtanultam kívülről a számát. 

-szia. szóval mégis volt egy szabad perced.- hangomon érezhető lehetett a mosolygás.

-volt. és, ha a tegnapi fura dolgot arra érted hogy lesmárolt egy srác, akkor ne félj, én megfelelő lelki támaszt tudok nyújtani.- egyszerre éreztem megalázottságot és megnyugvást. mintha ez az egész egy tragédia lett volna számomra. pontosan így beszélt erről calum. viszont az én részemről inkább egy különösen jóleső, ám kételyes cselekedetnek tűnt. mintha az illető nem lett volna tisztában a cselekedetével.

-kérlek, csak derítsd ki a nevét. nem kérek semmi mást.- mondtam, majd megszakítottam a hívást.

bárcsak kérhettem volna többet is tőle.

--és itt lettem volna az új résszel. remélem mindenkinek jól telt a hete.  --