Master of shadows (Az árnyak mestere)

Íratlan szabályok

A levegő egyre sűrűbb és nehezebb lett estére. A szép verőfényes délutánnak vége szakadt, s mikor már négy óra tájban sötétedni kezdett az égbolt, az első esőcseppek is lepottyantak a földre. Azt követte a második, aztán a harmadik, és mire észbekapott az ember, egy egész vad vihar kerekedett.
A bérgyilkos, ahogyan kibújt az útjába akadt második fedezék mögül, csuklyáját egészen az orráig húzta. Alig látott valamit így, csak a cipőorr és az előtte lévő pár centiig látta a sáros földet. A szövet a fején már kezdett átázni, de már nem érdekelte az efféle kellemetlenség. Tudta, hogy ennél csak rosszabb vár rá.
Eleinte, még mikor az otthonában készülődött megpróbálta a lehető legtöbb fegyvert felszerelni magára, mivel nem várt könnyű menetet a látogatás során. Aztán mégis meggondolta magát, hisz így társai előtt elárulta volna magát. Elárulta volna, hogy éber, velük szemben, és azt, hogy fél tőlük. Mindkettő igaz volt, de nem fogja előttük kimutatni. Erősnek kell tűnnie. Ezért csak a kabátja alá rejtett pár kést és pengét, illetve egy szúrótűt az alkarja ruhaujjába.
A sár egyre nagyobb lett, ahogy telt az idő, a bérgyilkosnak, pedig teljesen az épületek falához kellett húzódnia, hogy az elhaladó kocsik kerekei ne terítsék be vastagon a mocsokkal. Kövér esőcseppek dobogtak a hátán és a vállán, de ez nem akadályozta meg az előre haladásban. Hirtelen még erősebben kezdett zuhogni, mintha maga az isten öntött volna rájuk egy hordó vizet. Az utcák elhomályosultak előtte, csak kósza derengéseket és formákat lehetett kivenni a vízfüggöny mögül.
Lehajtotta a fejét és kabátját összehúzta magán, hogy ruhája ne ázzon át még jobban. Már csak pár utca....pár kanyar és ott lesz. Remélte, hogy az, akinek ott kell lennie ott lesz, és azok, akiknek ma semmi keresnivalójuk ott, elkotródnak onnan a fenébe. De persze, ennek kicsi esélyét látta.

A ruhájáról a víz patakokban folyt le a fapadlóra. Kicsit megállt a terem küszöbén és lerázta magáról a víz nagy részét, aztán megindult a pult irányába, nem törődve a rászegeződő tekintetekkel. Senki sem kötött most belé, senki még csak hozzászólni se mert. David a pult mögött megállt a sörtöltésben és ijedten a lányra nézett.
- Hé, Mara...- mondta halkan, szomorúan. - Nem kellett volna...- de a lány csak odabiccentett neki köszönésképpen és meg se várva, mit akar Dave mondani, továbbment, fel, az emeletre.

Ugyanazok a struktúrák, ugyanaz a szag, ugyanazok a színek...az arcok mások lettek. Lackwood megszokott két őre helyett most két idegen állt Marissával szemben, a folyosón. Nem is csodálta miért vannak most ők itt a két másik helyett. Ezek sokkal megtermettebbek voltak, mintha egy bika fattyai lettek volna. Nos...az arc sem tért el nagyon a bikáétól.
- A főnök már várt téged. - morogta a baloldali veszélyesen, mintha a következő másodpercben ráakarna támadni Marissára.
- Sőt, egész héten várt téged. - szólt a jobboldali csontrepesztő hangján.
- Bent van most? - kérdezte Marissa, mintha meg se hallotta volna az előző megjegyzéseket.
- Bent. - válaszolta a jobb.
- Akkor? Bemehetek végre?
- Még neked áll feljebb Holmer?! - mordult rá a balos. - Azt ajánlom vigyázz jobban a szádra, különben a végén nem lesz nyelved, amivel beszélni tudnál!
- Ez a kényes téma, itt nem rajtatok múlik. - Marissa megpróbált a lehető legtapintatosabb lenni. Ez a hely, úgy érezte, mintha egy doboz dinamit lett volna, aminek a rövid kanócát épp most készültek volna meggyújtani. - Vizitre jöttem, nem pedig verekedésre. És szeretném, ha ez így is maradna.
- Vizitre! - röhögött halkan a bal. - Vizitre.
Ez elég volt Marissának, hogy minden egyes érzékszervét, minden egyes izmát és minden szellemi teljesítményét készenlétbe állítsa.
Ő is készült meggyújtani a kanócát.
- Várnod kell. - dörögte a jobb. - Most nem fogad!
Mara majdnem megkérdezte, hogy akkor miért hívta őt ide, de inkább nem tette. Mereven bólintott egyet és kissé elsétált a két fickó mellől, és hátát a velük szembe lévő falnak támasztotta.
Percek teltek el, a folyosón néma csend uralkodott, csak az alattuk lévő kocsma hangjait lehetett hallani tompán. Lassan a percekből fél óra lett, a félórából pedig egy. Mara kivárt. Addig is pihenteti a testét és felkészül a legrosszabbakra is.
Azon tűnődött, vajon mit sóz majd rá Lackwood. Egy éjjel-nappal őrzött személyt? Vagy be kell törnie egy veszélyes területre és ellopni valamit? Nem tudhatta. Ettől a férfitól szinte minden kitelik.
Másfél óránál tartott az idő-számolásban, mikor egy halk kopogást halott a két fickó közül. Azok összenéztek, majd rá, és megértette, hogy eljött a rég várt pillanat.
Lazán, mintha semmiről se gyanítana semmit, ellökte magát a faltól és csípőjét billegetve elsétált az őrök között be, az oroszlánbarlangba.