Master of shadows (Az árnyak mestere)

Barátok és felebarátok

A Vaskakast úgy ismerték az emberek többsége, mint egy lepukkant, csőd szélén ácsorgó pub, amelynek tulaja vagy ennyire trehány, hogy hagyja elrothadni kocsmáját vagy egyszerűen csak elfelejtkezett róla, hogy egy ivó tulajdonosa. Mégis néha felmerült a szemben lakó emberek fejében, akik nap-napután látták, hogy vagy háromtucat ember fordul meg a kis porfészekben, huzamosabb időket töltve ott, hogy mégis mit csinálhatnak bent annyi ideig. Aki viszont London másik arcát ismeri, - értendő ez alatt a feketepiac fogyasztói, az illegális versenyzők, a tolvajok, utcagyerekek, szajhák, dílerek, és még sok más figura- azok jól tudják, hogy a Vaskakas valójában nem a lepattogzott falak, koszos ablakok és egérrágta bútorok között van, hanem mindez alatt. A város sok jólmenő bokszklubja közül ez volt az egyik olyan, amely szórakozást biztosított gazdagnak, szegények egyaránt és még lebujhoz képest elegánsnak is mondható lett volna.
Marissa ahhoz képest, hogy nap mint nap fekete ügyletekkel, sőt rosszabbakkal foglalkozott nem volt még ilyesfajta boksz klubban. Amint leértek a lépcsőn megállt és körülnézett. Három méter magasan futott a mennyezet, fabordázattal, amikbe tartókat fúrtak a lápáknak. Azok hol remegtek hol cövekegyenesen függtek lefele a vendégek felé. Erős fényük beragyogta az egész teret, s sehol sem volt homályos hely. Az egész közepén egy fapillérekkel elbarikádolt küzdőtér volt, ahol a döngölt föld helyett puha homokot szórtak, ami már foltokban vörös volt a vértől. A ring körül voltak felállítva a kör alakú asztalok, amelyeken kártyáztak, vagy iszogattak a vendégek. Nem lehetett zsúfoltnak nevezni a helyet, de azért voltak bő számmal nézők. Szinte minden asztal foglalt volt, így leülni esélyük sem volt. Jacob egy oldalsó asztalsorra mutatott, ahol nem voltak székek, csak ácsorogni lehetett. Fesztelenül odasétáltak s helyet foglaltak egymás mellett.
- Ismered azokat? - kérdezte Mara a két ringben lévő fickóra mutatva. Oldalt álltak éppen neki, így jól láthatta harcukat. A bajszos, gizdább, éppen hátra táncolt egy jobbhorog elől, amit a kopaszodó ellenfele küldött felé haragosan. Már csupa vér volt az orra és felszakadt az egyik orrcimpája alatt a bőr, de még ugyancsak élénken küldte az ütéseket. Vele ellentétben, a bajszoson semmilyen sérülés nem látszott. Fürgén hol oldalra táncolt az ütések elől, hol hátrébb ugrott, hol pedig karjával blokkolta a csapást, de soha sem tért bele egybe sem. "Fürge, mint a gyík." gondolta Marissa, elnézve a küzdőket. "Kihasználja a gyorsaságát, és egyre jobban felcukkolja ezzel, ellenfelét. Azt elborítja a düh, és már nem figyel annyira a technikájára. Kifárad és hibákat ejt, és ezt, a kis bajszos ki fogja használni, méghozzá a legjobb időzítésben!" oldalra billentette a fejét. A bajszos lehajolt egy lomha egyenes elől, betáncolt a kopaszodó védekező állása alá. Egy szívverésnyi idő alatt felpattant, mint a rugó és a kopaszodó ellenfele állkapcsa alá vágott. Marissa hallotta a szerencsétlen fickó állkapcsának csattamását és mintha egy kis vér fröccsenését is látta volna a levegőbe. A kopaszodó elől hátraugrott a bajszos és újra támadóállást vett fel, ámbár feleslegesen.
A férfi pofája vérben úszott, és szemei kábultan rebegtek minden pillanatban. Bizonytalanul előre lépett egyet, majd kettőt és hármat, aztán megtorpant. Kezét előre lódította, de már nem volt ereje megállni a saját lábán. A közönség elnémult és lélegzetvisszafojtva figyelte mi történik középen. A kopaszodó lassan leeresztette a kezeit, majd, mint egy liszteszsák arccal előre a földre zuhant.                                              Marissa elhúzta a száját és hallgatta a tömeg zajongását. Volt aki, vidáman kiabált, más ordibált dühében, megint más combját csapkodva röhögött vagy megszeppenve ámuldozott.
- Ez, azért várható volt. - vonta meg a vállát Marissa. - Nem?
Jacob is vállat vont és ráhajolt a pultra, hogy a ricsaj közepette hallja a hangját Mara. - Persze, hogy az volt. Ezt csak azok a hígvelejű barmok nem tudják, akik nem értenek a bokszhoz. Lásd...- másik kezét végigfuttatta a tömegen.
- Megyek, és megkeresem az emberem. Talán körbe kérdezek pár embert.
- Csak így elkezdesz kérdezősködni valakiről? - a férfi megcsóválta a fejét. - Azt hittem okosabb vagy. Gondolj csak bele: a helyiek szemében idegen vagy. Mit szólnának, ha az egyik emberük után szimatolnál?
- Azok a doilleir, az alkohol fogyasztásuk szintje alapján, nem hinném, hogy ezen fognak agyalni. Meg amúgy is. Ügyes vagyok. - Marissa kacsintott és ellökte magát a pulttól, de Frye visszahúzta a könyökénél.
- Mi van? -vonta fel szemöldökét Mara.
- Az a szó....az a dollie-bigyó, az mi volt? - kérdezte a másik vissza. Mara felvonta a szemöldökét. Való igaz, Evei sokat tud róla, mert jól ismerik egymást, és barátnője már megszokta, hogy néha skótul beszél. Ezzel szemben a fivére talán a nevén kívül nem tud róla semmit. Talán ezt jobb így hagyni, nem jó ha túl sok mindent tud meg róla egy idegen....
- Azt jelenti ostoba.
- Legjobb ismereteim szerint nincs ilyen káromkodásunk. Hidd el, arról tudnék. - Mara erre elmosolyodott.
- Nem, nem is angolul volt. Az anyanyelvemen mondtam, skótul.
Jacob erre összeráncolta a szemöldökét.
- Te skót vagy?!
Mara felsóhajtott és elhúzódott, be a tömeg felé.
- Ezt, inkább majd máskor tárgyaljuk ki, ha lehet. - válaszolta és hátat fordított a férfinak.