Master of shadows (Az árnyak mestere)

Kételyek köde

Szerencsére ezekben a késői órákban alig járt fogat az utakon, könnyű dolga volt a duónak néhol levágni az utat a mellékutcákon. Jeges, füstös levegő csípte Mara szemét, orrát ingerelve muszáj volt tüsszentenie egy nagyot.
- Esküszöm ennél otthon is jobb lenne. - dünnyögte és a szája elé húzta sálját, hogy védje magát a hidegtől.
- Mivan? - kaffantotta Jacob felé se nézve.
- Skóciában sokkal tisztább a levegő. - magyarázta hangosabban. - Nem ilyen fojtogató.
- Nem hiszem. Ott is vannak gyárak.
- De nem ennyi. - csóválta fejét Mara. - És nem ott, ahol lakom.
- Mióta laksz Londonban? - kérdezte hirtelen Frye.
- Nem is tudom...talán már három-négy éve. - Mara elgondolkodva vállat vont. Nem akart visszaemlékezni, mennyi ideje is pontosan.
- Hát, ennyi időn át itt laksz, és még nem szoktad meg a bűzét?
- Van, amit soha nem lehet megszokni.

Ahogy elhaladtak egy kisebb utca mellett harmonika és hegedű vidám szólamai hallatszottak feléjük, egy férfi basszussal kísérve a kocsmai dalt.
Mara vágyakozva szusszant, ahogy eszébe jutottak a téli ételek gőzölgő képei és fűszeres illatai.

Az út további része azzal telt, hogy Jacob próbált minél több információt kihúzni belőle a nagybátyjáról és a szerencsejátékáról, a legkisebb siker nélkül. Végül aztán feladta a kísérletezést és inkább arról kezdte a lányt faggatni, hogy miért dolgozik egy kocsma-étteremben.
- Arról hallottál már, hogy a legtöbb polgár adót is fizet? - kérdezte tőle cinikusan Mara. - Kell lennie egy stabil munkahelyemnek, ahol "pénzt keresek" különben érdekesen nézne ki az adóbehajtóknak, hogy egy fiatal lány ennyi, meg annyi pénzt tud szerezni lakbérre, úgy hogy nincs is állása. Elkezdődne mindenféle sötét koncepció spekulációja attól, hogy a szóban forgó hölgy netán prostitúcióból él meg, egészen addig, hogy tolvajnak kiáltanak. - lazán elmosolyodott, derülve az elmélet bagatelségén. - Így hát jobbnak láttam keresni magamnak egy állandó munkahelyet, ahol dolgozhatok éhbérért. Persze, persze többet keresek a fejvadászosdival. Sokkal. Ám ez, a hivatali székben tunyuló agyasokat már nem igazán fogja érdekelni.
- El se tudlak képzelni felszolgálónak. - rázta a fejét a férfi.
- Én se magamat. -Mara elégedetlenül elhúzta a száját. - És lám, ott dolgozok.
Mielőtt még más, kínos kérdést is fel tehetett volna Jacob, Mara oldalra kapta a fejét és izgatottan vállon lökte társát.
- Állj! - utasította. - Ezt a helyet mondta Monty!

A foltos nyerítve megállt és hirtelen megrázta a fejét, szürke sörénye úszott a levegőben. Marissa amint lelépett a fogat magas lépcsőjéről az állat mellé ment és szemellenzős fejéhez hajolt.
-Ügyes pacika vagy. - duruzsolta a fülébe és megvakarta a ló nyakát. Az, mint egy bújós kismacska a lányhoz próbált fordulni, s nyakát hozzá döntve kérlelte, hogy Mara cirógassa még. - Jól van, jól. - lapogatta a lovat. - Seòlta each. Allaidh. - dicsérte még pár pillanatig, majd ellépett az állattól és megilletődve pislogott, mikor megfordult csak azért, hogy majdnem Frye-ba ütközhessen, aki felvont szemöldökkel méregette.
- Most mi van? - sóhajtott a lány bosszankodva.
- Egyre furcsább és furcsább veled együtt dolgozni. - csóválta az a fejét és elfordulva az első célállomásuk felé vette az irányt.
- Te sem vagy éppen könnyű esetnek nevezhető. - lépett utána Mara gunyorosan mosolyogva.
- Legalább nem beszélek olyat, amit ne értenél meg. -horkantott Jacob.
- Szerintem te akkor sem érted meg amit beszélek, ha angolul mondom...- motyogta Mara miközben felzárkózott mellette. A latyakos utcakövön messzire elszállt nehéz csizmáik lépteinek kopogása. Újra, -az éjszaka kék egénél is sötétebb felhők kezdtek felettük tömörülni, ami arra adott gyanút, hogy az est folyamán még lesz esélyük lucskosra ázni is.

Az épület előttük egy barna téglás, négyemeletes szálloda volt, a legtetején vasszerkezetre felírva: Citadella motel- és étterem. A lenti ablakokból, és egynehány fentibből dőlt a fény, oldalról hegedűszó hallatszott az utcákra. Mara elcsodálkozott, hogy mennyire remek állapotban van az egész, ahhoz képest, hogy a Strandon helyezkedett el. Kőből vagy gipszből faragott, ordító oroszlánfejek fogták keretbe az ajtót és mindenütt az ablakokat, díszes, kanyargós kilincs, és hozzá passzoló kopogtató.
- Úgy látszik a bácsikám most éppen nincs pénz szűkében...- méregette Mara a látványt maga előtt.
- Vagy csak volt. - lépett mellé a férfi összekoccintva vállukat. Mara oldalról felnézett rá, majd bólogatva arrébb lépett, mintha csak gondolkodott volna. Valójában csak Frye közelsége zavarta, mivel nem szerette ha az emberek szinte hozzásimulnak.
- Vagy csak volt. - ismételte elmélyülten. - Talán a pénz miatt, ami nála volt felbátorodott. Kivett itt egy szép szobát és azt gondolta: "Elvégre sok pénzem van! Miért ne kamatoztassam a kaszinóba?" Aztán ott vesztett, eljátszotta az összes pénzét, és más kiutat kellett keresnie.
- Szerinted is sikkasztott a bácsikád?
Mara határozottan megrázta a fejét. - Kizárt. Csak ötletelek. - vállát megvonva az ajtó felé fordult, majd Jacobra nézett. - Bizonyosodjunk meg róla magunk.