Master of shadows (Az árnyak mestere)

A kártyavetés

- Nem, nem drágám. - rázta értetlenül a fejét Monty. - Hét. Hét csomagnak kellene ott lennie.
- Biztos Monty? Csak hatot találtunk. - Mara sajnálkozva lebigyesztette ajkait. Amikor visszajöttek Frye-al, Abberline és Monty csodálkozva és eléggé értetlenül álltak előttük, ám Marissa gyors magyarázata után minden tisztázódott bennük....vagyis azt hitték, hogy tiszta előttük minden. Mara útközben elhadarta társának, mire készül, hogyan teszi próbára nagybátyja ártatlanságát, miközben az nem fog belőle semmit észrevenni.
Montgomery feszengve a tarkóját vakargatta és összeharapta ajkait.
- Hogy-hogy csak hat? - pislogott maga elé és arcából kezdett kimenni az életerő. Marissa a rács mellett álló székre ült és sajnálkozón széttárta karjait. Mögötte Abberline értetlenül nézett Jacobra, de az csak egy félmosollyal vállat vont.
- Biztos átnéztetek mindent?
- Igen bácsikám. Nem találtunk mást.
- Hát ez nem jó hír. - rágcsálta Haskrill tovább a száját. - Ebben volt az összes ruhám, amit birtokoltam... Ha a motelből vihették el...?
- Megkérdeztük, de utánad senki sem járt a szobádban.
- Be is törhettek. Olyan könnyű azokat az ajtókat feltörni...vagy pedig az ablakok. Az utcára néz a szobám. Az ablak nem volt nyitva?
- Nem.
Csüggedten felsóhajtott az idősebb férfi, hüvelyik- és mutató ujjával a halántékát dörzsölte.
- Viszont, - Mara gyorsan a háta mögé fordult, mintha csak most jutott volna eszébe, mit hoztak. - úgy gondoltam örülnél, ha elhoznék neked a megmaradt csomagok közül egyet-kettőt. Hogy legyen itt ruhád, ha váltásra van szükséged.
Felállt a székről és a rácsokhoz lépve letette először a sima, rongyokkal teli táskát, majd mellé, lassan, figyelve a nagybátyja reakcióját, azt a csomagot is letette, amelyben a véres pénzkötegeket találták.
Monty zavarodottsága, ha lehetett az eddiginél még nagyobb, most az lett. Fintorogva unokahúga elé guggolt és a két csomagot bámulta.
- Ez nem az enyém. - horkantott, mikor a pénzes táskára bökött.
- Biztosan? - Mara meglepetést színlelve a szája elé kapott. - Pedig ez is a te szobádba volt.
- Biztosan. Életemben nem láttam ezt a szütyőt. - Montgomery homlokán barázdákat vájtak a ráncok. - Szép kis kiruccanás! - recsegte. - Először letartóztatnak a semmiért, aztán kiderül, még a csomagjaimat is összekeverik a motelben! Ennél lehetne még rosszabb?
Abberline mozgolódni kezdett és a vallató asztal mellett hagyott székre zuttyant.
- Az majd kiderül, ha megtörténik a tárgyalás, uram.
Monty erre falfehérré sápult és egy puffanással a földre fordult guggolásából.
- Ne aggódj bácsikám. - Mara gyorsan átnyúlt a rácsokon és elkapva nagybátyja reszkető kezét megszorongatta azt. - Ezt jól csináltad. Én tudtam.
Egy szívből jövő, meleg mosolyt villantott elkeseredett bácsikájára, majd felkapva a két bőröndöt Jacob felé fordult.
- Indulhatunk is tovább. - jelentette ki, miközben biccentve a rendőrnek az ajtó felé indult.
- Nem értem. Ez most mi volt akkor? - Abberline zavarodottan hol a lányra, hol pedig Frye-re pislogott.
- Majd elmagyarázom uram, ha lesz rá lehetőségem. - Marissa még utoljára kedvesen visszaintett nagybátyjának, majd kitolva az ajtón Frye-t, a fogatuk felé sietett.

A következő megállójuk így a Strandra vezetett. Az utcákon sötétség uralkodott, csak a sorban egymás után magasodó lámpások fénye mutatta nekik az utat előttük, bár néhol az olaj kifogyott és hátborzongató sötétség telepedett rájuk.
A házakból, és keskenyebb utcákból viszont az éjszaka sötétje ellenére is folyt az élet hangos menete. A magas lakóházakban itt-ott gyertya égett, nevetés, kiabálás és zongoraszó szállt ki. Kocsmák villogtak telt házzal, üvegek törtek a járdákon, az elhagyatott zsákutcákban kétes ügyletek folytak.
London, minden modernsége és előrehaladottsága ellenére csak egyváros volt, ahol lehetettlen az alvilágot megállítani. Ópiumcsempészet, illegális versenyek, mérkőzések, bordélyok nyitottak, mikor leszállt az éj a házak közé, a rendőrség legkisebb zavargása nélkül.
- Fogadok nem más az a Royal Dormage sem, mint bármely földalatti szerencsejáték barlang. - tűnődött Marissa, miközben kabátujjával babrált.
- Miért is lenne más? Elvégre mindnek egy feladata van, csak van, ahol pénz is van rá. - Frye balra irányította a lovat és befordultak a következő utcára. Marissa arcába hideg szél tépett és sülthal illatát érezte meg az áramlattal.
- Csodálkozok, Abberline miért nem indult maga kivizsgálásra a kaszinóba. Elvégre, akár a nagybátyám tette, akár nem, ott elég bizonyítéka lenne bármivel, hogy a helyet bezárassák.
- Abberline épeszűen cselekszik. Az olyan helyeken, mint a Royal, vagy mint volt a Vas Kakas, felesleges félniük a törvénytelenség megtorlása miatt.
- Azt mondod korrupt a rendőrség?
- Nem mindenki, de sokan vannak, akiket lefizetnek, hogy félrenézzenek itt meg ott. Abberline próbálja ezt kiküszöbölni, de...
- Lehetetlen. - fejezte be a mondatot Marissa, és a férfi bólintott.
- Néha segítünk neki Evei-vel. Elfogni szélhámosokat. Lefülelni dolgokat.
- Akkor én mire számíthatok? - pimaszkodott a lány. - Fejvadász, visszaeső hazudozó...
- Elfelejted, hogy polgárpukkasztó is vagy. - kontrázott a férfi.
- De legalább nem unalmas az élet. - Mara kényelmesen elnyújtózott a háttámlán és a szürke füsttel szennyezett égboltot kémlelte. Foltokban szétvált a felhőzet és kilátás nyílt a sűrűn pettyezett, fényes csillagokra. Újra csönd telepedett rájuk. Marissa örömmel fogadta a némaságot, végre tovább gondolkozhatott terve következő lépésén.
- Mit vártál a nagybátyádtól? - Jacob hirtelen felé fordult, hogy rálátást nyerjen a lány arcára.
Mara megvonta a vállát.
- Mondtam, hogy nem az övé.
A rendőr őrsre menet a lány még elmagyarázta neki, mit kell tennie, az igazság kiderítéséért. A terve egyszerű volt. A szobában nyolc csomag volt, viszont a nagybátyja azonnal rávágta, mikor megemlítette a lány, hogy hatot találtak, hogy márpedig neki hét csomagja van. Hét, és nem nyolc, ami csak azt jelenthette, hogy valaki piszkosul ráakarja kenni a sikkasztást szegény szerencsétlenre.
- Honnan tudtad, hogy nem fog hazudni?
- Először, mikor elmondtam neki, hogy mennyi cuccot találtunk, megijedt, de csak egy hiányzó csomagot értett. Nálunk viszont kettő volt. Ha tudta volna, hogy van egy pénzel teli csomag, szerintem pánikolt volna, hogy hova tűnhetett az, vagy rákérdezett volna, hogy nincs-e nálunk, nem találtuk-e meg.
- De nem tette. Mikor pedig megmutattad neki a pénzest, fel se ismerte. - bólogatott a férfi. - Viszont blöffölhetett.
- Ugyan, tizennyolc éve ismerem a fafejet. Nem tud hazudni, főleg nem nekem. Figyeltem, amikor megmutattam neki. A pupillája nem mozdult, pedig ha felismerte volna, ha semmi mást nem csinál, a pupillájának össze kellett volna szűkülnie. De semmi. Tényleg ismeretlen volt neki a táska, így a pénzről sem tudhatott semmit.
- Még szerencse, hogy a rendőrség nem kutatta át a szobáját.
- Bizony. Akkor most még nagyobb szarban lennénk. - Marissa gondterhelten hümmögött, és a ló fülére koncentrálva ücsörgött tovább.
- Bonyolódik a helyzet. - fordult vissza partneréhez. - Valaki azon dolgozik, hogy Monty a börtönbe maradjon. Talán kellemetlenségekbe is ütközhetünk. Készülj fel erre is.
Jacob ravaszul elvigyorodott és felmutatta jobb karját, rajta a különös pengés szerkezetet.
- A bunyókra mindig készen állok.
Mara megjátszva unalmát a szemét forgatta, majd a karpengére pöckölt.
- Csak egyszer mutatnád meg, hogy működik ez az izé! Sherly tuti letudná modellezni, ami igazán jól jönne, amikor másznom kell mindenféle háztetőre.
- Miért nem kéred szépen?
Mara hitetlenkedve fújt egyet és fejét csóválva újra az égre nézett.
- Miért? Valóban ideadnád?
- Nem. - válaszolta a férfi elnyomott kacagással.
- Hát jó, partner, nincs is szükségem ilyenekre. Egyedül is megoldok mindent, mint eddig.
- Már nem azért, de a legutóbbi közös kalamajkából kiindulva, a technikád, hogy is mondjam.... Fejlesztésre szoruló.
Marissa megvonta a vállát. Való igaz, gyakorolnia kell, még mindig nem uralja egészen teste mozgását, és ez veszélyes lehet az ő esetében.
- Majd gyakorlok. - vont vállat. Társa haloványan elmosolyodott, belátón bólintott.
- Azért nem olyan rossz. - fűzte hozzá kicsivel később.
- Vegyem ezt bóknak, Mr. Frye? - nevetett fel Mara, összefont karokkal.
A férfi válasz nélkül, megvonta a vállát és mikor újra Mara felé pillantott, a lány elkapta a tekintetét. Hirtelen felugrott a torkába egy gombóc és érezte, hogy zavarában elpirul és kényszeredetten elmosolyodik. Azonnal elfordított mindkettő a fejét az ellenkező irányokba és némán fészkelődve távolabb ültek egymástól. Sokszor idegesítette és konfrontálta a férfi Marát, legtöbbször csak az elviselhetetlenségét látta a lány, valami olyasmit, amitől frusztráltan hőbörög az ember. De Mara nem volt vak, és még fontosabb, nem volt olyan érzéketlen maszkja, mint amit két bátyja kifejlesztett. Zavarta a tény, hogy ő maga is jó kinézetűnek tartja Frye-t. Olyan kettősség alakult ki a lányban, mióta megismerte az ikerpár másik tagját, amit azelőtt soha. Amíg elismerte, hogy a férfi tényleg nevezhető, akár jóképűnek is, egész személyisége és viselkedése az őrületbe tudta kergetni Marissát. Frusztrálta, sőt, idegesítette a helyzet, hogy a férfitől zavarba jön, amikor az kedvesebben ránéz, miközben igazából a háta közepére nem kívánja a jelenlétét.
Jess jutott eszébe. Az, hogy amikor ő néz rá ugyanígy nem jön zavarba többé. Már nem tartja pironkodónak a tekintetét, inkább mondaná kellemesnek. Jólesőnek... nyájasnak.
Az arcán halványodó pír most újra fellobbant, ám ez nem a zavarban lévő szégyenlősség pírja volt, hanem az elfojtott dühé. Ahogy bánik vele, ahogyan kezeli az egész dolgot...mintha nem is lenne, csak játék...
- Holmes? - böködte meg térdével Frye. Marissa megrezzenve felkapta a fejét és rápislogott. Most nem jött zavarba. Csak a munkapartnerét látta, egy potenciális segédezközt az életben maradáshoz és a pénzszerzéshez.
- Megérkeztünk. - kurtán válaszolt a saját fel nem tett kérdésére és kifejezéstelen arccal leugrott a szekérről.
A színes üveglámpákkal kirakott, kocsisorral díszített Le Royal Dormage-ra pillantott az utca másik oldalán, ahonnét hangos zene és emberkavalkád áradt ki. Lopva oldalra pillantott, figyelve Frye arckifejezését, mikor az felé fordult, de csak ugyanolyan nemtörődömséget látott rajta, mint amilyen szokott a férfi arca lenni. "Helyes. Hagyjuk csak a kellemetlenségeket." gondolta és komoran társához fordult.
- Kész vagy belevetni magunkat a bűnbe itt?
- Ugyan, eddig is bűnben éltünk, ez csak egy kis szórakozás lesz. - szenvtelenül rákacsintott Jacob és magabiztosan megindult a kaszinó bejárata felé.
- Valahogy ismerős a helyzet...- mélázott a férfi.
- Ismerős az a név, hogy Vas Kakas? - Marissa a szeme sarkából rápillantott, mire Jacob önelégülten vigyorgott. A lány unott morgást hallatott és előre igyekezve benyomta a kétszárnyas ajtót maga előtt.

Amit bent látott a lány, ahhoz képest a Vörös tigrist csak egy lepukkant vidéki kocsmának lehetett beállítani. Nem hitte volna, hogy Londonban lehetne valami impozánsabb a Buckingham palotától, amely maga volt a város ékköve, de látva ennek az "egyszerű" épületnek a pompáját... Úgy érezte magát, mint a királyok udvarába csöppent közember.
Még csak az előcsarnokba léptek be, de máris egy frakkba öltözött fiatalember termett előttük, biccentve üdvözölve őket. Ahogyan ezt tette, alig észrevehetően tetőtől talpig felmérte az érkezőket és egy fanyar szájhúzással könyvelte, hogy itt-ott fakuló bőrkabátjukból, és öveiken lógó fegyvereikből ítélve nem a pénzes, mulatni vágyó vendégek közé tartozik a duo.
- Üdvözlöm önöket A Royal Dormage-ban. - szólalt meg fennhéjázón, orrhangból.
- Üdvözletem. - biccentett oda Mara, majd indult volna tovább a hatalmas, karmazsin márványon, ám a férfi a mellkasa elé emelte tenyerét, gyanakvón hol a lányra, hol Jacobra sandítva.
- Szórakozni jöttek? - bökött Frye oldalán lógó pisztolyra.
- Az attól függ. - süllyedt fenyegetően a férfi hangja. Marissa türelmetlenül a két pasas közé lépett és a frakkos elé nyomott valamit, amit Frye nem láthatott a háta mögül.
- Nem akarunk bajt keverni. - súgta a fickó fülébe dorombolva Marissa, majd a tenyerébe nyomott egy kis köteg pénzt.
A férfi fapofával lenézett a tenyerébe nyomott papírra, ügyesen összehajtotta két ujjal, majd a belsőzsebébe süppesztve eloldalgott Marától.
- Menjünk. - fordult hátra Jacobhoz, majd figyelve minden körülötte lévő mozzanatára, elindult a kaszinók felé.
Az előcsarnok vörös és arany színekben játszott, a templomokat megszégyenítően magas mennyezeten freskók díszelegtek. A kultúrák és művészeti ágak kavalkádját ábrázolták, magát a genezist. Mara elcsípett, néhány közel-keleti mintát, kínai sárkányokat, indiai elefántok ábrázolását, de voltak felhők között fekvő, dundi angyalkák is és görög istenábrázolások is. A falak úgyszintén, mindenféle motívummal voltak tele, a csillárok lovaskerék nagyságúak voltak, és úgy lebegtek a mennyezet alatt, mintha semmi se tartaná őket. Oldalvást díványok álltak, fél-vagy teljes tudatlanságban fekvő emberekkel rajtuk. A legtöbb nőn, akit bent látott lenge selyemruhák és tütük voltak, fejükön pávatollas pánttal, vörös rúzzsal ajkukon. Frakkos és öltönyös urak, magas cilinderrel, sétapálcákkal és pipákkal sétáltak előre-hátra. Mara látott pár szakadtabb, vagy éppen, nem-teljesen-úri öltözetű embert is, párnak vagy a bortól vagy a vértől volt vörös az orra.
- Úgy látom itt nagy az emberek közti diverzitás. - hajolt hátra Mara, hogy szót váltson Frye-al. A zene valahonnan bentebbről érkezett, éles harsonák, vinnyogó hegedűk és erős dobok adták a bazári kalamajka hatású muzsikát.
- Mit vártál Marissa? Ez egy kaszinó, itt akinek van valamennyi pénze beengedik. - válaszolt dörmögve társa. - Kit kell keresnünk pontosan?
Mara elslisszolt két, tálat tartó pincér között, majd mielőtt még válaszolt volna befordult egy színházi bejáratra hasonlító ajtón.
Először nem tudott válaszolni a férfinak, annyira meglepte a kép, ami fogadta.
Egy hatalmas, színházi térre emlékeztető terem egyik emeletére jutottak. Alattuk a terem hangyabolyhoz hasonló tömeggel telt, az emberek szinte egymást lökdösve haladtak egyik helyről a másikba. Szétszórva hatalmas kerek és négyzet formájú asztalok álltak, körülöttük tömörültek legjobban a népek. A terem másik végében, egy színpadon éppen egy táncos csapat szerepelt, hangosan visítva és rúgkapálva kánkánoztak, a férfiak pedig elégedettségüket kifejezve verték a térdüket, füttyögtek és mutogattak. A hely U-alakban hajolt meg, kiegyenesedve a tánctérnél, hogy az akusztika mindenhol ugyanolyan jól hallatszódjon. Mara szemei az aranyozott dombordíszekre, a kristály csillárokra, a márvány oszlopokra és szobrokra, a színesebbnél színesebb ruhákra tapadt.
- Ilyen lehetett Bábelnél is. - lehelte, és csodálkozó sóhajjal kapta fel a szemét, amikor az egyik felsőbb szintről leugrott egy hullámzó selyemruhába öltözött nő. Egy hosszú, vasláncú hintán ült, és úgy suhant el az emberek feje fölött akár egy szélbe veszett kendő. Lágyan és hullámozva követte hosszú ruhája.
- Marissa? - egy kesztyűs kéz kalimpált el a szeme előtt, mire a lány megrezzenve pislogott és visszafordult Jacobhoz.
- Tessék? - megpróbált visszaemlékezni arra, amit mondhatott neki a fiatalember, de nem sikerült.
Az sürgetőn morgott és lemutatott a kaszinótérre.
- Kit kell, mit kell keresnünk? - ismételte meg kérdését türelmetlenül.
Mara visszapörgette agyában a bácsikájával folytatott beszélgetését, és lelki szemei előtt felötlött egy bizonyos kép.
- Együtt játszott egy üvegszeművel, egy balkáni törpével: fekete haj, barna szem, és látott egy gésának öltözött húzott szeműt is.
- Keresem az üvegszemeket akkor. - bólintott Jacob.
- Enyém a gésás alak, meg a törpe. - egyezett bele Marissa és körül nézve, hogy merre indulhatna, még hozzátette. - Ha megtaláltad próbáld nem szem elől téveszteni és valahogy megkeresni engem. Én ugyanígy fogok tenni.
- Rendben. Sok szerencsét ebben a tengerben.
Mara még utoljára odanyújtotta Frye-nak a kezét, aki belecsapott és kezet rázva, egymásra se nézve elindultak az ellenkező irányba.