Master of shadows (Az árnyak mestere)

Lépésről lépésre

Az alak leguggolt a holttest mellett és elforgatta a fejét. A vér már sötétvörös, barnás csomóként félig megszáradva, félig kocsonyás masszaként terült el a gégén és a földön. A hulla olyan fehér és hideg volt, hogy a halála biztosan akkortájt lehetett, mikor a lány itt járt. Azóta viszont jártak itt mások is, mivel az eredeti helyéről, ahol a végét érte a fickó, elvonszolták a szemétdombhoz, ami a telep szélében feküdt. Lefedték gyolccsal, és már egy félkész fakoporsó is mellette hevert, de még nem jutottak el a hulla elszállításáig. Három kutya volt a telepen, de most mindegyik el volt zárva egy pajtába, így az alaknak nem kellett egyikkel se foglalkoznia, csak csöndben kellett, hogy maradjon.

Az éj leple alatt, fekete kabátjában könnyű volt észrevétlen maradnia, bár nem sok minden miatt kellett volna odafigyelni. A lány elmondása szerint körülbelül hat őr tartózkodott itt, mikor eljött ide. Most csak a kutyákat és egy portást talált a telepen, s csak két Vasöklöt látott elhajtani lovaskocsin. Sanszos, miután már nincs Griswold, nekik sincs értelme további őröket állítani egy fatelepre. Az árnyék hangtalanul, bejárta a két pajtát, ahol a nőt tarthatták, dobozokat és ládákat találva csak a farönkök között.
Ám annál a hodálynál, ahol a vérnyomot megtalálta a farakásokon, az épületben is talált nyomokat. A padláson egy kis szoba volt, íróasztallal, lámpással székekkel, bár már mindent lecsupaszítottak és elvittek, ami csak fontos lehetett a banda számára. Talált egy eltört széket, s a létra nyílásához vezetett egy vércsík a padlón. Talált egy kézlenyomatott és pár elkent lábnyomot is. Követte a nyomokat, s a vér nemsokára poros lábnyomokká és olyan csíkká vált, ami egy test elvonszolásakor keletkezik. Megtorpant a farakásokhoz leguggolva.
Az iménti fickó nem lehetett, azt nem a padláson, hanem a farönkök között ölte meg. Úgy érezte, nyomra akadt. Követte hát a lépteket.
Néha kisebb-nagyobb vérfoltok ütköztek ki a fekete földön, ott a lábnyomok is szétszórtabbak lettek. A holtest vonszolásánál néha meg kellett állniuk... Talán akkor nem is volt még az a valaki halott, mikor itt húzták...
A lány úgy vélte, Griswold-nek összetűzései voltak az itt-tartóival... Talán ekkor ölték meg.
Tovább követte a nyomokat, amelyek egészen a telep hátsó feléig folytatódtak, ahol már csak fa és még több fa volt.
A kerítés mellett futó farakásoknál, a két utolsó között találta meg.
A földön már alig látszódott, beleivódott a talajba, de a rönkökön, és a földön heverő ásón még kivehetőek voltak a megbarnult vérfoltok. Egy halom feküdt ott, a két farakás között. Az alak felvette az ásót és ásni kezdett, egészen addig, míg valami puhába ütközött, melyet nem tudott kiásni.

Marissa egy fáról figyelte, ahogy Fabble, egyik munkatársa nagy gonddal kiássa a betemetett hullát, majd tüzetesebben áttanulmányozza azt. Nem sok ideje volt rá, míg Lackwood elküldette ide egyik emberét a története valósághitelének vizsgálatára. Nem kellett sokat fáradoznia azonban, csak elrendeznie a hullákat, melyeket már egy lovaskocsi tetejére helyeztek az elszállításra és szereznie egy női hullát is a hullaházból.
Nem élete legkellemesebb időtöltése volt ez, de muszáj volt megtennie. Különben talán kaput az egész tervnek...
Még egy pár percig figyelte, ahogy a másik fejvadász a nyomokait vizsgálja és kutakodik, majd amilyen nesztelen jött, úgy most lemászott a fáról és a következő célállomása felé vette ez irányt.

Az Auburn sugárút ma is több tucat lópatkó dobogásától és kocsikerék zörgésétől volt hangos. A rendőrök párosával sétáltak a járókelők között illedelmesen kalapot emelve az elhaladó űrihölgyeknek és uraknak, furkósbotjukat a hónuk alatt szorongatva. Egy asszony sietett át a téren, két gyermeket húzva maga mellett, akik látszólag minden másfelé szívesebben mentek volna, mint ahova anyjuk akart. Marissa egy borbély cégtáblája alatt várt, kabátját megigazítva mellkasán elnézett a híd irányába, mely alatt a Temze sötét és mocskos vize robajlott keresztül. Remélte ma nem fog úszni sehol, bár ez könnyen meghiúsulhat, ha maga mellett fogja tudni a Frye ikrek hírhedtebb tagját.
Nem sok kedve volt Jacob hecceléseit és beszólásait hallgatni, de a munka, az munka volt, bárkivel is kellett elvégezni azt.
Kisvártatva egy gyors szállító kocsi jelent meg a láthatáron, veszélyes mutatványokkal kerülgetve lassabban haladó társait, mely éles kiáltásokat és káromkodásokat váltott ki a fogathajtókból. Marissa a járdaszélre lépett, tudta, az embere megérkezett. A fogaton nyolc ember ücsörgött, talpig zöldbe öltözve, kivéve egyet, aki meg se várva a lovak megállását, felpattant a társai közül és kiugrott a lány elé.
Jacob Frye jól ismert kivarrt kabátját viselte, hosszú kalapjával a feje búbján. Amint biztosan állt a lábán, oldalához nyúlt, s övéről leakasztott egy sétapálcát, melynek vas feje egy varjúkoponyát ábrázolt.
- Pontos mint mindig. - üdvözölte a lányt egy színies meghajlással megemelve kalapját.
- Nem szokásom elodázni a végrehajtandó munkákat. - felelte Marissa komoran és elfordulva a férfitól megindult a híd felé.
Jacob pillanatokon belül beérté és szemöldök ráncolva felé fordult.
- Hova a nagy sietség? Előttünk az egész nap Marissa! Levegőzzünk egyet.
- Már eleget voltam a napon, tudjuk le amiért jöttünk Frye.
A férfi értetlenül húzta az orrát. Marissa futó pillantást vetett rá, de megbánta. Látta a szemében, hogy tudja. Vagy legalábbis érzi, hogy valami nincs rendben. Mintha aggodalmat látott volna a szemében?
- Rendben van, akkor modortalanul sétáljunk egymás mellett. - vágta rá sértődötten, de aztán újra visszapillantott a lányra.
- Mi van? - horkantott Mara. A legkevésbé azt akarta, hogy Frye most elkezdjen faggatózni. Leakarta tudni a legkevesebbel, amennyire csak lehetett. Csak haladni akart a dolgokkal.
A férfi kétkedőn prüszkölt egyet.
- Én nem tudom. Mondd meg te. Azzal van baj, hogy a pénzedet Griswoldnek adományoztad, oly szívéjesen?
- Nem lehetne arra koncentrálnunk, amiért idejöttünk? - kérdezte frusztráltan a lány és meggyorsította lépteit. Nem fog ezzel foglalkozni.
Jacob vállat vont s ezzel el is hallgatott egy időre. Már majdnem felsétáltak a hídra, mikor újra megszólalt.
- Ha kedved van, utánna beszélhetünk. - mondta nyugodtan. Marát annyira meghökkentette ez a hirtelen tónusváltás, hogy ijedten a féri felé kapta fejét. Mit érezhetett meg? Szokott ilyen hűvös és goromba lenni vele, nem tudhatja, hogy most másról van szó.
Jacob lágyan belenézett a szemébe, tekintetében semmi gúny vagy hátsószándék nem volt, csak... Együttérzés...? Bíztatás?
Marissa pislogott és a víz felé fordította figyelmét.
- Erre már mély a víz, és az áramlatok nagyon erősek. Próbálj nem beleesni vagy engem belelökni, mert nehéz lesz kihalászni ebből bárkit is.
- Elég jó úszó vagyok szerintem, hogy a csatornavíztől ne kelljen félnem.
- Azért csak próbálj nem vízbe esni. Az esélyeink fuldokolva nem a legkecsegtetőbbek.
- Ügyes leszek, mint egy macska.
- Csak essünk túl rajta mihamarabb. - dünnyögte Marissa.