Master of shadows (Az árnyak mestere)

Járt utakon

1869 jan. 24

Könnyű, rutinfeladatnak szánta ezt magának, hogy a fél hónapnyi "lustálkodás" után szép fokozatosan rázódjon vissza a munkába. Marissa csak egy revolvert vitt magával és egy kukkert, amit Violettől könyörgött ki. A lány először nem is akarta odaadni neki a színházi látcsövét, de pár percnyi könyörgés és ígérgetés után végül megenyhült a szíve és kölcsönadta Marának...persze lekötötte: csakis erre az egy napra adja oda, és úgy kell vigyáznia rá, mint a szemére. Most is azt a miniatűr távcsövet szorította a szeme elé, hogy elláson a Majoránnás leány nevű bordélyig.
A gyárnegyed nyugati szegletében volt, a textil-feldolgozóknál, ahol a munkások szállásai terültek el, kocsmákkal és -a dolgozók örömére- bordéllyal. "Mind csak azért, hogy jól érezzék magukat a nemes férfiúk egy szorgos munkanap után." Meg persze azért, hogy azt a kevés pénzt, amiből alig tudnak egy fél kevni kenyeret venni, elverjék itt esténként. A délelőtt csöndesen telt, csak kevesen iszogattak a kocsmákban, és csak elvétve látott a lány csapatokban sétáló férfiakat. Az órák nagyrészét ekkor az töltötte ki, hogy válltáskájából előkapott egy könyvet és olvasgatta, illetve írogatott bele jegyzeteket. Tanult, mivel máshol nem tudta megtenni. Annyi ideje sem volt otthon, hogy tüsszentsen egyet, nem hogy felkészüljön az egyetemi óráira! Így hát azt a praktikus megoldást találta ki, hogy mindenhova elhurcolja a könyveit, és ha ideje engedi tanul.
Olvasott egy bekezdést, majd felnézett az épület széle mögül és átpásztázta az alant elterülő utcákat. Hirtelen megakadt a szeme egy különös figurán, aki három társával együtt sétált az egyik szállás felé.
A férfi nagy, fekete ballonkabátot viselt, ami hátul lelógott a földre. Ez, alapjába véve nem lett volna Marissa számára olyan különös, de a férfi egy igazán gyanakvásra méltó ruhadarabot is viselt. Ahogy elsétáltak Marissa előtt, a lány a kukkerrel jobban szemügyre vette a férfit. Alig látszódott, a fekete köpönyege miatt...de....
A derekán az öv sötétkék szövetből volt....és a közepén ezüstfonállal egy kígyót varrtak rá, amint az öv végénél, tátott pofával támad az áldozatára.
- Ennyire nem kéne titkolnod magad barátom...- dünnyögte magának Mara, és a látcsővel tovább kísérte a csoportot.
A négy férfi nem ment be egyik épületbe se, hanem a Marissa melletti hotel bal oldalához fordultak, ahol a lány már nem látta őket. Marissa összekaparta gyorsan a holmijait, és mivel más épkézláb nyomot nem látott a környéken, úgy döntött követi a fickókat. Amint teljes felszerelését magára erősítette megiramodott és halkan átugrott a mellette lévő ház falára. Mivel az az épület magasabb volt jó öt méterrel az előző megfigyelő pontjától, így Marissa a legközelebbi zsalugáteres ablakot célozta meg. Nagy puffanással nekicsapódott, és a becsapódás erejétől -ami a hasát érte- nyögött egyet, de erősen kapaszkodott a fába. Kis szerencsétlenkedés és himbálózás után megvetette a lábát a falba, maga alatt és jobb fogózkodót keresett, kicsit feljebb a kezének. Igyekeznie kellett, mivel ha az utcáról ilyen hangosnak hallatszott az érkezése, a fal mögötti emberek mennyire hangosan hallhatták őt...? Lábát szorosabban felhúzta maga alá, és erősen elnyomta magát a faltól lábaival, felfele. Elkapta a feljebb lévő hézagot, amit két fapalló között látott meg és belemélyesztette az ujjait. Újra felhúzta a feneke alá a lábát és várt pár másodpercet. Semmi sem mozdult az ablakból. Talán nem volt ott senki, aki hallhatta volna. A következő mozdulatsort ugyanígy tette meg, csak kissé oldalra irányította az ugrását. Majd a harmadik, aztán a negyedik ugrás és elérte a háztető szélén futó ereszcsatornát. Ahogyan belekapaszkodott az fájdalmasan megcsikordult és vészesen lehajlott a lány karja alatt. De nem szakadt le, tartotta magát. Mara betámasztotta a lábát egy alsóbb részbe és megpróbált jobb karjával az eresz feletti szegélybe kapaszkodni. De az túl messze volt még tőle, így jobban rákellett fektetnie a testsúlyát a fémcsőre. Az eresz még jobban meghajolt, majd egy hirtelen lökéstől, amivel Mara felakart ugrani a párkányhoz, reccsent egyet és Marissa alatt leszakadt a tartó. A hirtelen zuhanástól Mara annyira megijedt, hogy nem is bírt felsikítani, csak gyorsan visszaszívta a levegőt. Egy szívverésnyi pillanattal később a reflexei beindultak és a bal karját előre lendítve elkapta az ereszt. A fém tartotta magát, csak ott rogyott egybe, ahol a lány függött. Újra megragadta, most már két kézzel az ereszt és egy erős tolással felhúzódzkodott rajta, miközben a vízelvezető nagyokat reccsent és visított. Átvetette, először a jobb, majd a bal lábát is a párkányon és felhúzta magát a lejtős tetőre. Fél kézzel a tető szélét szorongatva, gondolkodás nélkül megindult feljebb, a tető csúcsához, hogy még stabilabb kapaszkodási pontot találjon.
Az egész mutatvány talán csak egy percbe kerülhetett, mivel a tető másik oldaláról már látta is a férfiak feje búbját, de Marissa számára ez maga volt az örökkévalóság, míg feljutott idáig.... "Mától, az hiszem többet fogok edzeni..." gondolta, még mindig hevesen kalapáló szívvel és elkezdett oldalazva mászni a háztetőn. A másik oldalán aztán felhúzta magát hónaljig, majd átvetve karjait a tetőcsúcson, megkapaszkodott a karja alatt tartva magát.
Eközben a csoport egyik tagja kivált a többiektől és elköszönve tovább ment az épületek között. Szerencsére nem a kígyómintás övű férfi ment el. A többi ott állt, szinte a lány alatt egy darabig, beszélgettek és dohányoztak, majd mikor egy távoli harangtorony órát kongatott a nagy, fekete kabátos fickó kilépett a csoportból és az épület, mohás falához lépett. Mara nyakát nyújtogatva próbálta megnézni, hogy mi csinálhat a férfi, közben figyelve arra is, hogy ne vegyék észre, a jelenlétét.
Egy jelszónak mondható kopogássort hallott, majd reteszek surlódását, aztán egy egy mély, modortalan hangot halott.
- Ha te is közénk tartozol halljam a jelszót. -hallotta a tető alól.
A fekete kabátos férfi hangját nem hallotta, olyan halkan adhatta meg a kódot, és bizonyosan jól adhatta meg, mivel ajtónyikorgást hallott a lány, és a maradék két fickó, akiket még látott megindult a tető alá, ahol már nem láthatta őket. Marissa halkan visszakúszott a tető bal szélére és lemászott a hó- és sárfödte utcára. Miután földet ért, besétált az egyik kocsmába ahol többé kevésbé kulturáltabb volt a környezet. Az asztalok szemközt az ajtóval helyezkedtek el, szétszórtan. Talán ha öt vendég lehetett bent, és azok sem iszogattak, hanem -a tálakból ítélve, amiket Mara előttük látott- ebédeltek. Két fickó felkapta a fejét, amikor a lány belépett az ajtón, de az egyik kalapos egyből vissza is fordult a tálka tartalmához. A másik, egy fekete férfi volt, aki barátságosan rámosolygott Marissára, majd aztán ő is visszatért ebédjéhez. Marissa meglepődött reakciójukon, elvégre általában nem ezt kapja, mikor besétál egy ilyen kocsmába. Úgy látszik, a rendesebbik fajta van most itt a vendégek közül...
A pultnál egy öregember állt és számolta az aprót, s mikor a lány megállt előtte, hunyorogva felnézett rá. A nyakában lógó szemüvegét gyorsan felkapta az orrnyergére, aztán kedvesen megszólította Marát:
- Miben segíthetek kisasszony? - kérdezte.
- Jó napot uram. - biccentett Mara. - Eltévedtem, nem tudná megmondani, hogy ez melyik utca?
- De, hogyne! - a bácsi kicsit oldalra nézett és elkezdett csámcsogni, mintha rágna valamit. Pár pillanatnyi dünnyögés után visszafordult a lányhoz. - Ah, már emlékszem. A Penrose úton vagyunk.
- Lekötelez. - köszönt Marissa és már fordult is a kijárat felé.
- Viszlát kisasszony! - szólt neki még utoljára a bácsika.