Master of shadows (Az árnyak mestere)

A kirakós első darabkái

A Kőfejűek másodlagos bázisa jóval a szennyvíz csatornák alatt és messze a földalatti vasúttól terült el, egy lambeth-i varróház alatt. Hármas szintű belépési kód kell hozzá, hogy a megfelelő személyek be tudjanak jutni ide. Ezt a helyet- a legtitkosabb centrumukkat is ideértve- csak a veterán Kőfejűek ismehetik, akik már öt-hat évet lehúztak már az utcákon. Az egész egy félkör alakú, magas belterű földől vályt terem volt. A munkálatok, a falak és a mennyezet megerősítésére pár hónapja kezdődtek, így a falak melletti faállványok még megvoltak, itt ott fehér vászonnal borítva. Magában a "tanyában" - ahogy a bandatagok hívják nem voltak őrök, csak a három ki-és bejáratnál volt tucatnyi belőlük....minek aggódni behatolók miatt, ha ennyi az őr, és maga a bázis is tele van képzett bajkeverőkkel. A részlegeket tákolt fafalak és hordók választották el egymástól, legrosszabb esetben egy zsinórra húzott lepedő állt a rendelkezésükre. Nagy csomópont volt ez, a rakományok útjának többségét innen vezényelték a kikötőtől a gyárakig, a raktáraktól a boltokig. Itt ültek össze a banda "fejei", akik egy-egy körzet felügyeletét kapták munkául. Itt tárgyalták meg az utasításokat, amiket még magasabbról kapták, és itt osztották ki az bandatagokat, a körzetekbe. Egyszóval fontos volt a Kőfejűek számára ez a hely. Marissa viszont most úgy érezte, neki sokkal de sokkal fontosabb ez a hely, mint bármely más Kőfejűnek. Miután sikeresen bejutottak a telepre a falak mentén elszlisszoltak egy csapat részeg mellett, és felmásztak a fa állványokra, jó magasra. A lány talán hét vagy nyolc méternek saccolta a helyet, ahol letérdelt, és kikukucskált az őket takaró fehér vászon mögül. A terv az volt hogy ketté válnak. Evei könnyen felismeri az emberüket, azt a bizonyos Bernard Fargott-ot, így Jacobnak és neki csak a fedezés volt a dolguk. Jacob az árnyékból, közelről csap le a Kőfejűekre, Marissa a távolból fedezi őket. Egytől egyig, leszedi azt, aki veszélyes a küldetésre nézve. Azért vállalta azt, hogy nem konfrontálódik testközelből velük, mert nem ismerte Fargott arcát illetve, mert biztosabbnak érezte magát a puska mögött. Ezt már gyerekkora óta gyakorlotatták vele, és egyedüli évei alatt sem hagyott fel a mesterlövészettel. Az évek során annyira tökélyre fejlesztette célzóképességét, hogy 300 méter távolról is képes célzott fejlövést leadni, persze, csak ha a természeti viszonyok nem hátráltatják. Mellesleg, nem árt, ha az embernek van egy olyan bátyja, mint neki Sherlock. Marissa a bátyjával fél éve kifejlesztettek egy, a lány puskájára fel-és leszerelhető hangtompító készüléket, amivel sokkal diszkrétebben tud dolgozni. Talán ez az első és eddig az egyetlen ilyen készülék. És senki más nem tud róla, csak Sherlock és Marissa. Persze beszéltek már róla, ha a helyzet ad majd rá lehetőséget, anonimként eladják majd a tervrajzokat. De csak majd. Egyenlőre ez is egy plusz dolog, ami előrébb viszi mind a lány munkáját, mind Shelock egóját... Visszatérve a valóságba, Marissa félig letérdelt az állványzat durva fapadlójára, és próbaként célra tartott a kétlövetűvel. Nem volt egy tökéletes puska, de a célnak most megfelelt, vagyis, hogy ha kell elnémítsa azt, aki észrevette a társait. Szerencsére találtak lőszert annál a fickónál, akinél a puska is volt, ám mikor a búvóhelyre értek Marissa talált még bőséggel ugyanekkora kaliberű lőszert, így megtömve a zsebeit, mostmár munícióval tudott felkészülni a Frye-ok fedezésére. Most szépen magamellé helyezett három tucatnyi töltényt, betárazott kettőt, ellenőrizte a fegyver rendeltetésszerű működését, majd megvárta míg Evei és Jacob lemászik, majd kényelmesen elhelyezkedett és puskáját ide-oda fordítva felmérte a célpontok tartozkodási helyét. Nagyokat szippantott a levegőből, kitágultak az orrlyukai, majd hosszan kifújta a száján át. Lelassította a szíve dobogását, ezáltal sokkal biztosabban tartotta magát és a fegyverét is. A puska csövével félig Evei útját követte, félig pedig előtte fürkészte a terepet. Percekig semmi és senki sem zavarta meg a keresésüket. Az ikrek olajozott gépezetként mozogtak együtt az akadályok között, eddig csak két emebrrel találkoztak, de azokat is könnyűszerrel elintézték. Végül Jacob bukott le, mikor felmászott egy rozoga fedelű bódéra. Mara nem hallotta onnan a zajokat tisztán, de tudta, elég hangosan mászott át rajta ahhoz, hogy felfigyeljenek a zajra a benne tartózkodók. Két őr bukkant elő a bódé alól és a tető felé fordulva hátráltak, hogy meglássák mi lehetett a zaj forrása. Jacob is meghallhatta, hogy vendégei jönnek, így visszafordult és leguggolt a tetőre. Már húzta volna elő bokszerkesztyűjét, mikor Marissa akcióba lendült. A vállához emelte a puskát, benttartotta, célzott, kifújta a levegőt és meghúzta az elsütő billentyűt.
Jacob készen állt rávetni magát az alatta ácsorgó két Kőfejűre, akik úgyis észrevennék nemsokára, ám mielőtt megtehette volna furcsa, süvítő hangot hallott. Egy szempillantás alatt összeesett az egyik Kőfejű, vörös ködöt robbantva szét a koponyája körül. Talán három másodperc se telt el, újabb süvítés. A másodiknál Jacob hallotta is, ahogyan a golyó átszakítja az áldozat koponyacsontját, majd átmegy az agyán, ki a homlokán és tompán kongva belecsapódik a bódé falába. A féri homlokán kirobbant a golyóval együtt az agyveleje és mint egy rongybaba csuklott össze, majd esett a társára. Frye megsaccolta, honnan jöttek a lövések és arra fele fordult. Az állványzaton ott guggolt Marissa és éppen újratöltött.
Amint kilőtte a második golyót is Mara felkapta a halom töltény közül a két legszélsőt és pillanatok alatt betöltötte, majd újra célzásra emelte. Magának számolta a másodpeceket és kissé elszomorodott. Három másodperc volt... Jacob felé fordult, aki már el is tűnt a fapalánkok és kerítések között. Ma úgy látszott kevés Kőfejű kívánt a föld alatt megbújni, mivel alig akadt ember a szálláson, aki pedig volt, többnyire a raktereknél téblábolt, ahova pedig nem kíván a trió beköszönni. Evei egy magasabb épületre mászott fel, ahol bevárta fivérét is, majd kis ideig ott maradtak egyhelyben. Mara kétszer leellenőrizte körülöttük a terepet, tisztának ítélte meg, így leeresztette a puskát és beljebb kúszott a fal elé. Ha az ikrek bemennek oda, utánna csak magukra számíthatnak, Marissa ott már nem tudja fedezni őket...igaz eddig se nagyon kellett. Így hát inkább leült a fapadlóra és némán nézte a "műsort". A testvérek lemásztak a falra, és az egyik félnyitott ablakon bemásztak. Mara ezután már nem látta őket. A percek csöndesen teltek el, ám Marissa még mindíg a lenti "labirintuson" járatta a puskacsövét jódarabig. Végül, fél óra elteltével leeresztette fegyverét, de nem hagyta abba az őrködést. Azon gondolkodott, vajon bölcs dolog tőle, ha egyedül hagyja Evei-t és Jacob-ot azzal a bizonyos Mr. Fargott-al, ha ők megakarják ölni a fickót, Marissának viszont kérdeznie kellene tőle egy-két dolgot... Talán jobb, ha utánnuk megy, mielőtt elszúrnák a dolgot. Talán még nem találták meg, talán nem is abban az épületben van, talán...
Marissa idegesen forgolódott ültében. Az egyetlen esélye ott lehet abban a házban. És neki élve kell. Maradjon, és fedezze be a ikreket, ahogyan megbeszélték, vagy pedig kockáztatva mindent azzal, hogy felfedezik menet közben, menjen oda ő is? Nem volt kétséges, hogy melyik opciót választja a lány. Marissa felkapta a puskát újra, és vállára akasztva a szíjánál lemászott az állványzaton, majd megkezdte előrenyomulását. Ha emberek hangját hallotta a leggyorsabban ugrott be egy fedezék mögé, és addig várt, míg biztonságosnak nem ítélte meg a továbbhaladást. Ha arra került sor, hogy útját állták csak megfogott egy tárgyat, ami a keze ügyébe került, és elhajította azt jó messzire saját magától. A hangra felfigyeltek a Kőfejűek és Marától ellenkező irányba fordultak, vagy sétáltak el, így a lány könnyedén ellopódzhatott mögöttük. Az épület egyik alsó ablakát kifeszítette egy vasdarabbal, amit a ház mellett talált és bemászott egy helyiségbe. Leguggolt és elöszőr meg se mozdult, csak hallgatózott. Semmi. Erre a síri csöndességre felállt a tarkóján a szőr és egy nagyon rossz előérzet kerítette hatalmába Marissát. Óvatosan kikukucskált az ajtóból. A folyosó, amire nézett üres volt. Kopott krémszínű tapétáját a falon megkoptatta az idő, és vastag porréteg tapadt rá. Ám a következő ajtónál nem csak por volt a falon. Mara kilopódzott a folyosóra, hogy közelebbről is szemügyre vegye a helyszínt. Közelebb érve elszorult a torka. Magában azért imádkozott, -már ha meghallgatja valaki az imáját- hogy időben érkezzen, és ne kelljen egy véres hullát találnia a két testvér jóvoltából. A falon, mint egy művészi fesményen terült szét a vér. Néhol olyan vastagon beborította, hogy lecsöpögött a padlóra és kis tócsában gyült össze. Marissa érezte, hogy ez nem csak egy ember vére. Hátrafordult, a következő szobába és hangosan felsóhajtott. Öt tetem hevert a földön felvágott torokkal, átszúrt tüdővel és betört orral.
- Frye! - kiáltotta immáron éllel a hangjában Mara és körbefordult a szobában, mintha erre előbújnának az eddig láthatatlan ikrek. Semmi válasz.
- Frye! - egyre hangosabban és ingerültebben mondta a nevüket, és most nagyon nem érdekelte melyik válaszol neki. Pár pillanatra elcsöndesedett és hallgatózni kezdett. Halk dörmögés és bútorok tologatása hallatszódott a feje fölül. Mara futólépésben kereste meg a felfelé vezető lépcsőt és hármassával szedve a fokokat sprintelt felfelé. Élesen bekanyarodott jobbra és a második ajtónál balra lelassított, majd megállt egyenesen a kitárt ajtóban. Jacob állt előtte háttal, a kabátja széle teljesen elszíneződött a vértől. Meghallva a lányt hátrafordult hozzá és a fejével maga elé bökött.
- Azt hiszem ezt az urat keresed nem?
Evei egy betört ruhásszekrény és egy fekvő férfi előtt guggolt. Suttogott neki valamit, majd mikor Mara mellé lépett odébb hajolt.
- Ez itt Bernard Fargott. Ha beszélni akarsz vele siess. - mondta és elsétált a félhulla férfitól.
Mara letérdelt és szemügyre vette Fargott-ot. A férfi fekete öltönye a hasánál még feketébb foltba gyűrődött össze. Jobb kezét a szúrt sebére nyomta, amiből, ha levegőt vett újabb vér ömlött ki az öltönyére. A középkorú férfi haja elegánsan hátra volt fésülve egy kis olajjal. Szakálla bozontosan festett, bőven pettyezve vérrel. Fel-le mozgott a mellkasa és azzal együtt a szakálla is. Fogai kilátszottak, összezárta állkapcsát és orrán keresztül zilált csak.
- Hol van a térkép? - Marissa tudta, hogy nincs ideje csevegni, így egyből a tárgyra tért. - Tudom, hogy magánál van. Mivel már nincs rá szüksége, én használatba venném.
A férfi elöszőr értetlenül ráncolta a homlokát és még gyorsabban kezdte venni a levegőt. Kinyitotta a száját, mondani akart valamit, de csak hörgés és köhögés tört fel belőle. Mara gyengéden átcsúsztatta a tenyerét a férfi tarkóján és felemelte a fejét, a térdét pedig alá húzta, hogy kissé megemelje a haldoklót. Így legalább nem a szájába ömlik a vére. Fargott egy darabig még krákodott, és egy adag véres nyálat köpött oldalra, de végül felnézett Marissára és beszélni kezdett.
- Honnan tud a térképről? - kérdezte erőtlenül a lányt.
- Az Obaikata templomról nem csak maguk tudnak. - válaszolta sejtelmesen. - És nem csak maguknak vannak meg a megfelelő eszközeik a felkutatására.
- Ki....ki bérelte fel? - köpte a férfi megvetéssel az arcán.
- Senki. Ennyire meglepő, hogy egyedül dolgozom? - Mara megfogta a férfi kezét és kissé megszorította. - A térkép? -sürgette a férfit.
- Mit nyerek én azzal, ha maga megkaparintja azt? Társaim is vannak. Maga szerint miért van ez nálam?
- Nem hiszem, hogy a társai csak úgy rábíznák magára ezt a felbecsülhetetlen értékű térképet? Nem. - Mara a férfi zsebére bökött. - Nem bíznák ezt senkire. Bedugnák az egyik kis széfükbe, s ha úgy érzik biztonságban elővehetik, előveszik. - Mindentudóan belenézett a férfi szemébe. - Maga ellopta ezt a térképet. És ezért rejtőzik most itt, a Kőfejűeknél. Védelem miatt....Vagy egyszerűen a maga tulajdona, és fél, hogy ellopják magától.
- Amit maga most véghez is visz....Megölnek, aztán meg kirabolnak. Nem ezt a sorsot érdemeltem meg!
- Ha ez számít: nem állt szándékomban megölni önt....A társaim akarják holtan látni. Ez engem nem érint. Csak a tér--
- Persze, persze. A térkép! - hörögte Fargott. - Mit számít ez már nekem. - gyűlölettel bökött Marissa felé. - Magát fogják ezentúl az üldözőim keresni. Akinél a térkép van.
- Nem azt mondta, hogy a barátainak kell? - kérdezte a lány gúnnyal a hangjában.
- Barát és ellenség. Ez a kettő hamar felcserélődhet a mi világunkban, hölgyem. Még most nem hiszi, de egy nap talán pont ezek fogják elvágni álmában a torkát.- ekkor Marissa mögé mutatott a Frye ikrekre. Hirtelen felhördült és torzuló arccal vágta hátra a fejét, hogy kiáltson egyet, kezét a sebére tapasztotta.
- Magánál van? - sürgette Mara. - Mondja már!
A férfi elcsendesedett és ijesztően lassan fordult a lány felé. Felemelte halvány tekintetét a lányra és Marissa épp szemtanúja lehetett annak, amint a férfi gyengén bólint egyet, majd kiveszik a fény a szeméből végül hátrahanyatlik a feje és fennakad a szeme.
Mara várt pár másodpercet, míg tényleg megbizonyosodott róla, hogy Fargott halott, majd sebesen kutatni kezdett a zsebeiben. A kabátjában nem volt semmi, se a külső, se a belső zsebekben. A nadrágja rejtett zsebeiben sem volt semmi. Marissa egyre elkeseredettebben matatott a férfi ruhájában. Aztán egy megkönnyebbült sóhajtással, végre kitapintotta a férfi öltönyének a ruhaujjában. Lerángatta arról a karjáról a ruhát és kifordította az ujját, majd méni ügyetlenkedés után felvágta a bélését a ruhának és kiszedte belőle azt a kis lapos fatokot, amit keresett.
- De most komolyan. Mi ez?! - Jacob hátulról meglökte a vállát, hogy Mara ráfigyeljen és a tok felé bökött. Mara felegyenesedett és a férfi felé fordult.
- Majd, ha úgy látom jónak, elmondom magának. - válaszolta és kisétált a szobából. - Evei, jössz?
Mivel a házban már nem volt több Kőfejű, akit megölhettek volna, kijuzásuk zökkenőmentesen ment. Felmentek a legfelső emeletre, az egyik ablakon kimásztak és az árnyak között kilopóztak az alagutakba. Messze jártak már, mikor maguk mögül halk morajlásokat, kiáltásokat és jelzőharangokat hallottak. Lépteiket megkétszerezték, az utolsó száz métert már futva tették meg. Mara már érezte is a friss téli levegőt a bőrén, a világosságot és a hideget, ám mielőtt a kijáratot jelentő csapóajtóhoz értek volna a lány hirtelen megállt. Olyannyira hirtelen, hogy Evei hátulról nekiment, és majdnem felbuktak, de Marissának sikerült barátnője vállába megkapaszkodnia és talpon maradnia. Talán futniuk kellett volna egész úton, vagy egyszerűen egy másik kijáraton kellett volna távozniuk, és akkor elkerülhették volna a bajt...Talán. Ám most egy tucat vöröskabátos Kőfejűvel néztek szemben, akik szintén a felszínre akartak kiérni a behatolók után. De azok voltak olyan jószívűek és eléjük rohantak. Szó szerint....
- A pokol hét bugyrára! - lehelte Marissa. Mellette a testvérek se szó, se beszéd, előre lendültek és szembeszálltak egy-egy bandataggal...vagy kettővel-hárommal. Mara már nem számolta. Ő is küzdött. Alig észlelhető sebeséggel előrántotta a tőrét és egy dobópengét, amit azzal a lendülettel, amit kihúzta a tokjából egyből dobta is tovább az egyik felé rohanó, kalapos fickóhoz. A penge a homlokát találta el és valószínűleg elég erősen megcsaphatta, mert a fickó hátravágódott, a kalap lerepült róla és homloka közepéből vékony patakban lefolyt a vére. Mara balra fordult, a következő támadója felé. Az, jobb kezében egy borotva pengével, a lány nyakára célzott egy széles, kaszáló mozdulattal. Mielőtt a penge elérte volna Marát, ő lehajolt, bal kézzel elkapta a Kőfejű kezét. Fürgén mögé lépett és kicsavarta a kezéből a pengét. A legény- mert az volt- felkiáltott. Eközben hátulról egy nő Mara felé rohant, de a lány meglátta és minden erejét beleadva, hátravágta a lábát, és előbb sarkával gyomronvágta a nőt, majd talpával hátrataszította a földre. Jobb kezében még ott volt a tőre így azt a jajgató, és vergődő legény oldalába vágta, majd elengedte és eltáncolt, egy harmadik Kőfejű vágása mellől. A férfi jobbról egyenes szúrással Mara lapockáját célozta meg, de a hús helyett csak a levegőt találta el. Mara megpördült, hogy szembekerüljön a férfival, s amíg az elvesztette az egyensúlyát, a túl nagy lendület miatt, addig Marissa a tarkójába vágta a pengéjét. A nő, akit az előbb a földre küldött, most dühödt visítással rontott neki, s le is vágta volna a lány fülét, ha Mara nem botlik meg egy földön fekvő hullába. A fülét ugyan elkerülte a vég, ám a kés élével eltalálták a vállát. Mara felkiáltott és bal karja megrándult fájdalmában. Épp karjával egy laza oldalütést tudott csak bevinni a nő bordái közé, de ez nem zavartatta őt. Következőleg Mara a késével szúrt, felfelé ívelő muzdulatot tett, mintha felakarta volna vágni a nő gyomrát. A némber elhajolt, de eközben védelem nélkül hagyta az arcát. Mara ezt kihasználva tovább vitte a vágást és belenyomta a tőre hegyét a nő álla alá. Gyorsan, mielőtt megszemlélhette volna a roncsolódást a nő arcán kihúzta a pengét és elfordult. Támadó pozícióba állt és körbenézett, további Kőfejűeket keresve, de már nem talált egy élőt sem. Az ikrek vérfoltos ruhával és kissé zilálva álltak meg szembe vele. Mara rájuk nézett, majd lassan visszarakta a helyére a pengéjét. Elfordult tőlük, hogy a sebét megvizsgálja, s sziszegve húzta félre a szövetet a sebéről.
- Öt. - hallotta Jacob öntelt hangját.
- Igen? Pfff. Hét. - Evei megrecsegtette az ujjait. - Úgy látom ma nem vagy önmagad fivérkém.
- Csak hagytan, hogy egyszer az életben sikerélményed legyen Evei.
Mara rájuk se hederített, hanem a sebéről egyből a kabátja belső zsebében lévő fa dobozkára esett a keze. Megkönnyebbülve érezte, hogy a kemény tárgy még ott van az oldalán. Nagyot szippantott a büdös levegőből, amire egyből köhögéssel válaszolt a szervezete, majd átfutatta a szemét a hullákon.
- Maga mennyivel végzett Holmes? - halotta maga mellől, de nem méltatta ezt a kérdést most válaszra.
A fiatalemberre tévedt a tekintete, akit ő ölt meg. Fiatal volt nagyon, legfeljebb Marissával lehetett egyidős.
- Több is fog jönni. - mondta végül a testvérekre nézve.
- Pontosan ezért kéne azonnal eltűnnünk. - Evei helyeslően bólintott és a kijárat felé ment.
- Mi van, ha már felettünk is vannak ugyanennyien? - kérdezte Marissa mielőtt a lány kinyithatta volna a csapóajtót. Kesztyűs keze a kilincset szorította, de nem nyitotta fel.
- Ha itt maradunk is ugyanennyien, vagy még többen lesznek. - Jacob széttárta a karját. - Ugyan, hisz elintéztük mindet. Vagy talán Miss. Holmes nem képes többre?
Marissa kifejezéstelen arccal ránézett és sóhajtott egyet. Kezdte nagyon nagyon untatni ez a fickó. Még a bátyjainál is rosszabb volt!
- Az attól függ kit kell megölnöm Mr. Frye. - fogcsikorgatva elhaladt a fickó mellett és felnézett Eveire. - Nyitsd azt a rohadt ajtót. Elegem van a bűzből és ebből a melegből.