Master of shadows (Az árnyak mestere)

A keleti báj

Marissa érzékeit teljesen beterítette a kavalkád, ami körülvette. Divatos ruhájú, ékszerekkel teli nőket, öltönyös és különféle kabátos férfiakat kerülgetett, iszogató és öblösen nevető csoportokon vágott át, néhány frissen kitört bunyó elől slisszolt el, és megpróbálta nem elterelni a figyelmét a folyamatos füttyögéssel és alányúlkálással, ami követte őt, ahogy a hím jelenlévők között haladt egyenesen. A páholyok belsejében félhomályban pókerek és kockajátékok folytak, különböző zene szólt mindenhonnan és különbnél különbb atrakciókat bemutató artisták ügyeskedtek, az előadásukhoz elkerített helyeken. Egy glasgow-i vándorcirkusz jutott Marissa eszébe, amit egy évvel ezelőtti hazalátogatásán néztek meg családjával. A kakofónia, a szín-és emberkavalkád, és az érdekes bemutatók bazári hangulatot kölcsönöztek, az egyébként elegáns kaszinónak.
Tekintete elmosódva cikázott emberről emberre, hátha felfedezi a két nem mindennapi figurát. Úgy gondolta, egy kimonós gésát és egy olasz törpét könnyű lesz kiszúrnia, még ilyen nagy tömegben is, bár ezt minél tovább sétált a páholyok előtt annál kevésbé hitte el.
" Gondolj csak bele Holmes." torpantt meg az út közepén, hogy kavargó érzékait összefogja. Amint lecövekelt, hátolról egy kétméteres, bozontos fejű fickó beleütkózött, amint elsétált mellette. Marissa kishíjján orra bukott, az egyik közelben álló hölgy karját kapta el, hogy ne vágódjon a földre, míg a medve-kinézetű fickó mogorva szemöldökborzolással meredt vissza rá.
- Proséxte! - dörrentette, talán görögül.
- Elnézést...- Mara vígasztalón a nőre pillantott, aki rémülten kapaszkodott a lány karjába. - Nagyon sajnálom, csak...
- Ugyan semmiség drága. - rázta meg a fejét az asszony, fülében a drágakövek csillingeltek. - Láttam mi történt, ön nem tehetett semmit. Máskor ha megáll, azért soroljon ki oldalra. Ezek a külföldiek...! - korholta a már messze járó óriást.
Mara együttérző mosollyal arrébb araszolt, majd megfogadva a nő tanácsát gyorsan beslisszolt az egyik csöndesebb páholy székeihez és leült az egyikre.
"Ha Monty játék közbe találkozott velük...Talán nem a keringő közepén kéne flangálnom, hanem beülni egy póker partira... Vagy valami kártyajátékra." morfondírozott.

Legnagyobb meglepetésére, amikor egy hatalmas szerencsejáték barlangban ténfergett, ahol minimum minden második asztalnál pókert kellene hogy játszanak, csak jó ötpercnyi leskelődés után talált egy partit, ahol ténylegesen póker ment. Az ovális asztal felett egy színes, gömb alakú lámpa lógott, tarka fénybe vonva a körülötte ülőket. A fényben hevesen kavargott a pókerezők szájából lógó szivar füstje, mint a reggeli köd az utcákon. A levegő sűrű és meleg volt, alig lehetett köhögés nélkül lélegezni. Marissa a fal mellé csusszant, hanyagul nekidöntötte hátát és keresztbe fonta mellkasán a karjait, mintha csak nézelődni jött volna, itt hogy áll a parti, ám közben éberen fürkészte az embereket az asztal körül. Négy ember arcát látta, a másik négy viszont neki háttal ült. Akiket látott, egy sem hasonlított sem a balkánira, sem a kínaira, sem pedig az üvegszeműre, ám volt köztük egy hosszú bajszú olasz, aki minden második percben ravasz vigyorral körülnézett, s fogsora mégjobban megvillant, mikor Marissára nézett. A lány rezzenéstelen arccal fogadta a kihívást, majd ugyanolyan érdektelen pillantással fordult vissza az asztalon heverő lapokhoz.
Lement egy játék, és mikor új lapot osztottak az olasz hirtelen egyenest rá nézett.
- A hölgyikének nem lenne kedve csatlakozni? - kérdezte, mire a nyolc játékosból öten felé fordultak.
Mara pillanatnyi idegességet érzett, hogy rá szegeződik a sok szem, miközben észrevétlenül be kellett volna olvadnia a sötétbe, de gyorsan felülkerekedett a józan esze meglepetségén.
- Inkább csak figyelnék, ha nem gond. - válaszolta könnyeden. - Úgy talán szórakoztatóbb.
A fickó oldalra mutatott, egy, az asztal közelében ácsorgó szabad székre.
- Leülne?
- Köszönöm, hogy felajánlotta, igen. - biccentett Mara és a székhez sétálva odahúzta az aszatal szélére.
A férfiak többsége, ahogy leült illemtudóan felé biccentettek, de aztán figyelmük vissza szállt a paklijukra és az ellenfeleik tekintetére.
Ahogy leült, végre kilátása támadt a további négy személy diszkrét megvizsgálásához is. Egy szőke kapafogakkal, egy pajeszos öreg, egy nála is fiatalabb legény, és egy indiai ült a jobbján. Hosszú szusszanással vette, hogy nincs itt senki számára érdekes személy, akinél elkezdhetné a kutatást.... Akinél kérdezősködhetne...
- Még sosem voltam itt. - csiripelte az olasznak, aki hellyel kínálta, percekkel később. - Olyan ez a hely, mint egy, a világ nemzeteit összekavaró találkahely. Annyi mindenféle új...
Egy borostás, fogpiszkálóval a szájában, miután ledobott az asztal közepére egy lapot, a székét megnyekeregtettve a lány felé behajolt az asztalra.
- Látnia kéne akkor az otthoni bazárokat. Amerika kavalkádjához képest ez semmi.
- Mindenféle bamutató...- álmélkodott Marissa. - Viszont az emeleteken nem láttam sehol olyan atrakciókat, amelyeket megszeretnék nézni. - miután pár szem kíváncsian felé fordult, megszeppenést színlelve folytatta. - Ezek közül a messzi-messzi népek közül csak egyről hallottam. A távoli kelet mitikus országáról, Japánról. - duruzsolta, mire hallott a kártyázók felől egy gúnyolódó horkantást.
- És pont a húzottszeműek érdeklik? - kérdezte fel se nézve az asztalról a bakfis legény.
- Olyannyival másabbak mint mi. Az életük, a világuk, a kultúrájuk.... Szívesen megnéznék egyszer egy gésa táncot...
- Egy mit? - recsegte a szőke fickó és erősen visszaszívta orrába a tartalmat.
- Azok a csodás, színes ruhákba öltözött papucsos nők....faszandálban meg esernyővel...- magyarázta Marissa és reménykedett, hogy valamelyik végre kinyögi, amit tudni akar.
- Ha azokat a fehér maszkos hölgyikéket szeretné megnézni, azt a lenti színpadnál teheti. - csámcsogott a fapiszkáján az amerikai. - Ott lépnek fel a...gesák vagy amit mondott.
Marissa szeme megvillant és fürkészőn felpillantott a férfira.
- Oh...az csodás lenne. Mikor lépnek fel?
- Aztat nem tudom. De ma már láttam ott valami hajbókolást meg táncikálást.
Mara bocsánatkérőn mosolygott és lassan felált a székből.
- Azt hiszem megnézem magamnak. Köszönöm urak, a kellemes társaságot, viszont látásra.
- Szívesen látjuk, ha még visszajönne! - kiáltott utánna az olasz, miközben felvett egy lapot és dohányfüstjét a lápára fújta.