Master of shadows (Az árnyak mestere)

Rokon a pácban

1869 feb. 7
Skóciában, ahogyan azt édesanyja leveleiből tudja most kezd újra váltakozóvá válni az időjárás. Múlthéten térdig ért a hó, most meg olvadó félben van. Ő is nagyon szeretett volna hazautazni az ünnepekre, a családjával lenni, karácsonyozni és szánkózni. De ez évben nem tudott elutazni. Helyette a latyakos, esős Londonban kell két végről égetnie a gyertyát, tanulnia, dolgoznia... Ez a rejtély sem hagyja nyugodni az Amqumum templommal kapcsolatban. Vajon hol lehet? Milyen kincseket rejthettek el benne? Mi a története?
Garret-tel már régóta nem vette fel a kapcsolatot, a férfi sem küldött érte, nem tájékoztatta mit tudott meg a könyvben, amit adott neki. Talán a nap végén felkeresi, gondolta Marissa miközben az asztalokat törölgette. Másik, kissé legálisabb munkahelye, a Vén Hattyú az Old Castle street-en volt megtalálható, majdhogynem Whitechaple szájában.
Luxusban nem sokat bővelkedő kis pub volt ez, mely munkaidőben étkezdeként, este pedig kocsmaként funkcionált. Általában hárman szoktak elől lenni, plusz a szakács és a kuktája, bár Marissa sokszor "hanyagolta" el felszolgáló női feladatait, így Molly és Alan sokszor egyedül birkóztak meg a délutáni tumultussal.
A nap nyugodtan indult, egyik ritka alkalmak egyike volt, mikor Marissát bejönni látták dolgozni. Amikor lepakoltak Molly-val a közös részükhöz pár percet beszélgettek, megvitatták kivel mi történt az elmúlt hetekben, míg nem látták egymást, majd mindenki tette a dolgát.
Marissa most a reggeli műszakban volt, így míg társa a pult mögött törölgette a korsókat és nyitotta ki a kasszát, ő felmosott az egész helyiségben, elrendezte az asztalokat és a székeket, abroszt cserélt és kitett mindenhova egy papírból készített virágcsokrot díszként.
- Ne segítsek? - ajánlkozott Molly a háta mögött, folyamatos cuppogással, ahogy egy korsót tisztított.
- Ugyan, megy ez egyedül is. - ellenezte Mara. Megragadta az utolsó felfordított széket az asztalon és felemelve oldalra emelte azt.
A mozdulatra olyan erős fájdalom hasított a bordái közé, hogy felsikkantott és félkézzel elengedte a széket. Az nagy csattanással visszazuhant az asztalra, de a lány előtt már nem a fa jelent meg, hanem egy pillanatra mellette termet Lackwood nagydarab verőlegénye. Szinte érezte, ahogy elkapja a csuklóját, felemeli a karját és tekegolyó méretű öklével jól irányzottan a rekeszizmába vág.
Aztán eltűnt a kép, csak a szúró fájdalom volt ott.
- Uram Isten, jól vagy Miry?! - Molly villámgyorsan átfordult a pulton és Mara mellé sietett. Mara pár pillanatra az asztalra tenyerelt és maga elé nézett. "Még...még mindig fáj!? De hisz ez már régen volt ahhoz!"
- Pe...persze Mol, ne aggódj. - paskolta meg a lány kezét. - Csak kiszállt belőlem az erő pár pillanatra...
- Ülj le egy kicsit! Nem szédülsz? Várj, hozok egy kis vizet neked! - munkatársa rémülten fordult meg és iramodott a konyha felé, vízért kiáltva a szakácsnak.
A lány leroskadt a mellette lévő székre és mélyen a térdére hajolt, hogy enyhítse a fájdalmat.
Hideg gyűlölet áradt szét az ereiben, visszagondolva Lackwood gaztetteire, amiket művelt vele. Legszívesebbem már most azonnal felkelt volna, hogy visszamenjen ahhoz az istenverte kocsmához, nem törődve a fenyegető intelmekkel felszaladna a lépcsőn és mielőtt az a két tohonya húgyagyú akár csak pislogni tudna, golyót röpítene a szemük közé. Aztán következne a fejvadászok főnöke!
- Tessék! - egy pohár ugrott a szeme elé, majdnem ráfröccsentve a vizet belőle. Felnézett, hogy lássa Molly aggódó tekintetét, ahogy őt fürkészi, mellette guggolva.
Mara szó nélkül elvette az üveget, félmosollyal bólintott köszönetképp és egy húzásra megitta a vizet. Leemelve ajkáról a pohár peremet nagyot szusszant és visszaadta azt a pultosnőnek.
- Köszönöm. - lapogatta oldalát. - Így már jobb.
- Nem szeretnél hazamenni? Ha rosszul vagy veszélyes lenne dolgoznod, mi van ha kiájulsz...
- Dehogy, semmi bajom! - rázta ellenkezve fejét Mara és bebizonyítva, hogy már nincs semmi baja felpattant a székből. Persze, a bordái között újra tombolni kezdett a tüzes kín, de úgy találta ez már pár fokkal elviselhetőbb, mint az előző roham. Tettetve erejét újra pakolgatni kezdett, majd még utoljára bíztatón rámosolygott a másikra.
- Tényleg nincs bajom! Mellesleg, eleget voltam távol, itt az idő, hogy pénzt is keressek. - színlelt jókedvvel újra munkának látott, küszködve valódi, tomboló énjével.