Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

8. fejezet

A szombat kicsit hamarabb érkezett el, mint ahogy én azt szerettem volna. Megszárítottam a hajam, és igyekeztem úgy fésülni, hogy álljon is valahogy, és lehetőleg ne fölfelé. Kiindulva abból, amit Jia-nak meséltem azt javasolta, hogy ne fogjam össze, hanem hagyjam kiengedve, mert Jimin biztos ezt szereti, de ha erre gondolok, hogy csak ezért nem nyúlok a hajgumi felé, az jut eszembe, mintha randira mennék.

Jia fél óra hangos vélemény kifejtés után belement abba, hogy csak a szempillámat festi ki, ami szerencsére gyorsan kész is lett, majd segített felvenni a ruhát amit hozott, mivel nekem nincs vállalható.

- Nem akarod felszedni? - nézett rám, miközben a konyhában iszogatta a frissen főzött kávét. Vártuk a hat órát, és Jimin jöttét, de ahogy látom őt más is foglalkoztatja.

- Most, hogy kérdezed, nem. 

- Miért? - dőlt hátra, miközben nagy szemeit folyamatosan meresztgette felém.

- Nem illek hozzá. 

- Azt nem te döntöd el. - nevetett fel a hatalmas életbölcsessége után. Fújtattam egyet, majd a telefonomra néztem. Jimin hihetetlen pontossággal ért ide. Amint a kijelző hat órát mutatott, jött is az SMS, hogy ,,Itt vagyok" 

Jia ugrálni kezdett örömében, majd megölelt, és sok sikert kívánva elköszönt. Nem akartuk, hogy Jimin megtudja az itt létét, ezért nem is jött ki velem. Beszálltam a kocsiba, majd el is indultunk a város közepe felé. 

- Jia vett rá, hogy el gyere? - kérdezte, mire ránéztem. Eszembe se jutott, hogy ő is megemlítette azt, hogy ha Jimin mond valamit azt nem viccből teszi.

- Nem. Jia csak nagyon ritkán vesz rá olyanra, amit nem akarok. - rántottam vállat, és csak remélni mertem, hogy nem érti félre. 

- Annak viszont örülök, hogy hordod a nyakláncot. - mosolyodott el. Ráfogtam az apró medálra, és kapargatni kezdtem a láncot zavaromban.

- Honnan tudod? Lehet, csak most vettem fel, mivel veled leszek. - vágtam neki vissza, magabiztos mosolyát azonban nem tudtam megrendíteni.

- A kapcsa le van csúszva. Ha most vetted volna fel, hátul lenne. - kikészít ez az ember, hogy mindent észrevesz!

Hamar megérkeztünk az étteremhez. Jimin előre foglalt asztalt, hiszen mikor elmondta a nevét a pincérnek, rögtön elindult, hogy megmutassa azt a helyet, ahol a mi nevünk volt felírva egy cetlire.

- Gondoltam, hogy nem szereted a nagy nyüzsgést, ezért választottam ezt.

- Tökéletes. - suttogtam magam elé, ahogy körbenéztem. Három kicsi lépcsőn kellett feljönni, egy kiépített sarok részhez, ami olyan volt, mint egy terasz. A farácsos korláton felfűzött virágok díszelegtek, rajtuk pedig sárga égők, ezáltal nem láttak be ide a többiek. A zene is kellemesen hallható volt abból a kis hangfalból, ami a sarokba volt elrejtve. 

Leültünk egymás elé, majd az étlapot kezdtük nézegetni, de én ugyan úgy voltam ezzel is, mint a céges vacsoránál. Még jó, hogy hoztam magammal egy kis pluszt, amit nem ilyen helyzetre tartogattam, de nem is akarom elkölteni. Csak vészhelyzet esetére. A pincér szinte túl hamar jött, még ki se választottam mit akarok enni, mikor Jimin már leadta a sajátját.

- A hölgynek pedig rák salátát, tejszínes öntettel, és paradicsom nélkül ha lehet.

- Természetesen uram. - válaszolta a férfi, majd leírta rendelést, és elment. Döbbenten néztem Jiminre, aki felbontotta a kólát, és öntött a poharamba. Nem iszik alkoholosat, elvégre ma még vezetni fog, én pedig alapból nem kérek olyat.