Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

18. fejezet

Nagyon unalmasan telt a következő öt nap. Jia és Jin elmentek a tengerhez egy wellness hétvégére ,,nászút" címszó alatt, így én egyedül maradtam. Bár minden nap bejártam, és Jimin is írt néha-néha egy egy bíztató üzenetet, mégis hiányzott a vele való beszélgetés. Nem akartam zavarni, ezért semmilyen módon nem próbáltam vele kapcsolatba kerülni még akkor se, mikor hazajöttek. Ő volt az, aki kezdeményezett, és munka után átjött, hogy nálam aludjon és elmesélhesse mi minden történt vele. Azért meglepődtem, hogy egy egyszerű kiruccanás alatt mennyi esemény tud egy emberrel megtörténni. Jia nem az a hazudós fajta, és szerencsére a dolgokat se szokta felnagyítani, így minden szavát elhittem, amit nagy hévvel mesélt nekem.

Persze tőle is megkaptam a letolást, hogy még egy ilyen felelőtlen húzás tőlem és ő maga vágja le a lábamat, de ezt is, mint ahogy Jiminét is elengedtem a fülem mellett, hiszen én se akarok ártani magamnak.

A reggeli szélsőséges időjárást figyelembe véve az esernyő helyett inkább magamra húztam a kukás zacskónak kinéző esőkabátomat, hiszen abba nem kap bele a szél, és úgy indultam a munkába. Mire odaértem, a kapucnimat már annyiszor lefújta a fejemről, hogy meguntam mindig visszahajtani, így a hajam egy hatalmas csomóba állt össze, amit JiWoo amint meglátott a hangos nevetését elfojtva elővett egy fésűt, és amíg a gyerekek játszottak rendbe szedett.

Délutánig csendesen telt a napunk, aztán mint ahogy a múltkor is, egy idegen toppant be hozzánk, kopogtatva az ajtón. A nő bájos mosolyával szinte azonnal szimpatikus véleményt nyújtott magáról, pláne akkor, mikor elkezdtünk beszélgetni. Ezzel ellentétben a férje, aki még csak köszönni se volt hajlandó végig gőgős szemekkel figyelt minket, az ajtó közelébe azonban a világért se jött volna.

Elmondtuk, hogyan is működik nálunk az örökbefogadás, majd mivel azt láttam rajta, hogy tényleg érdekli neki is pár szóban bemutattam a gyerekeket, mit kell róluk tudni.

- Drágám, mit szólnál hozzá? - mutatott SoAh felé, ha jól láttam. A szívem valamiért kihagyott egy ütemet, mikor rá esett a nő választása, de ennek ellenére mégis örültem neki. A férfi lezser léptekkel megközelítette az ajtót, majd bedugta az orrát, és mintha egy koszos pincét mérne fel, végigvezette tekintetét a semmiről se tudó gyerekeken.

- Muszáj ezt? - kérdezte vissza, de olyan hangerővel, mintha kiabálna. - Nem akarok magamnak ilyen gyereket!

- Ezt már megbeszéltük. - mosolyodott el a nő, azonban láttam rajta, hogy neki sincs ínyére a férje viselkedése. Mintha meglepődött volna rajta, hol őt, hol pedig minket nézett aggódó tekintettel.

A férfi fenyegető szemei csak még több dühvel teltek meg, ahogy egyre többször nézett végig a szobában.

- Nekem nem kell ilyen gyerek. Meggondoltam magam. Ki akarna ilyeneket maga mellé?!

- Elég! - kiáltottam rá, hangosabban, mint ahogy ő beszélt. Egy pillanatra SukBin jutott az eszembe, hiszen ugyan ezeket a mondatokat mondta ő is, és ez olyannyira feldühítettek, hogy megelőzve JiWoo kirohanását, most én állítottam le a történéseket. - Ha ez a véleménye, akkor kívül tágasabb! - mutattam az ajtó felé, szemeim pedig szikrákat szórva tessékelték ki a férfit, aki morgott valamit az orra alatt, majd megfordult, és hangosan becsapta maga mögött az ajtót.

- Annyira sajnálom.. Azt hittem már elfogadta de.. - kezdett bele a nő, azonban nem találta a megfelelő szavakat, amivel ki tudná fejezni a gondolatait. - Nagyon sajnálom! - hajolt meg előttünk, majd könnyes szemekkel kirohant a férje után.

- Ezt szépen elintézted. Én nem lettem volna hozzá ilyen kegyes. - fintorodott el JiWoo, ahogy én is. Tudom, hogy rá kellett volna hagynom, mert ez az ember megérdemelte volna, hogy rendesen kiosszák, de most van egy annál nagyobb gondunk is. A kegyetlen szavakat hallva a gyerekek hangos zokogásba kezdtek, és hirtelen azt se tudtuk, hova kapjuk a fejünket. Azt kezdték el kántálni, hogy sose fogják őket szeretni, sőt volt, aki el akart menni, de még idejében bezártam az ajtót, nehogy eltűnjenek.