Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

4. fejezet

Este felvettem a kabátomat, és mivel Jia továbbra se vette fel a telefont, átléptem hozzá. Nem nyitott ajtót, azonban a kilincset lenyomva észrevettem, hogy nincs is bezárva, úgyhogy bementem. Amint beljebb mentem azonnal a konyhába fordultam, hogy kinyissam az ablakot, mert olyan szag volt, mint egy szeszfőzdében. Ruha cafatok borították a padlót, és itt-ott a polcokról néhány tárgy is a földön landolt. Sóhajtottam egyet, majd visszatettem mindent, és fel is söpörtem, mivel a kosz már majdnem benyelte a nappalit. Mi az isten volt itt?

Benyitottam Jia szobájába, aki egy szál pólóban aludt, de az se volt a sajátja. Nem tudtam, hogy örüljek neki, vagy ne, viszont felébreszteni se akartam, mert lehet olyat is a fejéhez vágnék, amit én is megbánnék, ezért visszamentem a konyhába, és főztem neki gyorsan egy levest, amit majd elfogyaszthat, ha felébred. Bármennyire is haragszom, a legjobb barátnőmről van szó, így nem hagyhatom cserbe.. Ahogy ő tette velem.

Levettem a kocsi kulcsot, és miután kivettem belőle a holmimat hazamentem, de hagytam neki egy cetlit, hogy jó lenne ha összeszedné magát, és írna ha felkel, valamint mesélne, mi történt. Fáradt voltam, ezért zuhanyzás után rögtön lefeküdtem, aminek meg is volt az eredménye, mivel az ébresztőm előtt keltem pontosan öt perccel. Nem szeretem a hangját, de ha valami kellemes dallamot tennék be, arra visszaaludnék, és elkésnék.

Beérve a munkahelyemre azonnal átöltöztem, és megkerestem Emma-t, hogy leválthassam. Szerencsétlen éjszakás volt, így biztos fáradt lehet, hiszen amint meglátott intett, és már indult is. Bementem JiWoo-hoz, aki épp segített öltözködni a gyerekeknek, majd hangosan köszöntem mindenkinek, és beálltam segíteni.

- Minden rendben volt? - kérdeztem az idősebb nőt, aki mosolyogva bólogatott.

- Annyira sajnálom. Nem kellene egész nap itt fáradoznod, ha lenne több munkatársunk.. - kezdett bele, de én felemeltem a kezem, még mielőtt tovább folytatná a bocsánatkérését.

- Ezt már megbeszéltük. Nem a pénzért csinálom, hanem mert segíteni akarok, és élvezem. - az emberek azt hiszik, hogy a pénz éltet mindent. Én úgy gondolom, hogy ez csak részben igaz, elvégre én sem azért vagyok itt, mert olyan jól fizetne. A vak, árva gyerekeknek szükségük van törődésre, és segítségre is, hogy ha esetleg betoppan egy-egy szülőpár, ne gyermek nélkül hagyják el az otthont. Az állás már évek óta meg van hirdetve, de senki se jelentkezik, az anyagiak miatt. Jelenleg támogatásból tudjuk fenntartani a helyet, amit még régebben, egy nagylelkű férfi ajánlott fel. - Mi lenne, ha kimennénk sétálni? - csaptam össze tenyerem, hogy a gyerekek tudják, hol vagyok. Nagy mosollyal az arcukon jöttek oda hozzám, már aki megtalált, és hangosan fejezték ki beleegyezésüket. Elővettük a téli ruháikat, és felöltöztettük őket jó melegen, nehogy megfázzanak, mert a gyógyszerek eléggé drágák, és ha nem szükséges, nem vennénk feleslegesen.

- Mindenkinek megvan a botja? - nézett körbe JiWoo, a gyerekek pedig felemelték a kezükben levő eszközt jelezve, hogy megvan. Mi tanítjuk őket olvasni és írni, valamint ápolgatjuk a törékeny lelki világukat is, de még ennek ellenére is akad olyan, akivel nem tudunk mit kezdeni. Van olyan, aki mindentől fél, hiszen nem lát, és akad olyan is, aki nem hajlandó megszólalni, már kicsi kora óta, holott nem néma. Ezekkel a sétákkal pedig az érzékszerveiket fejlesztjük, hiszen meg kell tanulniuk egyedül járni a nagyvilágban anélkül, hogy megsérülnének, vagy nekimennének valakinek, ugyanis van olyan ember, aki számba se veszi őket, hogy nem látnak, hogy ők a hátrányos helyzetűek, és elvárják tőlük, hogy kerüljék ki őket az utcán, ha pedig ez nem sikerült, még ők vannak felháborodva. Rosszul vagyok az ilyentől, de szerencsére nekem nem kell közbelépnem, ha ilyen történik a szemünk láttára, mivel ilyenkor JiWoo-ból előtör a vadmacska, és kegyetlenül a földbe tiporja az embert.