Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

23. fejezet

Ahogy az várható volt, Jia teljes görcsöt kapott a hírtől, hogy összejöttünk. Még mindig nem hiszem el ezt az egészet, azonban ahogy látom ő máris elfogadta, hiszen a dupla randinkat tervezgeti. Elmondtam azt is, hogy holnap megyünk valahova, ő pedig mint akit kilőttek, beszaladt a szobámba, hogy kiválassza a ruhámat. Egész vállalható darab volt, nem is emlékszem, honnan van nekem olyanom.

Másnap enyhe gyomorgörccsel ültem be a kocsiba, mivel kíváncsi voltam, hova akar menni, de akárhányszor kérdeztem meg csak annyit mondott, hogy majd meglátod.
Ezt nem mondod komolyan! - nevettem fel, mikor leparkolt, én pedig kinéztem az ablakon, hol is vagyunk.

- Említetted, hogy nem voltál. Itt az ideje. Nem egy szokásos randi hely, de.. - vont vállat, majd elmosolyodott, mintha kínos lenne a szituáció.

- Nekem megfelel. - csillant fel a szemem, és kikötve magam kiszálltam a kocsiból. A belépő után végignéztem a hatalmas területen, amit először be sem láttam akkora volt.

- Na? Hova ülünk föl először? - hajolt előre, és pedig elnéztem egy szürke épület felé, mint első állomás. Mikor meglátta, hova közeledünk pimaszul elmosolyodott, majd megfogta a kezem, és úgy közelítettük meg a... Szellemvasutat? Meglátta az enyhe félelmet a szememben, ami akkor gyúlt fel, mikor megálltunk a bejárat előtt.

Nem volt már menekvés, amint visszaért a vasút és kiszálltak az emberek mi is beültünk, ráadásul előre.

Átmentünk egy nagy fekete ajtón, ami szinte elnyelt minket a sötétségbe taszítva, ami miatt lejjebb csúsztam, és próbáltam mindenfelé figyelni, hogy ne érjen semmi váratlanul.

Feleslegesen.

Erre nem lehet felkészülni.
A sikolyaim betöltötték a teret, de legalább megnyugodtam, hogy nem csak én kaptam majdnem szívinfarktust. A semmiből elém ugró szellemek, szörnyek, és egyéb felismerhetetlen kellékek miatt a pulzusom úgy megugrott, mintha a szívem a torkomon keresztül akarna kitörni belőlem. A végére teljesen Jiminre fonódtam, csoda, hogy nem kerültem az ölébe. Úgy szorítottam magamhoz kezét, mint ahogy az előttem elhelyezett kapaszkodó vasat kellett volna.

Ő, velem ellentétben nyugodtan ült mellettem, sőt élvezte a helyzetet! Széles vigyor ült ki arcára, mikor valami megijesztett, és szerintem rajtam is szórakozott, mikor úgy hozzábújtam a mellettem felbukkanó rém miatt.

Mire kiértünk a hajam teljesen összekócolódott, szerintem holt sápadt lettem, ráadásul a lábaim úgy remegtek, hogy alig bírtam még Jimin segítségével is kiszállni.

- A következőt én választom. - állt elém, hogy megigazítsa átfordult tincseimet, majd ismét megfogta kezem, hogy elinduljunk a következő felé.

- Erre rá nem veszel! Még élni akarok.. - jelentettem ki neki, miután felnéztem a hatalmas, felhőkarcolónak kinéző fel-le mozgó.

- Élvezni fogod. - nevetett fel, és húzni kezdett felé, mivel a segítő csaj, aki magyarázta a beszállóknak hogyan kell bekötni magukat intett, hogy vannak még szabad helyek.

Leültünk, szerencsére egymás mellé amit mások bántak, mivel ők is párba jöttek, de mi értünk oda előbb, én pedig későn vettem észre, hogy közelednek.

Jimin rám pillantott, és már akkor megfogta a kezem, mikor még el se indult a szerkezet.
A felemelkedéssel nem is volt probléma, a kilátás, hogy szinte az egész város elém tárul nagyon tetszett, de tudtam, mikor kell pánikba esnem, ugyanis a legtetején nyikorogva megálltunk, sőt ár centit akadozva araszolgattunk is lefelé, ami miatt azt hittem leszakadunk.
Nos, végül is ez történt.