Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

21. fejezet

Jimin pov's

Azt gondoltam, hamar megtörik majd, de vagy nem gyakoroltam rá elég hatást addig, ameddig tudtam, vagy annyira ellenáll még saját magának is, hogy már tényleg nem érdeklem. Max három hetet adtam neki, de ő továbbra is csak abban a hazugságban él, hogy mindent lezárt közöttünk. Bevallom, néha mikor megláttam az utcán követtem, hova is megy, hátha össze tudok vele futni, mint ,,szerencsés véletlen", de aztán hamar letettem az ügyről, mivel úgyis csak a köszönésig jutnánk el.

Ha éppen nem a munkába megy, akkor bevásárol, de csakis azt, ami nagyon fontos, majd hazamegy, és ki se mozdul a házból. Jia látogatja egyedül, így egy ideig nagyon fúrta az oldalamat, mi lehet a szüleivel, de gondolom nem élnek a városban. Bár abból kiindulva, amit SukBin-ről mesélt, az apjának valahol a környéken kell lennie.

- Jimin! - szólított meg Jia, majd ledobott az asztalomra egy papírtömböt. - Alá kéne írni.

- Csak két kezem van. - kekeckedtem vele, majd felvéve szemüvegem megnéztem, mik is ezek, de csak kérvények, és engedélyek voltak. Csupa unalom. - Köszönöm Jia, most már hazamehetsz.

- Nem foglak egyedül hagyni, mert a végén begolyózol ezektől, és öngyilkos leszel. - nevetett fel, majd egy széket húzott az asztalom mellé, és megfogva a pecsétet nyomkodni kezdte az aláírás helyénél, hogy nekem már csak a kéznyomom kelljen otthagynom.

- Nem kapsz ám fizetésemelést. - próbáltam húzni az agyát, de jól tudta, hisz a hangomból kivehető volt, így belement a játékba.

- A végén még megsértődök, és én kötlek fel. - vágta vissza. Sóhajtottam egyet, és elkezdtem dolgozni, hogy legalább tízre hazaérjek. Nem sokszor fordul elő, hogy estig maradok, de követve Jia régi logikáját, ha ma megcsinálom a háromnegyedét, azzal rákönnyítek a holnapi napra. Amúgy sincs már mit csinálnom, mióta nincs kivel foglalkoznom. Nem fogom zaklatni, és azt se akarom, hogy megfigyelve érezze magát, ezért tényleg csak akkor kíváncsiskodok , persze messziről, mi van vele, ha meglátom valahol, ahova én is tartok.

Múltkor a boltban fordultam majdnem rá, mikor sietve szinte kiugrott a sor közül, majd rám se nézve elnézést kért, nyilván nem vette észre, ki vagyok, és elsuhant mellettem. Már a pénztárnál volt, de rájött, hogy elfelejtett valamit, ezért visszaszaladt, és ahogy láttam nem volt ínyére, hogy miatta áll a sor, így amint kifizette a termékeket felhúzta magára a kapucnit, és távozott a boltból. Mindig meg tud lepni, hogy ezek az apró, mindennap előforduló gondok mennyire meg tudják rendíteni a lelkét, és ezért is akarok minél előbb visszatérni az életébe, hogy megvédjem, és megmutassam neki, hogy ezek nem nagy gondok.

Nyilván a gyerekkoránál voltak meghatározó szerepű dolgok, amik miatt ez az egész felnőtt korára kialakult, ezt pedig nagyon nehéz egy emberből kinevelni, én pedig nem vagyok az apja, hogy így tegyek. Egyszerűen csak rá akarom vezetni arra, mi a jó, hogy magától jöjjön rá, és változtasson, mivel Jia elmondása szerint ő is ezt szeretné, csak nem hagyja magának.

Pedig nincs vele semmi baj. Az, hogy nem egy tehetősebb családba született nem az ő hibája, ahogy az se, hogy neki nem minden a pénz. Pont ez fogott meg benne, mivel már a vacsoránál is láttam az arcát, amint az étlapot nézegetni. Gondolom olyan árakat csak a számlákon látott, és még úgy is, hogy neki nem került semmibe, a legolcsóbbat választotta, amit nem szeret. Önfeláldozó típus, ami nagyon szép, de néha veszélyessé tud válni, ha valakin elhatalmasodik, és EunMi efelé tart.

Nagyon sokszor elgondolkodtam már rajta, hogy ha átmennék, mégis mit mondhatnék neki, amivel meggyőzném, de ebben az egyben meg van kötve a kezem. Nem tehetem meg, és nem is tudnék mit tenni, ha a fejébe vett dolgok nem változnak. Jia még csak meg sem próbálja megmagyarázni neki, miért nem jó, ahogy most él, mivel a lány mindig mikor felmerül a téma, vagy akár én, hárít, és tereli egy másik irányba.