Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

30. fejezet

Hétfő reggel szörnyen éreztem magam. Eszembe jutott, hogy már csak két nap, és teljesen magunkra maradtunk, valamint valószínűleg el kell kezdenünk pakolni, és átcuccolni a gyerekeknek. Rettenetes volt, hogy nem tudtam mit tenni, és nem is találok rá semmilyen megoldást, ami mindenkinek jó lenne.

Jiminnel két napja nem találkoztam, csupán csak futólag pár percre, mert nagyon sok munkája volt, és nem akartam zavarni, így itthon aludtam. Este is csak pár sort váltottunk, mert láttam rajta, hogy nagyon álmos, de ettől függetlenül még próbált elcsábítani, hogy aludjak ott, én mégis inkább azt javasoltam neki, hogy előbb végezzen ezzel a nagy projekttel, és utána megint aludhatunk egymásnál.

Beérve az árvaházba elővettem a boldogabbik énemet, és mosolyogva léptem be a szobába, ahol JiWoo már nagyban beszélgetett a gyerekekkel. Amint meglátott széles vigyorra húzta száját, és elém lépve szó szerint rám ugrott örömében.

- Ezt meg, hogy csináltad?

- Mégis mit?

- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! Megmentetted a helyet! - nevetett fel.

- JiWoo, miről beszélsz? - toltam el magamtól, mert fogalmam sem volt, mire gondol.

- A támogatásra. - továbbra is zavarodottan néztem rá, így megforgatta szemét továbbra is azt hajtogatva, hogy ne kéressem magam, és mondjam el, hogyan tudtam ezt elintézni, de mivel nem szólaltam meg, így sóhajtott egyet, és belekezdett. A lényeg, amit leszűrtem, a hosszú meséből az az volt, hogy reggel mikor a főnök bejött, megmutatta JiWoo-nak azt a papírt, amit a posta hozott, miszerint az én nevemen egy jelentős mennyiségű összeghez jutott az árvaház. Nagyon megijedtem, mikor meghallottam, mert nem tudtam semmire se gondolni, de amennyire tanácstalan voltam abban a percben, szinte olyan hirtelen ugrott be egy rövid mondat, ami még anno Jimin száját hagyta el ,,Kitalálunk valamit"

Rögtön összeraktam a képet, elvégre ő az egyetlen, aki a tehetősebb rétegből ismer engem, és képes lenne erre. Kimentem a folyosóra, és azonnal tárcsázni kezdtem, de mivel csak a hangrögzítő beütemezett hangját hallottam, így ráírtam.

-,,Ezt komolyan gondoltad!?" - nem volt szükségem kifejteni, mire gondolok. Tudom, hogy tudja.

-,,Mondtam, hogy megoldjuk. Láttam rajtad a kétségbeesettséged, így nem értem, mi a baj" - válaszolta pár perccel később.

Még mindig nem érti.. Ez több a soknál! Értem, hogy szeret, és megteheti, de most méterekkel átlépte azt a határt, amit emlegettem neki.

-,,Délután gyere be az irodámba" - bár nem látta, de bólintottam egyet, mivel nekem is beszédem van vele.

Mivel égető szükség volt a pénzre, a főnök minden nemű ellenkezésem ellenére meghirdetett két üres helyet, hogy jelentkezzenek nevelőnek, valamint lemondta az ebéd szolgáltatást, és felhívta azt a helyet, ami az iskoláknak is biztosítja, hogy mostantól ide is szállítsanak.

Nem bírtam elviselni a tényt, hogy ezt mind Jimin pénzéből finanszírozzuk, ezért egész nap rosszul voltam. Fájt a fejem, és a dühtől melegem is volt, így viszonylag siettem az irodába, hogy minél előbb felérjek hozzá, és berontsak.

- Nem ilyen megoldásra gondoltam! - Jia rögtön felém kapta fejét, és miután látta, hogy ideges vagyok és szinte észre se vettem, hogy itt van, visszahajolt a papírjai fölé.

- Én igen. - jelentette ki Jimin olyan egyszerűen, mintha ez mindennapos gesztus lenne. - És ha törleszteni akarsz, akkor állok elébe. - tárta szét karját, majd kezébe vett egy papírt, amit rögtön elém tolt és intett, hogy üljek le. Túl ismerős volt már a kinézete is ahhoz, hogy el kelljen olvasnom. - Itt a szerződés, meg egy toll. - csapta le a papír mellé. - Az a pénz elég lesz ahhoz, hogy felvegyetek nevelőket, te pedig nálam fogsz dolgozni.