Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

10. fejezet

A következő három napban a ,,testőrömet" lecserélte a legjobb barátnőm, aki szinte minden nap átjött és ellenőrizte, hogy vajon tényleg meggyógyultam e. Még szerencse, hogy nálam a betegség nem úgy jelentkezik általában, mint másnál. Én inkább rövid ideig vagyok nagyon beteg.

- Nem kezdtél el köhögni? Nem folyik az orrod, nem szédülsz, nem vagy terhes? - vágta csípőre kezeit, ami miatt fel kellett, hogy nevessek. Tudom, hogy csak azért csinálja, hogy jobb kedvre derítsen.

- Gondterhes vagyok Jia. - sóhajtottam. - Megint visszatért a bokámba a szurkáló érzés.

- Mi? Ezt mikor vetted észre? - kérdezte leülve elém a konyhaasztal másik végébe.

- Úgy... négy napja.

- És mégis mikor akartad elmondani?! - vitte feljebb hangszínét.

- Most? - kérdeztem vissza megrázva a fejem, mire dühösen fújtatott egyet, és elkezdett körmeivel dobolni az asztalon.

- Mikor mész el vele orvoshoz?

- Majd ha lesántulok. - fintorodtam el, és inkább kinéztem az ablakon, hogy ne kelljen abba a megvető szemeibe néznem. Ilyenkor mindig úgy néz rám, mint aki tekintettel akar ölni.

- Szóljak Jiminnek? - tárta szét karjait, mire előre hajoltam, és kissé felháborodva kérdeztem vissza.

- Miért fenyegetsz vele? - mintha Jimin az apám lenne, akitől félnem kellene.

- Mert mostanában neki csinálsz meg mindent, amit csak kér.

- Ez nem igaz! - csaptam az asztalra, majd mind a ketten egy bosszús sóhajjal dőltünk hátra a székben.

- Ezt nem úszod meg ennyivel. Most nem. Nem fogom megint azt végig játszani, mint pár évvel ezelőtt.

- Még hogy te! - nevettem fel gúnyosan. - Nekem kellett műteni a lábamat! Én feküdtem ott mikor felnyitották a bőrömet, ráadásul a tudatomnál voltam! Nem vagyok hajlandó megint felfeküdni arra a kibaszott asztalra, hogy felvágjanak! - kiabáltam, majd felálltam az asztaltól, és bementem a szobámba. Hangosan becsaptam magam mögött az ajtót, és a fal mentén lecsúszva fejem a térdemre helyeztem. Hallottam, amint felveszi a cipőjét, és kimegy az ajtón. Tudom, hogy igaza van, de meg kell értenie a félelmemet. Neki sose volt semmi baja, világ életében egészséges volt, még egy foga sincs tömve, az ilyen nem értheti meg, amiről az előbb beszéltem, még ha a legjobb barátnőm is.

Alig tudtam aludni, ezért másnap kissé nehezen ment a munka. JiWoo szinte minden percben megkérdezte, hogy jól vagyok e, és volt olyan is, hogy a vállamra fogott, és úgy riadtam fel, mert ülve elaludtam.

- Ha ennyire fáradt vagy menj haza..

- Jól vagyok, tényleg. - mosolyogtam rá, majd kimentem a konyhába és bár nem szokásom, de ittam egy jó erős kávét. Ez kicsit felébresztett, de a szemeimet ugyan olyan nehéznek éreztem, mint előtte. A koffein csak elfedi a fáradtságot, de nem tűnteti el.

Délután megrezdült a telefonom, én naiv pedig azt hittem Jia az, aki ismét leszidja a fejemet, hogy keressek egy orvost, de nem ő írt, hanem Jimin.

-,,SOS! Be kéne jönnöd! Négy után jó? Tudtommal csak addig dolgozol." - mintha említettem volna neki, hogy bent szoktam maradni. Vajon nála a vészhelyzet az micsoda?

Ebédnél mondtam csak el JiWoo-nak, hogy el kellene mennem, ő pedig meg sem próbált lebeszélni róla. Azt hitte, haza megyek, mivel azt kérte, hogy pihenjem ki magam, nehogy nagyobb bajom legyen belőle. Nem akartam mondani neki, hogy hova is megyek, mert a végén félre érti. Mondjuk, ezen nincs mit. Azt se tudom, miért beszélgetünk, de úgy érzem, egy baráti kapcsolat már kialakult közöttünk, ami ugyan nagyon vékony jégen táncol, de mi próbáljuk fenntartani.