Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

5. fejezet

Másnap mivel nem kellett bemennem dolgozni, kihasználva a szabadidőmet elmentem a hivatalba, hogy elrendezzem a dolgokat a számlámmal. Ettől függetlenül az e havi még mindig ott van, és ha megkapom a fizetésemet leszek előrébb, hiszen alig tudok megint félretenni. Pedig milyen jó lett volna idén mézeskalácsot csinálni mind itthonra, mind a gyerekeknek.. Idejét se tudom már, mikor sütöttem, olyan rég volt.

Mivel semmi dolgom se akadt, így ismételten kitakarítottam a házamat, és írtam Jia-nak, hogy ne unatkozzon a munkahelyén. Egyfolytában azzal nyaggatott, hogy hogyan van a lábam, én pedig nem tudtam olyan dolgot felhozni, amivel terelhetném a kérdéseit, ezért azt hazudtam, hogy álmos vagyok, és ledőlök egy pár órára, majd letettem a telefont. A plafont bámultam, és gondolkodtam, mit is tudnék ezzel az álláspontommal kezdeni. Plusz munkát nem vállalhatok, elvégre reggeltől estig ott szoktam lenni szinte minden nap attól függetlenül, hogy a munkaidőm délután négykor lejár. Egyszerűen nem tudom őket otthagyni, mert jól tudom milyen nehéz ennyi hátrányos helyzetű gyerekkel.

Hányszor megkaptam már azt Jia-tól, hogy a jó szívem fog a sírba vinni.. Egyszer még azért is letolást kaptam, hogy vettem egy üveg vizet és egy sonkás szendvicset egy bolt előtt álló hajléktalannak, akit nem engedtek be melegedni az épületbe. Azt mondta, aki nem képes megállni a saját lábán, az ne számítson segítségre. Ettől függetlenül ő egy nagyon jó ember, és ezt nem azért mondom, mert a legjobb barátja vagyok. Azt azonban még ő sem tűri, ha valakit a nincstelensége vagy egyéb sérthető területén kezdik támadni. Talán ezért is van az, hogy utálom az olyan embereket, akik számba se veszik például a vakokat. Ha már a munkámnál vagyunk. Ők is ugyan úgy élnek és éreznek attól még, hogy nem látják a világot. Bevallom, néha úgy gondolom, talán jobb is, hogy nem észlelik azt a szennyet, amiben élünk.

Este épp mosogattam, miközben a kedvenc dalomat hallgattam a telefonomról, mikor egy pillanatra elhalkult, és a dallam helyett egy ismerős hang csendült fel rövid időre, majd ismét átengedte a zenének a helyet. Nem tartottam olyan fontosnak az értesítést, hogy félbehagyjam, amit épp csinálok, így csak akkor nyúltam a telefonért, mikor az utolsó tányért is elmostam és megtöröltem a kezem. 

-,,Te kis hazudós, azt mondtad jól vagy, ma mégis sántítottál." - írta Jimin. Mikor látott? Nem is vettem észre, mondjuk nem is figyeltem elvégre.. miért tettem volna?

-,,Hogy-hogy láttál?" - ez ebben a szövegkörnyezetben eléggé értelmetlen kérdés lett. Nagyszerű EunMi, ha esetleg még nem esett le neki, hogy idióta vagyok, most biztos annak néz..

-,,Én mentem Jia-ért, mert Jin-nek dolga volt kora reggel" - így már értem. Ahol Jia lakik, egy ideig járható volt az utca, azonban pár hete egyirányúsították, így vagy az én utcámból lehet eljutni oda, vagy meg kell kerülni a lakótömböt, ami kb fél óra, és egy mellékúton ráfordulni.

Nem válaszoltam, inkább nekiálltam sütni. Karácsonykor nem dolgozunk, és mivel a mézeskalácsot most passzolnom kell, inkább csinálok egyszerű vajas sütit. JiWoo azt mondta hoz csokoládékrémet, és majd azzal megkenjük a tetejét, hogy finomabb legyen. Jia már régebben, önhatalmúlag úgy döntött, hogy nála fogom tölteni az ünnepeket, így annyit csináltam a kekszből, hogy mindenhova tudjak majd vinni. El se hiszem, hogy hamarosan vége ennek az évnek is. Remélem, ezek után nem találja azt is ki, hogy menjek vele bulizni, mert abba biztos nem megyek bele.

Reggel összefogtam a hajam, és a tükörbe nézve megbeszéltem magammal, hogy ma hajat kell mosnom. Bezártam az ajtómat, felhúztam kabátom cipzárját, majd elindultam. Otthon hagytam a fülhallgatómat, ezért nem tudtam semmit csinálni az úton, csak bámészkodni. Mintha nem láttam volna elégszer ezt a helyet.