Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

7. fejezet

Reggel szétnézve a nappaliban, én ébredtem fel legelőször. Ami viszont azonnal feltűnt, hogy már nem a karfán ülök, hanem Jimin ölében, teljesen ráhajolva a férfire, aki a vállamon alszik. Leemeltem magamról kezeit, és megpróbáltam úgy leszállni róla, hogy véletlenül se keljen fel rám. Kimentem a konyhába, és ittam egy pohár vizet, hogy utána beérve a fürdőbe elrendezzem magam.

Az ünnepek hamar elmentek, és mire kettőt pislogtam, máris az újévet köszönthettem. A gyerekekkel csaptunk egy kis utó bulit, ami JiWoo ötlete volt. Hozott kürtöket és ördögnyelvet, hogy tudjanak mivel zajongani, valamint sapkákat is, amit a fejükre húztunk.

Este épp öltöztem, hiszen már rég otthon kellett volna legyek, mikor jelzett a telefonom.

-,,Engedj be, engedj be!" - írta Jimin. Karácsony óta nem beszéltünk, most meg.. Ott van a házam előtt?!

-,,Menj haza, én még a munkahelyemen vagyok."

-,,Akkor érted megyek! Beszélni akarok veled!" - bár nem hallottam a hangját, éreztem, hogy izgatott valami miatt. Megráztam a fejem, és beköszönve az estis kollégáimnak elindultam hazafelé. Nem vártam, és nem is lepődtem meg, mikor egy autó szinte túl ismerős mozdulatokkal parkolt le mellettem, aprókat dudálva. Lehúzta az ablakot, de mielőtt megszólalhatott volna, én felemeltem az ujjamat, hogy megakadályozzam.

- Beszállok, de csak ha megmondod, mennyivel jövök.

- Még mindig vicces vagy. Érik az a vacsora. Na gyere! - intett, én pedig ismételten belemenve a hülyeség őrült körhintájába, beszálltam mellé. - Ismerős? - mutatta meg telefonját, majd amíg én azt néztem, ő elindult.

- Ez... Jia ötlete volt.. - hajtottam le a fejem. Nincs értelme tagadni, hiszen itt van a kezemben a bizonyíték. Tudtam, hogy álnevet kellett volna választanom.

- De még milyen jó ötlet!  Az a festmény, te jó ég. Színes, kidolgozott, részletes és egyedi. Olyan, mint te. Le se tagadhatnád. - keze a váltón volt, ujjával viszont mindig mutogatott, miközben beszélt.

- Ezt csak azért mondod, mert tudod, hogy az enyém! - vágtam vissza, de reakcióul csak elmosolyodott. 

- Nem igaz. Az az egy fogott meg az egész kiállításon. Csak úgy, mint a gazdája. - nagyokat pislogtam, és el is fordultam zavaromban, ami miatt biztos, hogy elpirultam. Miért kell mindig ilyeneket mondania? - Így, hogy láttam azt, lenne egy ajánlatom számodra. - kíváncsian néztem rá, mivel elképzelésem se volt, mit akarhat. Addig nem is avatott be, amíg le nem parkolt a ház előtt, majd hátra nyúlt, hogy elővegyen valamit. - Azt szeretném, ha nálam dolgoznál. A kézügyességed hihetetlen, nekem pedig pont ilyen ember kell. - először pislogni se tudtam, olyan hirtelen jött ez az egész

- Hiszen nem is ismersz. Miért akarnál felvenni egy ilyet? - utaltam magamra.  

- Az állásinterjún átmentél. - vont vállat. - Volt időm beszélgetni veled, és betekintést nyerni az életedbe, szóval tudom, hogy jó lennél. - túl magabiztos.. az ilyen emberekkel sose tudtam beszélgetni.

- Nem vagyok  kreatív. - vontam vállat, hátha ezzel eltántorítom. - Azt rajzolom, amit látok. 

- Ez nem igaz. - nevetett fel halkan -  Nem hiszem, hogy jártál a holland tulipán mezőn, vagy tévednék? - miért kell mindenbe beleszólnia? - A vizuális csapat nem éppen erős oldala a vállalatomnak, így jó lenne egy hozzá értőt megtenni igazgatónak. Pláne most, mivel tegnap kellett kirúgnom.

- Nem. Nincs olyan végzettségem, ráadásul nem tudok jól kijönni idegen emberekkel, a nyomást pedig nehezen tűröm. - miért nem tudok olyan komolysággal beszélni, ahogy én akarok? Úgy jön le ez az egész, mintha kéretni akarnám magam, holott nem erről van szó.