27. fejezet

2K 148 3
                                    

Jimin pov's

Valami baj van. Már legalább tíz perce elment, és azóta nemhogy nem jött vissza, de még csak nem is látom, hol van. Bárhol felismerném, még úgy is, hogy jelenleg kissé szédelgek a piától, és az emberek olyan szinten tömörülnek a kis helyen, mint egy kelepcében.

- Nem találom.. - futott oda hozzám Jia, rögtön utána Jin is. - Nem veszi fel a telefont, és nem is válaszol.

- Hé, nyugi! Kettőnk közül te vagy egyedül józan, most ne pánikolj! - fogtam rá vállára, hogy észhez térítsem. Jia még így is el tudja játszani az ittas nőt, azonban mivel terhes, így az első korty után becsületesen letette a poharat, és inkább ásványvizet ivott. - Menjünk ki. - javasoltam, mivel a hangos zene miatt már sípolt a fülem, és nem hallottam a saját gondolataimat. se. Kiérve a friss levegőre akaratlanul is szétnéztem, hátha meglátom, ahogy egyedül várakozik, de nem volt sehol. - Figyeljetek, menjetek, nézzétek meg, hátha otthon van, én addig körbekérdezősködök, nem látták e. - Jin rögtön megragadta enyhén sokkos állapotban levő kedvese kezét, és beszállva a kocsiba elindultak, ahogy én is. A buliba visszamenni nem lenne értelme, elvégre ki figyelne egy idegen nőre? Azonban az őröket, illetve a boltosokat, meg tudtam kérdezni, de annyi ember járt erre, hogy fel se tűnt nekik EunMi. Gondolom nem viselkedett szokatlanul, és különleges ismertető jegye sincs, mint például a haja színe.

Idegesen ültem be a kocsiba, és próbáltam annyira kijózanodni, hogy haza tudjak menni. Nincs időm sofőrt bérelni, a rendőröknek pedig van jobb dolguk is remélem, minthogy ilyen késői órában az utcákon kémkedjenek.

Nagyjából félúton lehettem, mikor megcsörrent a telefonom. Mivel éreztem az alkohol hatását, nem akartam feltűnést kelteni, esetleg karambolózni, ezért amint felvettem kihangosította, és az ölembe tettem.

- Jimin.. Itt van de.. Úristen..

- Jia, mi a baj? - nem bírt megszólalni annyira zokogott, én pedig hiába vártam választ, képtelen volt.

- Valószínűleg majdnem egy egész doboz altatót bevett, és most alig van pulzusa. - mondta Jin, miután átvette a telefont. A háttérben hallottam, ahogy Jia reménykedve keltegeti a lányt, de kétlem, hogy ezek után felébredne. A kurva életbe is!

- Megoldom! - muszáj volt lehúzódnom, hogy tárcsázhassam Taehyungot. Amint felvette letámadtam az információkkal, mi történt, hol, és nagyjából mikor, majd megkértem, hogy kurva gyorsan csináljon valamit. Azt kérte, hogy vigyék be őt a kórházba, de Jin már így is többet ivott a kelleténél, és nem akarom, hogy esetleg baja legyen belőle, ezért hívtam egy mentőt oda, és írtam Jia-nak, hogy pár perc, és ott lesznek érte, a kórházban pedig tudni fogja az orvos, hogy ki ő, és majd átveszi.

Amint felszabadult a kezem rögtön a gázra léptem, és nem foglalkozva a sebességkorlátozással, illetve a kamerákkal, amik szerintem már küldik is az értesítőt, hogy túlléptem a megengedettet, nyomtam a gázt, ahogy tudtam, hogy minél előbb hazaérjek. Soha életembe nem dobogott még így a szívem, és ez csak a tetőfokára hágott, mikor a kórházba berohanva megláttam az egyik folyosón Jia-t és Jint, ahogy a padon ülve várakoznak. Az idő jócskán éjfél után járt, én mégse voltam álmos. Nem volt semmi bajom, egyszerűen rettegtem. Mi az isten történt?

---------------------------

Nem kellett sok idő, hogy Tae kijöjjön a szobából. Rögtön utána egy nővér kitolta EunMit, és eltűnt vele a folyosó végén.

- 3-as szoba. - tájékoztatott, engem azonban most nem ez foglalkoztatott. - Ki kellett mosni a gyomrát. Épphogy megmentettük.. - amint Jia ezt meghallotta ismét zokogni kezdett, de ez már enyhébb volt, mint a telefonba, ahol valószínűleg ő is halálra volt rémülve. Csoda, hogy fel bírt hívni. - Szerintem menjetek haza, délutánig biztos nem fog felkelni. - Jinre pillantottam, majd Jia-ra, ezzel jelezve szándékomat. Hívtam nekik egy taxit, a kocsihoz pedig bérsofőrt, így az is eljut hozzájuk. A lány annyira kikészült, hogy a férfinek kellett kivinnie a kórházból. Remélem neki nem lesz ekkora stressztől baja. Taehyungra néztem, aki csak oldalra biccentette fejét, és elhaladt mellettem.

Az én klisés történetem [Jimin ff.] - BefejezettHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin