Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

22. fejezet

Szerintem este hatig ott gubbasztottam a konyhapult előtt. Egyszerűen nem tudtam felkelni, sőt még csak gondolkodni se. Az zökkentett ki a hatalmas ürességből, ami magába szippantott, mikor tényleg átjött, és mivel nem tudta kinyitni a kulcsra zárt ajtót, ezért becsöngetett.

Felkönyököltem az asztalra, majd felálltam, és az ajtóhoz bicegtem, hogy a mellette levő ablakon kinézzek és megbizonyosodjak afelől, hogy tényleg a férfi áll e ott kint. Halkan megfordítottam a zárban levő kulcsot, de nem engedtem be, helyette inkább hátraléptem tőle, és mellkasom előtt kereszteztem kezeimet, ezzel védve magam.

Jimin belépett, majd behajtotta az ajtót, szemét pedig eközben egy percre se vette le rólam. A szívem nagyokat dobbant, féltem, hogy esetleg elér hozzá, hiszen én nem hallottam, csak éreztem a mellkasomban, ahogy ki akar szakadni onnan.

Megállt előttem, majd kabátja zsebébe dugta kezét, mintha várna rám. Nem tudtam neki mit mondani, elvégre ő akart beszélni velem, ezért sóhajtottam egyet, de képtelen voltam elnézni másfelé. Olyan rég láttam azokat az igéző kék szemeit, hogy már akkor elvesztem bennük, mikor még csak átlépte a küszöböt.

- Nagyon haragszom rád, remélem tudod. - jelentette ki. Hangjában egy csepp könyörület sem volt, amit most veszélyesnek éreztem, ezért megfeszülve bólintottam kijelentésére. - Miért kellett ez az egész?

- Ne csináld ezt.. Ha le akarod kiabálni a fejem, akkor tedd meg, de ne vonj kérdőre, ugyanis nagyon jól tudod, hogy nem tudom.. - elvégre mindent hallottál. Már arra se emlékszem akkor miket mondtam.

Nagy léptekkel indult meg felém, tekintetével továbbra is rabul ejtve, én pedig ijedtemben hátrálni kezdtem, azonban még mielőtt elérhettem volna a falat megragadta a csípőmet, és megállított. Nem húzott magához, csupán csak ezzel a mozdulattal jelezte, hogy nincs értelme a menekülésemnek.

Kezét a nyakamhoz emelte, majd valami hideg fémet éreztem kulcscsontomnál, amit egy vékony anyag vezetett fel a tarkómig. Egy apró kattanás után elengedte, és egy halvány mosoly jelent meg arcán, ahogy a nyakláncot figyelte.

- Újra a helyén. - jelentette ki, majd felnézett rám. Nem haragszik, még csak nem is ideges. Lehajtottam fejem, majd ráfogtam a medálra, és forgatni kezdtem. Szinte minden nap meg akartam ezt tenni, csakhogy eddig nem volt ott semmi, most azonban ismét érzem az ujjaimmal, ami annak a bizonyítéka, hogy nem képzelődök, és a férfi valóban itt van előttem.

Lágyan állam alá fogott, és felemelte fejem, hogy rá nézzek. Oldalra biccentette fejét és kíváncsian fürkészte szemem, próbálva kitalálni mit is gondolhatok. Előre lépett egy lépést, ezzel bezárva a közöttünk levő távolságot, azonban rögtön elengedett, és továbbra se nyúlt hozzám.

- Vártam rád, EunMi. De te nem tettél semmit.

- Összezavarodtam..

- Tudom. - bólintott. - Ezért is vártam, hogy magadtól gyere rá a dolgokra. Meg kell mondjam, sokáig tartott. - nevetett fel, én pedig elszégyellve magam ismét elnéztem tőle. - Most már tudod, mit akarsz?

- Képtelen vagyok eldönteni, mi lenne a jó nekem. - vallottam be, bármennyire is gyerekesen hangzik. - Ezen a téren teljesen tanácstalan vagyok.. - egy pillanatra hunytam le szemeim, ő máris kihasználta a zavaromat, és megragadva derekamat magához szorított, hogy mellkasom az övének nyomódjon. Kezeimet magunk közé húztam, de már késő volt, nem tudtam távolságot tartani.

- Akkor innentől kezdve, hagyj rám mindent. - felnéztem rá, de amint észrevettem, hogy arca vészesen közeledik enyémhez nagyot nyeltem, és ajkaira néztem. Eszembe jutott az, mikor vártam, hogy megcsókoljon, ő azonban csak a homlokomra adott egy kis puszit, így nem mertem lehunyni szemeimet. Látni akartam, mit csinál, így végignézhettem, amint egy diadalittas mosoly keretében száját teljesen az enyémre tapasztja, és nem habozva, mozgatni kezdi. Ajkai még kissé hidegek voltak, de ahogy táncoltak enyémen rögtön felforrósodott, ahogy a bőröm is, ahol érintett. Karomat simogatta, majd áttért hátamra, végül pedig fejemet tartotta, hogy ne húzódjak el. Lábával előre lépett, ezáltal én egy kisebb terpeszbe álltam, hogy elférjen combjaim között. Rátámaszkodott, majd hátra döntött, ezzel gátolva a menekülésemet, ami már meg se fordult a fejemben. Karjaimat erőtlenül emeltem fel, hogy hajába túrva tincseibe markoljak, és én is visszacsókoltam, akármennyire is lehetek béna.

Néha elmosolyodott, ezzel egy pillanatra megszakítva csókunkat, de aztán rögtön benedvesítette ajkam nyelvével, hogy újabb csatára hívjon, amit előszeretettel fogadtam.

- Nem is rossz. - vigyorgott, mikor zihálva elhúzódott. Azt hiszem, ha tovább folytatjuk, annak nem lesz jó következménye, így elnézve az arcát. - Meg tudnám szokni. Meg is fogom. - nyugtatta magát egy bólintással, majd szemeimbe nézett, hogy megerősítsem elhatározását. - Nincs több önmarcangolás. Nincs több kérdés. Hagyod szépen, hogy úgy kezeljelek, mint a barátnőmet. Értve vagyok?

- Ha nem lépsz át egy bizonyos határt, akkor igen. - makacskodtam, mert ehhez az egyhez ragaszkodok.

- Ugyan. Majd megszokod, milyen jó, mikor átléped azt. - mosolyodott el. Ahelyett, hogy elhúzódott volna, derekamra fogott, és magához vont egy gyengéd ölelésre. Fejem elfordítva pihentettem mellkasán, és úgy hallgattam szívének dallamos ütemét, valamint ahogy sóhajtozik. - Csak még egy kicsit. - kérte, mintha attól félne, hogy elhúzódok.

Nem tudom meddig állhattunk úgy ott. Élveztem a csendet, hogy a karjaiban tart, hogy nem kavarognak a negatív gondolataim. Élveztem, hogy itt van.

- Holnap elmehetnénk valahova. - mondta, miközben fejem búbjára adott egy puszit.

- Vacsizni? - nevettem fel, mire megrázta a fejét. Azt hittem neki az az egy randi hely létezik a fejében, ezért kérdőn néztem rá, mit akar ajánlani, azonban nem árulta el.

- Öltözz kényelmesbe. - jelentette ki, majd elengedve felvette kabátját, de mielőtt elmehetett volna, lopott még egy gyors csókot, és csak azután intett, hogy távozik. Mikor elhajtott a ház elől, egy nagy sóhaj szakadt fel tüdőmből. Erőtlenül lehuppantam a kanapéra, és hol a körmömet rágtam, hol pedig vigyorogtam, mint egy pszichopata. A szívem hevesen ver még mindig, de ez más, mint előtte. Most boldognak érzem magam, és miatta vagyok nyugtalan, nem pedig a hiányától. El se hiszem, hogy ezt tette, hogy engedtem neki, és nem bántam meg. Nem szeretném elengedni a férfit, de biztos vagyok benne, hogy lesznek hullámvölgyeim csak úgy, mint ezelőtt. Ezt el kell mesélnem Jia-nak...

Elnézést a gyér részért ( meg a hibákért). Igyekszem a következőre összeszedni magam..