Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

16. fejezet

- Jimin.. - ejtem ki nevét hitetlenségemben. Végignéz rajtam, tekintetét főleg a lábamon időzteti el, ami szinte sajogni kezd, ezért elrejtem a másik mögé.

- Mintha azt mondták volna, hogy ne erőltesd. - szólal meg mély, reszelős hangon.

- Nem erőltetem. Ha elfáradok, ledőlök. Most csak.. Edzem. - alig találtam a szavakat. Nehezemre esik beszélni mert minden hangot amit kiejtek csak úgy taszítja el magától. Egy szavamat se hiszi, még azt se ami igaz.

Ellökte magát a faltól, és elindult felém, majd a pultnak szorított. Kezeit a derekam mellett pihentette, ezért kikerülni se tudtam volna, így csak a mellkasával szemeztem.

- Mit kellene tennem veled? - kérdezte, mire kérdőn néztem fel rá, de nem kellett volna. Amint tekintetem elérte az övét, combomra fogott, és feldobott a pultra, majd lábam közé furakodott, hogy terpeszbe húzzam, és ezzel még közelebb tudjon jönni. Kezét mögém emelte, majd elhúzta kibontott hajamat a nyakamtól, és ajkait egyenesen a bőrömre tapasztotta. Hol erősen szívta, hol pedig nyelvével simogatta a felületet, amin szerintem már egy apró, kék folt biztos megjelent. Kezemet magunk közé emeltem, és megpróbáltam mellkasánál fogva eltolni, de ő, hogy ezt megakadályozhassa derekamra fogott, és amennyit sikerült magamtól hátra araszolgatnom egy hirtelen rántással újra ugyan olyan közel kerültem hozzá.

Nyakam ostromlását egy percre se hagyta abba, és mikor elhúzódva egy elégedett hümmögéssel megszemlélte művét, új felület után kapva kezdett bele még egy foltba.

- Igazából.. - kezdett bele, miközben homlokát az enyémnek döntötte. - Bocsánatot kérni jöttem. Az a csók nem volt szép tőlem, és nem akartam haragban lenni veled de.. Mindig kihozod ezt belőlem. Már csak azzal is, hogy rám nézel. Nem tudok uralkodni magamon, minden egyes percben érinteni akarlak.

- Nem teheted, Jimin. - nyitottam ki szemem, és egy pillanatra el is húzódtam. Nem ijedtem meg, hiszen tudtam, hogy nem fog bántani.

- Akkor.. Tiltsd meg nekem. Könyörögj, hogy hagyjalak békén, különben nem fogok leállni. - Csak annyit kellett volna mondanom, hogy én nem akarom ezt. De nem tudtam. Képtelen voltam kimondani, hogy hagyjon békén, és többé ne is szóljon hozzám, mert bármennyire is emészt a gondolata, de Jiminhez szoktam. Ha a mindennapjaimé nem is, de az életem jelentős részévé vált, akit nem tudok elengedni.

Mikor látta, hogy nem mondok semmit, egy apró csókot hagyott a homlokomon, és segített lejönnöm a pultról. Most, hogy végignézek a ruházatomon, kissé kevésnek éreztem magamon azt az egy inget, de ő még csak meg se próbált leskelődni. Nem ezért jött.

- Jimin.. Ha nem csinálsz több olyat - utaltam a csókra, amit tudtam, hogy megértett, mivel azonnal bólogatni kezdett. - Akkor hajlandó vagyok elfelejteni, és új lappal indítani.

- Rendben. Köszönöm - mosolyodott el, majd el is köszönt, mondván, hogy nem akar zavarni. Marasztalni akartam, de ehelyett beharaptam alsó ajkam, és megcsináltam a vacsorámat.