Az én klisés történetem [Jimin ff.] - Befejezett

17. fejezet

Ahogy Jia is mondta, az esküvő tényleg hamar eljött. Ha pontos akarok lenni két napot vártak a bejelentés után, majd postázták is a meghívókat, a kijelölt dátum pedig holnap lesz. Egyáltalán nem így szokták elintézni a dolgokat, és ezt szóvá is tettem nekik, de azt mondták, szeretnének gyorsan túl leni rajta, amíg még belefér a mennyasszonyi ruhába.

- Van egy kis gond.. - fordulok felé, majd becsukom a szekrényemet, a kezemben tartott ruhát, amit azóta nem adtam neki vissza pedig leteszem az ágyra, hogy megszemlélje. Apró bólintással jelezte, hogy ez megfelelő lesz a ceremóniára, majd kérdő tekintettel nézett fel rám. - A rögzítő miatt nem fog beleférni a lábam a magas sarkúba..

- Oh, basszus! - kiáltott fel, majd lábamra nézett, és sóhajtott egyet. - Nincs topánkám.. - csizmában pedig eléggé hülyén néznék ki, pláne úgy, hogy az egész család látni fog, elvégre azt akarják, hogy én vigyem nekik párnán a gyűrűket. Vajon képes vagyok pár lépést normálisan megtenni a rögzítő nélkül? - Mit tegyünk? - néz rám kétségbeesetten, ami csak még jobban felerősítette bennem ezt az elhatározásomat. Ez az ő nagy napja, és nem miattam fog kudarca torkollani, mert én nem voltam képes rendesen megjelenni.

- Ne aggódj, megoldom. - fogtam rá vállára, majd leültem mellé. - Izgulsz mi? - nevettem fel terelve a témát, mivel csak akkor szokta ajkait harapdálni, mikor nagyon erősen gondolkozik valami olyanon, ami aggasztja. Jó lenne, ha én is leszoknék erről..

- Csak.. Azon tűnődtem jól döntöttem e. Mármint Jin-nel kapcsolatban.

- Hát, ha engem kérdezel ezzel kicsit elkéstél, lévén, hogy gyereked lesz tőle.

- Tudom, nem is az, csak.. Régebben annyira csodáltam őt, szinte istenítettem, most pedig együtt élek vele. Örülök neki, hogy sikerült megszerettetnem magamat vele, de.. Jó ez így? - megfogtam a kezét, és magamhoz öleltem, majd hátát kezdtem simogatni, és bólintottam.  

- Nagyon is. Holnap egybekeltek, és mikor megszületik a gyerek egy nagy boldog család lesztek. Ne gondolkodj ezen annyit, csak fogadd el.

- Micsoda szakértő lettél. - nevetett fel, én pedig megráztam a fejem. A dolgok, amiket most mondtam neki nem saját magamtól jöttek, hanem az élet véste belém. Azonban én nem tudok ezeknek a boldog de mégis álszent szavaknak hinni, hiszen az ember egy idő után a megszerzett bizalommal úgy kezd el játszadozni, mint kisgyerek a gumilabdával. Sose szabad hagyni, hogy valaki a közeledbe férkőzzön, mert egy idő után úgyis csak a csalódás fogja követni a boldognak tűnő perceket. De ez Jia szempontjából nem fog elérkezni, mivel itt leszek neki én is, és nagyon remélem, hogy Jin se fog megváltozni a rossz irányba.

Este kikísértem őt a kocsiig, majd megvártam, amíg lefordul az utcán és csak az után mentem vissza a házba. Egy gyors zuhany után mosogatni kezdtem, majd mire beértem az ágyba fáradtan hajtottam volna álomra a fejem, ha nem rezdül meg a telefonom.

-,,Remélem még nem alszol 😅. Holnap kilencre ott vagyok érted, menjünk együtt az esküvőre. Jó éjt"

Megforgattam szemeim, majd ledobtam magam mellé a készüléket. Nincs értelme ellent mondanom neki, úgyis az lesz, amit ő akar, ezért elengedve a témát próbáltam meg minél hamarabb elaludni, hogy holnap kipihent legyek, és ne kelljen a szemem alatt megjelenő karikákat eltűntetnem.

Bár nem én vagyok a mennyasszony, reggel mégis nagyon ideges voltam, mikor öltöztem. A hajam nem akart rendesen állni, a szívem pedig majd kiugrott ha arra gondolok, milyen fejmosást fogok én kapni a lábam miatt.

Kiindulva Jimin szemfülességéből, mikor kimentem hozzá, hogy beszálljak a kocsiba, még rajtam volt a rögzítő, így a sportcipőmet húztam fel, azonban cseppet sem néztem ki olyan hülyén, mint ahogy azt én gondoltam, mivel a kabátom, ami a combom közepéig leért elfedte a ruhámat, ezért aki lát az maximum annyit hihet rólam, hogy nincs rajtam nadrág.