Rocky +BEFEJEZETT+

16 Búcsú a bandától

Két és fél hét telt el a baleset óta, de még mindig nem emlékszek rendesen mindenre, ezért Jack azt mondta szálljunk fel egy buszra és csak kövessem őt.
Így is lett. Nem tudom mit akar mutatni, de mellette ülve csak a tájat figyeltem az ablakon túlról. Mikor a célállomáshoz értünk, leszálltunk a buszról és egy iskolához mentünk, aminek zárva volt a kapuja. A kerítésen keresztül másztunk be, majd egy kosárlabda pályához mentünk.
-Kosárlabda?-kérdeztem.
-Igen. Jó vagy benne.-nevetett Jack.
-Ugyan ezt mondtad a gitározásnál is.
-Várd ki a végét.
Ekkor megfogott egy kosárlabdát és pattogtatni kezdte. Játék közben mindig kicselezett, de én vissza tudtam szerezni a labdát. Tényleg jó lehetek benne. Egész jól megy. Hat kosárnál tartottam, Jack pedig ötnél. De mindig kiegyenlítettük az állást. Nem volt sosem olyan meccs, amit bármelyikünk is megnyert volna. Mindig döntetlen volt az állás.
Játék végén leültünk a kispadra, majd ittunk egy kis vizet.
-Még mindig jó vagy.-lihegett Jack, mint egy kiskutya.
-Te se vagy piskóta.-kapkodtam én is a levegőt.-Nagyon meleg van...
-Ilyen a nyár.
-Na ne!
Jackel egyszerre felnevettünk, majd egymásra néztünk. Jack kék szemei rám ragyogtak. Édesen mosolygott, mintha flörtölni akarna velem.
-És...-szólalt meg végül.-Már emlékszel valamire?
-Nem...-hajtottam le a fejemet.-De a játék jó volt.
-Azt meg kell hagyni.-fordította előre fejét letört mosollyal.
-Hogyan történt a baleset?
-Hát...Nagyon furcsa voltál velem egész nap...Eltaszítottál magadtól, vagy nem is tudom hogy mondjam...Aztán este Geraldnál voltunk ünnepelni. Az a rádiós csávó, aki népszerűvé akarja tenni a bandát. Aztán kihívtalak, mert akkor sem stimmelt veled valami. Aztán veszekedtünk, mert nem voltál hajlandó elmondani mi bántott. Elrohantál és akkor utánad mentem, mert láttam az autót...Elütött téged és egy fának csapódtál...Folyt belőled a vér és...Én pedig ekkora félelmet még nem éltem át. Nagyon ki voltam borulva, azt sem tudtam mit tegyek...De bevittelek a kórházba és ott maradtam veled... Reggel jöttek Berryék is és a többit innentől kezdve tudod...Teljesen kiakaszt az, hogy nem emlékszel igazán rám...Pedig nagyon jó barátom vagy.
-Istenem...-szólaltam meg a hosszú mese után.-Ez borzasztó...De te biztosan jó barátom lehettél, ha ennyire törődsz velem...
-Igazából.-nevette el magát Jack.-Az előtt folyton martuk egymást...De én senkinek nem engedtem hogy piszkáljon téged. Mindig bevédtelek, mert sajnáltam, hogy mindig téged fogtak ki a nagyok szekálásra. De aztán, hogy ne hidd azt, hogy én olyan jó fej vagyok, folytattam a piszkálást. Mindig húztam az agyad, csak azért, hogy ne tudd meg ki vagyok...Most meg azt kívánom, hogy bárcsak tudnál rólam bármit is...
Jack szavai után nagyon elszomorodtam. Igazából a szívem is, mintha megszakadt volna. Fájt, hogy nem emlékszem rá. Igazából arra a Geraldra se, akit mondott, de ő tényleg nagyon jó barátom lehetett, az alapján, amit mondott nekem.


Később a bandával próbálni kezdtünk, de nem volt most sem tökéletes a zene, amit elvileg ismertem már. A gitárszólóm pocsék volt, pedig annyiszor elpróbáltuk Jackel. Ő mégis mindig mosolygott rám, hogy bátorítson, de akkor sem tudtam tökéletesen lejátszani.
A próba után szünetet tartottunk, amiben ettünk pár falatot és beszélgettünk is.
-Minden oké, Rachel?-kérdezte Berry.
-Igen...Vagyis nem...A gitár még mindig nem tökéletes, pedig huszonötször próbáltam újra és újra a közepét.-válaszoltam.
-Rachel, ne izgasd fel magad rajta! A következőnél jobb lesz!
-Rendben.-bólogattam.
Egy fekete macska dörgölőzött a lábamnak. Erre a jószágra sem emlékeztem, úgy tűnik.
-Őt hogy hívják, Jack?-kérdeztem a fiút, miközben simogattam a cicát.
-Őt?-kérdezte Jack.-Holly. Tegnap találtam szegényt, egész jól megvan a pittbullommal. Aranyos, ugye?
-Az ám.-simogattam tovább.
Holly, amint leguggoltam, az ölembe vetette magát és elnyúlt. Nagyon aranyos volt, de le kellett tennem, hisz tovább kellett folytatnunk a próbát.
Amint elkezdtük újra próbálni a dalt, már volt egy újabb hibám a húroknál. Aztán a közepén is újra, végül pedig annyira elveszítettem a fonalat, hogy a végén sem sikerült semmi.
Tonny kicsit idegesen nézett rám. Bevallom féltem is tőle. Berry fintorgott, Jack pedig újra csak kétségbeesett volt.
-Álj, álj, álj!!-intett le mindenkit Tonny.
-Mi a fészkes fene van??-kérdezte idegesen Jack.
Mindenki megállt a zenélésben, majd Tonnyra meredt tekintetünk.
-Ez egyre szarabb lesz!-forgatta szemeit Tonny.
-Mondd csak, neked már volt amnéziád?-kérdezte Jack, majd mikor felé tartott, lefogtam, hogy ne legyen semmi baj.
-Nem, de már a harmadik hete lesz, hogy ez így megy....Jack, hát nem veszed észre, hogy megállt minden, mióta Rachel nincs rendben?
-Ezzel mire akarsz utalni, Tonny?? Hogy szar vezető vagyok, hah?
-Arra is. Meg arra, hogy Rachel adta a bandának a lelket, amíg nem történt meg ez...Ez már nem az a Rachel, akit mi szerettünk!!! Kurvára nem az!
-De igen! Különben is, milyen barát vagy te, hogy nem segítesz Rachelnek egy kicsit sem?? Neki most nekünk kell segíteni, nem pedig fordítva!!
-Na jó... Mindjárt beleverem a fejedbe a helyzetet, ha magadtól nem jössz rá!!
Ekkor Berry is lefogta Tonnyt, de a két fiú így sem bírt magával.
-Engedj el, hogy megverjem ezt a köcsögöt!!-morogta Jack.
-Köcsög, mi?-kérdezte Tonny.-Tükörbe esetleg nem néztél?
Jackben már akkora méreg volt, hogy kiszabadult a szorításomból, majd bevert egyet Tonnynak. Berry és Tonny hanyatt estek. Tonnynak ömlött a vér a szájából, majd mikor ezt Berry észre vette, felültette a fiút és ezt kérdezte:
-Úr isten, Tonny! Jól vagy??
-Jól leszek, ha kinyírom ezt a gennyládát!
Ekkor már Tonny fel is kelt, majd neki rohant volna Jacknek, ha közéjük nem ugrok.
-Jack! Tonny! Elég volt!-ordítottam rá mind a kettőre.
-Igen!-fogta meg Tonny vállát Berry.-Elég volt! Ki vagytok fordulva magatokból...Hova lett a régi banda? Akkor sem voltunk ekkora fasírtban, mikor Rachel még itt se volt...
-Lehet, pont az a baj, hogy itt van...-jelentette ki Tonny, majd kiköpte a földre a vérét.
-Köpködni fogod a beledet is, ha nem fejezed be!-remegett az idegtől Jack.
-Jack!-szóltam rá.-Elég! Nyugodjatok végre le!
Ekkor a két fiú már csak farkasszemet nézett egymással, de Jack már kevésbé remegett, így láttam rajta, hogy lassan lenyugszik. Hosszú idő eltelt csöndben. Berry leápolta Tonny sebét, Jack pedig megnyugodott. A tűz szünet után a banda körbeült és megtárgyaltuk mi a helyzet.
-Figyelj, Jack...-szólt Berry.-Tonny ezzel csak arra akart célozni, hogy valóban más lett Rocky a baleset óta...Nem tud minket úgy összefogni, mint régen...Szóval nem csak rád nem emlékszik...Azt is elfelejtette ki volt ő...Ezen sajnos nem fogunk tudni változtatni...
-De, igen!-bizonygatta Jack.-Igen is meg fog változni. És jó irányba. Hiszek benne!
-Jack...Tudom hogy megkedvelted Rachelt és hidd el, mi is nagyon szeretjük őt...-törölgette a maradék vért a szájáról Tonny.-De hidd el, nem bántásból mondtam amit mondtam...Ha Berry észrevette...Akkor sajnos neked is be kell látnod, hogy ez így van...
Jack lehajtotta a fejét és az arcát takarta kezével.
-Ráadásul a gitár képességét is elvesztette...-nézett rám sajnálkozó tekintettel Berry.
-Rendben, elismerem...Már csodálkozom azon, hogy nem mondja nekem azt Tonny helyett, hogy Terry és a mostani gitártudása sem rossz a balesetéhez képest...De Jack...Mennyi időt szánnál rá arra, hogy a banda újra olyan legyen, amilyen volt, miután Rachel idekerült? Mennyit?
-Akár éveket is...-nézett fel végül Jack és vette le arcáról tenyerét.
-Éveket?? Jack, nyisd ki a szemed! Három évet elcsesztünk a semmire...Belépett Rachel a bandába...Akkor már fejlődtünk is valamit. Most ugyan ott vagyunk három hete...Mintha Rachel itt se lenne...
-Tonny!-simogatta hátát a fiúnak Berry.-Kevesebb idegességgel...Tudod mit, átveszem a szót.
-Rendben..Igazad van Berry.
-Szóval...Rachel nem lesz már sehogy sem az igazi. Igen, nagyon jó barát. Jó volt vele dolgozni. De mit akarsz jobban? A banda toplistára kerülését, vagy azt, hogy Rachel visszajöjjön?
-Mind a kettőért ugyan úgy képes lennék küzdeni...
-Egyszerre nem lehet semmit csinálni...Már most idegroncs vagy, mi lesz később? Neked még ott van az iskola is. Szét fogsz esni idegileg...
Jack a száját harapdálta idegességében. Lehajtotta egy pillanatra fejét és kezével a tarkóját fogta, majd gyorsan felnézett és ezt kérdezte:
-És mi legyen?-kérdezte Jack.-Tegyük ki, mintha itt se lett volna?
Berry és Tonny összenézett, majd visszafordultak és a lány nehéz szívvel ezt mondta:
-Annyira sajnáljuk, Jack!
-Mi?-kerekedtek el a szemei.-Nem! Nem tehetjük ezt!
-Tényleg nincs más megoldás...Amíg vissza nem szerzi az emlékezetét, legalább magáról, nem lesz képes a bandát összhangba tartani.-csillogott a könnyeitől Tonny.-Szerinted a régi Rachel hagyta volna, hogy egymásnak ugorjunk? Ő tudná, hogy úgy szeretjük egymást, mint a testvérek...Nem hagyta volna ezt, Jacky...
Jack szemében is láttam a teljes elkeseredettséget, de mégsem sírt. Vissza tartotta könnyeit és csak nagyokat nyelt. Rám nézett és láttam lelkét szemén keresztül. Egy összeomlott fiút láttam, akinek nemhogy az álmai nem teljesülnek be, de még a barátját is elveszítette. Többször is meg akart szólalni, de nem akart könnyek között összeomlani. Láttam, hogy remegett, de erősen tartotta magát ahhoz, hogy ne lássuk őt sírni. Így suttogva csak ennyit mondott nekem:
-Sajnálom, Rachel...
Ebből is tökéletesen tudtam azt, hogy ettől a perctől kezdve nem vagyok a banda része. Fájt, de ami még jobban marta a szívemet, az az, hogy cserben hagytam őket, csak azért, mert nem tudom ki vagyok én.

Jackel elbúcsúztunk Berryéktől, majd a fiú hazakísért engem. Ám a fiúval nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Csak akkor, mikor a kapumhoz értünk. Kezembe nyomott egy szál cigarettát, majd ő is kivett egyet és rágyújtottunk.
-Lehet, hogy nem vagy a banda része...De nekem örökre megmaradsz.-mondta Jack.-Nem adlak fel soha...Örökké a barátom maradsz.
Felragyogott a szemem ez után a mondat után.
-Ha gondolod, meglátogathatlak, vagy átjöhetsz.
-Nem akartam ezt az egészet...Annyira sajnálom, Jack!-szipogtam.
-Nem a te hibád! Csak is az enyém...Addig faggattalak, míg...Menekülni kezdtél tőlem...Ha vártam volna, akkor biztosan elmondtad volna magadtól is, mi bánt...Akkor nem lett volna ez...Nem lenne emlékezet kiesésed...Nem hullana szét a banda...
Meg akartam szólalni. El akartam mondani Jacknek hogy ez nem így van. De nem tudtam...
-Most mennem kell, Rachel...Vigyázz magadra! Apropó...Tessék, ez a tied!
Ekkor a kezembe adott egy füzetet, amire az volt írva: Emlékek.
Mire felnéztem, Jack már messze járt. Nem volt más hátra, bementem a házba és csöndben ültem a szobámba.