Rocky +BEFEJEZETT+

17 Remény

Hajnali kettőkor még ébren voltam, annyira fel voltam zaklatva. Felváltva írt rám Jack, Berry, sőt még Tonny is. De a legtöbbet most Tonnyval beszéltem.

Tonny: Ne haragudj, hogy kitettünk...

Én: Nem haragszom...Igazad is van. Jól vagy?

Tonny: Hát kicsit megmaradt bennem, hogy Jack megütött. Soha nem csinálta volna meg. De tudom, hogy azért volt, mert hergeltem. Én sem akartam ezt az egészet. Tudom mennyire fontos vagy neki.

Én: Bárcsak emlékeznék rá mennyire...

Tonny: Figyelj, csak visszajönnek az emlékek előbb vagy utóbb. Te se tudsz aludni, mi...?

Én: Egy percet sem.

Tonny: Hát igazából nem vagy ezzel egyedül. Jack se tud. Meg Berry se. És amint látod, én sem :) A csoportba csak azt tudjuk beszélni, hogy mennyire szar nélküled. Más téma nincs is.

Én: ....Ezt nem gondoltam volna...

Tonny: Ez van... De ne feledd: Te semmiről nem tehetsz.

Én: Köszi, Tonny. :) Apropó, holnap átmegyek Jackhez, lebeszéltük.

Tonny: Apropó? Ez Jack dumája :D Átvetted tőle?

Én: Lehet.

Tonny: Amúgy mi is ott leszünk, szóval várunk <3

Én: Rendben, Tonny <3 Szeretlek titeket!

Tonny: ....Mi is téged, Rocky.

Ekkor úgy gondoltam, hogy leteszem most már a telefont és pihenek végre, ám mégsem jött álom a szememre. Annyit gondolkodtam, próbáltam előhozni az emlékeimet, hogy fájni kezdett a fejem. Így nehezen aludtam el. Mikor sikerült, akkor pedig már késő volt és összesen csak egy órát tudtam pihenni.
Délután kikeltem az ágyból, felöltöztem és megfésülködtem. Vissza kapcsoltam a netet, és sorra pattantak fel a fájdalmasabbnál fájdalmasabb üzenetek:

Tonny: Bárcsak minden rendben lenne...
Berry: Rachel, ne hagyj itt bennünket T.T
Jack: Hiányzol...

Mindenkinek sorra vissza írtam, majd mikor már majdnem összeroppantam idegileg, eszembe jutott a füzet, amit Jack adott nekem tegnap. Gyorsan elővettem és végig lapozgattam. Csak képek voltak benne. Szóval Jack rajzolta ezeket? Igazi képregény sorozatok voltak benne. Gimi kezdete, az, hogy marjuk egymást, hogy barátok lettünk, bekerültem a bandába...Minden meg volt rajzolva egészen a balesetemig.
Meg kell mondanom, Jack nagyon tehetséges. De még mindig nem értettem dolgokat. Mint például a végén a veszekedős részt. Miért nem mondtam el, mi volt a baj? És mi volt egyáltalán a problémám? Nem értettem meg mi a helyzet. Az elejéhez visszatérve végig olvastam, hogy milyen hülye dolgokkal szekáltuk egymást. Nevettem is egy pár dolgon. Ilyen gyerekesek lettünk volna Jackel? Még az okát is megtudtam miért veszekedtünk sokat. Úgy tanulmányoztam azt a képregényes füzetet, mintha csak történelem leckét írnék.
Már egy csomó minden képbe jött, de még sok kérdőjel volt a fejem felett.
Becsuktam a füzetet és úgy szorongattam a kezembe, mint egy kincset. Ekkor megcsörrent a telefon. Újabb emlék kép jelent meg előttem. Ugyan úgy Berryt jelezte ki a telefon, mégis Jack hangját hallottam. Eldobtam a telefont a kezemből, majd felsikkantottam.
Mikor ez a kép végig pörgött előttem, zavarodottan ültem gondolkodva. Miért ijedtem meg a hangjától?
Gyorsan felvettem a telefont és próbáltam lazítani.
-Háló?-szóltam bele.
-Szia, Rachel!-hallottam Berry hangját.-Találtam valamit, amitől biztosan visszatér minden emléked!
-Tényleg?-örültem meg.-De nem úgy volt, hogy a bandában már nem lehetek többet?
-Senki nem tudja folytatni tovább nélküled! Értsd meg Rachel, ez az egyetlen reményünk! Nemsoká odaérek hozzád és ha csörgök, gyere ki, jó?
-Köszönöm, Berry!
Letettük a telefont, majd vártam, hogy ideérjen.


 Egy óra múlva hívást is kaptam, de nem vettem fel, Úgy rongyoltam ki, mintha puskából lőttek volna ki.
A kapun kívül várt engem Berry. Gyorsan hozzászaladtam, leültetett a patkára, majd ezt mondta:
-Csak dugd be a fülesed a telefonomba és hallgasd! Ezt Jack írta neked.
-Mikor?-kérdeztem.
-Mikor még emlékeztél is valamire. Na hallgasd.
Azt tettem, amit Berry mondott. Elindította a zenét, majd figyelmesen hallgatni kezdtem. Mikor meghallottam Jack hangját, kirázott a hideg jó értelemben. Lágyan énekelt.
Minden részletét figyelmesen hallgattam. Azt, ahogy jellemez engem. Azt mondta a dalban, hogy vicces vagyok, pozitív és kitartó. Azt, hogy nem akarja, hogy elbúcsúzzak tőle, hogy örökre elmenjek. Kifejtette azt is, hogy milyen jó barát vagyok és mennyi mindent éltünk meg együtt. A dal közepénél már a hiányzó képek is beugrottak. Az, hogy szakítás után vigasztalt. Együtt csináltunk egy képet is. Bátorított, mikor gyáva voltam. Kiállt értem. És azok a sok ölelések....Pár veszekedés is eszembe jutott. De a legjobbak jutottak róla eszembe. Hogy mi lett az után.
De nem csak ő jutott eszembe, hanem az is, hogy milyen voltam én...A csapat sokat nevetett velem. Sokszor bátorítottam én is őket. Adtam jó ötleteket és küzdöttem azért, hogy a csapat része legyek.
Mikor az összes kép végig futott a fejemben, legurult egy könnycseppem annál a résznél, mikor Jack azt mondta: Bátran sírhatok előtte, mert benne megbízhatok.
-Berry...-szipogtam.
-Rachel, minden rendben van?-kérdezte.
-Mindenre emlékszem! Gyorsan! Menjünk el Jackyhez!
Nem kellett sokat várnom vele. Berry felsegített, majd Jackhez siettünk.


Szinte futva közelítettem meg azt a kaput. Olyan izgatott voltam. Már alig várom, hogy úgy öleljem meg Jacket, hogy közben mindenre emlékszek.
-Rachel! Rachel, lassíts!-kiabált Berry lihegve.
-Berry, mindjárt ott vagyunk!-kiáltottam hátra a lánynak.
-Kijön a belem...
Megvártam Berryt, majd mikor utolért, bementünk a kapun, majd a garázs felé siettünk. Tonny és Jack ott voltak.
-Tonny! Jack!-kiáltottam.
-Rachel?-kerekedtek szemei Jacknek.
Berry Tonny mellé állt, majd lihegni kezdett.
-Amilyen kicsi, olyan gyors...-fogta térdét Berry.
-Rachel, mi a baj?-kérdezte Jack.
-Jack...Ugye még mindig jól áll nekem a nyomiság?-kérdeztem már könnyes szemmel.
-Kicsit nagyon beütötte a fejét...-suttogta Tonny Berrynek.
-Ssst! Ne rontsd el!-szólt rá Berry.
Jack enyhén értetlen fejjel figyelt engem. Így tovább magyaráztam:
-Hisz te mondtad...Kihangsúlyozza az egyéniségemet!
Jack szemében már láttam a könnyeket. Tudtam, hogy rájött arra, mi a helyzet. Ajkába harapott, megrázta a fejét, majd ezt mondta:
-Rachel!
A fiú elkapta a vállamat, magához húzott és megölelt. Viszonoztam a gesztusát. Egyszer csak egy könnycsepp hullt le az arcomra. Meglepődtem, mert Jack sosem sírt még előttem. Ám úgy néz ki Berryék előtt sem, mert ők is meg voltak lepve. Jobban is, mint én.
-Jack...-szóltam hozzá.
Ekkor a fiú már szipogott is és hangosabban sírt. Megfogtam állát, majd feljebb emeltem a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. Arcán nem csak könnyek voltak, de egy hatalmas mosoly is. Kék szemei szinte világítottak, annyira kisírta szemét.
-Semmi baj!-töröltem arcáról könnyeit.
-Rachel, ilyen boldog sosem voltam!-szipogott Jack.-Ne haragudj, Rachel! Ennek most ki kellett jönnie...
-Nem gyengeség, ha egy fiú sír...-mosolyodtam el én is könnyes szemmel.
Jack megfogta a csuklómat, majd hátára tette kezemet és tovább ölelt.
-Azt hittem elveszítelek...-suttogta.
-Nem veszítettél el.-simogattam hátát.-Csak emlékeznem kellett.
Jack halkan felkacagott és könnyei is apadni kezdtek.
-Olyan, mint egy kiscica.-olvadozott Berry.
Ekkor jobban kitártam a karomat, hogy ők is elférjenek. Berry és Tonny is megöleltek minket, majd Tonny ezt mondta könnyeit törölgetve:
-Tesó, légyszi hagyd abba a sírást, mielőtt én is sírni fogok...
-Olyan érzékenyek vagytok...-mondta viccelődve Berry.

Végre emlékszek mindenre. Arra, hogy ki voltam, Jackre és hogy hogyan kerültem ide. Arra is, hogy miért voltam olyan elutasító Jackel. De most már tudom, hogy más oldalról kell megközelítenem ezt a helyzetet. Jobb ha fel sem hozom többet és inkább csak előre haladok. Nem akarok Jackel újra rosszba lenni. Hisz ő a legjobb barátom.
Örülök, hogy találtam ilyen kitartó bandát, mint amilyenek ők. Mehet tovább minden a régi kerékvágásba.