Rocky +BEFEJEZETT+

31 Maradj mellettem!

Aggasztott, hogy Jack napokig nem jött iskolába. Sőt...Már péntek van és még mindig nincs bent. Lehet kirúgták? Minden esetre letört voltam. Pedig most már egy csomó ember beszélget velem a suliban, de ezt tudom, hogy csak azért csinálják, mert népszerű lettem. Connor is odajött hozzám egy kis beszélgetésre.
-Hé, Rachel!-köszönt a fiú.
-Szia, Connor...-igazítottam meg a hajamat.-Nézd, annyira sajnálom, hogy nem beszéltem veled, én...
-Semmi baj! Csak aggaszt, hogy letört vagy...Mi a baj?
-Jack...
-Igen, hallottam róla...Nagyon sajnálom. De megérdemelte Davidson, hogy megagyalják...
Ekkor felnéztem Connorra, aki a szemüvegét igazgatta. Aztán nekidőltem a szekrénynek és a padlót bámultam. A fiú vállamra tette kezét, majd ezt mondta:
-Nézd, Rachel, ha tudnék segíteni, esküszöm megtenném...Hidd el, nekem is nagyon hiányzik.
-De benned nincs meg az az érzés, mint bennem, mikor meglátom...-sóhajtottam.
-Szereted?
-Nem kicsit...Széttép az érzés, hogy nincs mellettem.
-Tudod én mindig is tudtam, hogy bele vagy esve Jackbe...Ezért nem is lepődtem meg rajta most.
-Ó, te jó isten...Connor, te...
-Igen...Nagyon tetszettél nekem Rachel. De tudtam, hogy Jack és közted sokkal jobban...Hogy is mondjam...Működik a kémia.
-Nézd, Connor...Nagyon helyes srác vagy tényleg. Ha van fiú, akinek jól áll a szemüveg, az te vagy! És hidd el, más hal is úszkál a vízben, mint én. Sőt, én úgy gondolom jobb egy hasonló érdeklődési körűvel kezdened, mint velem. Legyen több önbizalmad és hidd el nekem, hogy a legtöbb lány az eszes srácokra bukik.
-Nagyon köszönöm Rachel.-mosolyodott el.-Tőled kaptam idáig a legudvariasabb és a legszebb elutasítást.
-Hé...Jobbak vagyunk barátokként. Ha kell, adok tanácsot is.
-Köszönöm!


Iskola után a szekrényembe pakoltam azokat a holmikat, amik nem kellettek nekem. Mikor becsuktam a szekrényt, újra Davidson fejét láttam meg perifériából.
-Mi van, Marshall? Stevenson nélkül már az ereidet is vagdosod?-kérdezte.
-Békén hagynál, Davidson?-morogtam rá.
-Mérges a cica.
Ekkor a szekrénynek nyomott. Nem tudtam szabadulni tőle.
-Eressz el!-förmedtem rá.
-Na mi van? Nem tudsz kiszabadulni?-nevetett.-Nincs itt Jack, hogy megvédjen?
Ki akartam szabadulni, de úgy szorította a csuklómat, hogy még csak megütni sem tudtam. Nem tudom mit akart velem csinálni az az állat, de örültem, hogy nem történt meg. Az Igazgató úr pont látta is a jelenetet és leráncigálta rólam a fiút.
-Azonnal az igazgatói irodámba megy!-kiabált a képébe.-Nem esett semmi baja?
-Nem...-ziháltam.-Jól vagyok.
Az igazgató csak bólintott egyet, majd a elráncigálta magával a srácot.

Később, mire hazaértem, felhívtam Berryt, megbeszélni vele mi történt és kiöntöttem magamból a bánatomat is, hogy Jack mennyire hiányzik.
-Berry...-szólaltam meg.-Jack nem haragszik semmiért...De kirúgták a suliból, mert verekedett miattam és most olyan magányosnak érzem magam...
-Rachel, ssst! Nincs semmi baj!-csitított Berry.-Jacket csak felfüggesztették egy hétre. Viszont még mindig azt hiszi, hogy Kennyvel kibékültél!
-Ez egyszerűen szörnyű! Átmegyek hozzá holnap és megmondom neki, hogy ez nem így van.
-Nagyon helyes! Ő is felhívott engem és a hangján hallottam, hogy nagyon ki van. Minél előbb tudnia kell, mi az igazság.
-Berry, te vagy a legjobb!
-Tudom, ezt mondani sem kell. De Jack is szerencsés, hogy ilyen a jövőbeli barátnője.
-Köszönöm!
Ekkor Berry lerakta a telefont és én lefeküdtem ágyamra. Balra tekintettem, ahol az éjjeli szekrényem volt, tetején egy képpel. A képen Brian és én szerepeltünk. Olyan fiatalok voltunk...És itt volt velem. Mindig összevesztünk, de amikor kellett, segített nekem és megvédett. Olyan, mintha tényleg ő lenne a bátyám, pedig még csak szó sincs róla. Annyira hiányzik ő is...Mindenki kilép az életemből vajon, akit szeretek? A Sors tényleg ezt akarja velem tenni, vagy valamit üzenni akar ezzel nekem?


Másnap arra ébredtem, hogy fáj a csuklóm. Kómásan a karomra néztem, ami tele volt kék-lila szorítás nyomokkal. Remélem kirúgják Davidsont...Őt kellet volna kirúgni, nem pedig Jacket felfüggeszteni...
Megnéztem a telefonomon az időt és meglepve láttam meg, hogy dél van. Úgy gondoltam, gyorsan felöltözök és elindulok. Így is lett.
Úgy siettem Jackhez, ahogy csak tudtam.
Bemásztam a kerítésen és a kutya szokásosan, csóválva a farkát köszöntött engem. Belépve a házba piás poharak és üvegek fogadtak engem. Szóval nincsenek itthon a szülők...
A kanapén egy félmeztelen srác feküdt egy lánnyal, aki a fiún feküdt. Vad buli lehetett...A mosdóba is benéztem, ott a kádba volt egy fiú, tűnyomokkal a karján. Egyre ijesztőbb volt a helyzet. Felrohantam az emeletre, majd  kinyitottam az ajtót. Ott volt Jack. Csak egy hosszú, fekete nadrág volt rajta. Ágyán felsőtestével feküdt, alsó teste lelógott róla. Kócos volt haja.
Amint beléptem a szobába láttam, hogy minden tele van üvegekkel. Egybe véletlen bele is rúgtam, arra kelt fel csak a fiú. Rám tekintett, de szeme nem olyan volt, mint szokott lenni. Vörös volt szeme fehérje. Tisztán látszik rajta, hogy szívott.
-Rachel...-kelt fel erőtlenül.
-Jack!-szólítottam meg.
Botorkálva lépett felém, de inkább oda mentem hozzá, nehogy út közben összeessen. Mégis sikerült megbotlania és én kaptam el.
-Jesszusom!-tartottam a fiút.
Jack csak nevetett, aztán kiegyenesedett.
-Mi van veled, Jack? Beszívtál?
-Kurva jó cucc.-nevetgélt Jack.-Dolorez hozta.
-Ez nem te vagy, Jack!
-De igen, Rachel, csak a boldogabbik énem.
-Azt akkor láttam meg, mikor barátok lettünk és veled voltam...
-Már nem tudsz annyit velem lenni, nem de? Ott van Kenny, miért nem az ő ágyában fekszel?-mosolygott.
-Szóval erről van szó...
-Erről hát. Uh, megszomjaztam.
Ekkor Jack megfogott egy félig üres vodkás üveget, majd inni kezdte tartalmát.
-Ne! Jacky!-fogtam meg az üveget, de ő kivette kezemből és a magasba emelte nevetve.
-Kapj el, ha tudsz.-kacagott elbotorkálva az üveggel.
-Jack!-eredtem utána.-Ez nem vicces! Beszélni akarok veled!
-Jó, jó...Ülj le, beszélgessünk, csajszi.
Letette az üveget, kinyitotta az ablakot, majd rágyújtott egy cigarettára. Leültem mellé, majd ezt kérdeztem:
-Ugye nem fű?
-Azt már elszívtam.-vigyorgott.
-Ah...Jack...Kenny és köztem semmi nincs...
-Akkor miért fogta olyan serényen a kezed?
-Mert vissza húzott...Nem szeretem őt...Akkor is kiabáltam vele, mikor te elmentél...
-És erről én  miért nem tudok?
-Berry is ezt akarta neked elmondani, de nem hallgattad végig.
Ekkor a fiú komoly arcot vágott. Letette a cigarettáját a hamutartóba, majd két kezével megfogta az arcomat és ezt mondta:
-Rachel, annyira sajnálom! Úgy ki voltam borulva...Csak azért szívtam tegnap, hogy elfelejtsek mindent, de...Nem megy...Érzem amit érzek és ezen nem változtat semmi...Semmi nem segít rajtam Rachel! Csak is te...A jelenléted...Szeretlek, értsd meg!
-Én is szeretlek téged Jack...Annyiszor el akartam mondani neked...Sosem sikerült.
Homlokomhoz érintette az ő homlokát, majd behunyta szemeit. Orrunk is összeért.
-Annyira sajnálom, amit tenni fogok!-mondta.
-Jack...
A fiú egy csókkal el is hallgattatott. Meglepve néztem őt, de felébredve viszonoztam neki a csókot. Lehunytam a szemeimet és éreztem, hogy Jack keze lecsúszik arcomról, egészen a nyakamig és egyik kezével végig simította vállamat és a kezemet szorította. Megérintettem meztelen mellkasát és ott is ragadt a kezem. Jack lassan hátradőlt én pedig vele dőltem, úgy folytattuk a forró csókot. Valóban az volt, mert olyan forróság öntött el hirtelenjében, mintha a nyár még mindig tartott volna. Ekkor már derekamon volt a keze.
A hosszú csók után pedig kinyitottuk szemünket és szorosan ölelkeztünk. Éreztem minden porcikáját, a test melegét.
Függetlenül attól, hogy milyen állapotban volt épen Jack, az a pillanat a legszebb volt, amit valaha átéltem. Jól csókolt, szenvedélyes és beteljesedett volt az a rövidke idő. Kíváncsi leszek, hogy Jack erre mennyire fog emlékezni. Remélem ő az igazi és nem csak szemfényvesztés az egész!