Rocky +BEFEJEZETT+

10. Egy új barátság kezdete

Eljött végre az iskola utolsó napja, ahol igazából semmit nem csinálunk, úgyhogy semmi értelme bent tartani minket...Hármas átlaggal megúsztam az évet, egy bukásom sincsen. Connor épen Jackel beszélgetett. Hogy ezt hogy tudtam megoldani, hogy újra beszélgessenek? Bűntudatom van ettől, de megmondtam Connornak, hogy nincs szükségem rá, pedig ez nem így van...Nagyon kedveltem őt, mint barát, de Jacket akartam boldoggá tenni, hogy újra legjobb barátok legyenek. A szekrény mögül bámultam őket és örömmel láttam, hogy mosolyogva kommunikálnak egymással. Jack a beszélgetés után elköszönt tőle majd hozzám sietett. Ezek után próbáltam úgy tenni, mintha nem figyeltem volna őket, de mikor elém állt, ezt kérdezte:
-Szia, Rachel. Miért figyeltél minket?
-Én? Am...-néztem körbe zavaromban.-Hát furcsa volt, hogy újra beszélgettetek és...
-Rachel...Connor elmondott mindent. Nem kell hazudnod nekem.
-Ó...Ööö...Jack, hidd el, hogy...
-Nem haragszom, Rachel. Már rég nem...De hidd el, Connorral lehet, hogy többet beszélünk, de...Sosem leszünk olyan jóban, mint régen.
-Sajnálom...
-Ez tulajdon képen nem a te hibád...Hanem az enyém. De visszatérve nagyon rendes tőled...De tudom hogy nem gondoltad komolyan.
-Csak azt akartam, hogy...
-Tudom, mit akartál...De már sokkal másabb vagy, mint akkor voltál. És elhiheted, hogy bizonyítottál ezzel. De ne változzon meg a lelkesedésed.
-Rendben....
Tulajdon képen nem ezt akartam mondani, de örülök, hogy Jack ilyen kedves velem. Lehet ez csak Kenny miatt van, mert nekem tetszett, neki meg a legjobb barátja volt.
-Szeretnél velem kosarazni?-kérdezte Jack.
Egy mosollyal választ is adtam neki.


Kint az udvaron van egy kosárpálya, ahol mindig van legalább egy labda. Levettük a láncokat és nekiálltunk játszani. Jack folyton kicselezett, de mindig el tudtam venni tőle a labdát. Egyszer ő dobott kosárra, másszor pedig én. A játék végeztével mind a ketten le voltunk izzadva. Legyezgettem magam egy picit, Jack pedig megfogta pólója alját és felhúzta, hogy abba törölje homlokát. Meg is villant kockás hasa.
A padon egymásnak dőlve beszélgettünk tovább. Háttal voltunk egymásnak, így nem láttuk a másik arckifejezését.
-Ahhoz képest, milyen törpenövésű vagy, jól kosarazol.-nevetett Jack.
-Hé!-fontam össze karjaimat.-163 centi vagyok.
-Az én 182 centimhez képest kicsi vagy.
-Egyébként miért Rocky lett a bandában a becenevem? Mert a Berryt még megértem. A haja majdnem olyan színű, mint egy eper. Tonnynak pedig biztos a neve becézése. De nekem hogy lett Rocky? Az nem egy filmbeli karakter neve, aki boxolt?
-És azt tudod, hogy mi volt a teljes film?
-Nem, csak hallottam róla...
-Rocky Balboának az volt az álma, hogy boxoljon. És több mérkőzést is megnyert. De mikor egy nehézsúlyú bajnokkal kellett szembeszállnia, mindent megtett azért, hogy győzzön. Mert akarat ereje volt. Mert kitartása és álmai voltak...És végül nyert is. Úgy, mint ahogy te megnyerted azt, hogy bekerülj a bandába, érted már?
-Ó...
-Bevallom, még azért is vettelek fel a bandába, hogy...Motivációt adj a többi tagnak...Igazság szerint egészen idáig nem haladtunk semmit...Három évig küzdöttem a semmiért. De amint te bekerültél, sokkal gördülékenyebb lett minden. Elgondolkodom néha, hogy rám semmi szükség.
-De igen!! Jack, nélküled nem alakult volna meg ez a banda...Sőt, mi több, édesapád is büszke lesz rád! Ezt megígérem! Ketten megállíthatatlanok leszünk! És ami azt illeti, el is tudunk utazni.
-Igazad van, Rachel... Köszönöm!
Mosolyogva letettem a kezemet a padra és úgy válaszoltam Jacknek:
-Nem kell köszönnöd semmit. Ez természetes.
-Amit mondani fogok, az furcsán fog hangzani, de...Néha azt érzem, hogy te vagy az egyetlen igaz barátom...
Elvörösödött arccal felé akartam nézni, de inkább nem tettem meg. Féltem, hogy félreérti. Csak azért pirultam el, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen kevés idő elteltével közelebb fogunk állni egymáshoz. Jack véletlen az én kezemre tette kezét, de azonnal el is húzta, amint észre vette.
-Bocsi...-dörzsölte meg zavarában a nyakát a fiú.
-Semmi baj.-mosolyodtam el.
-Suli után szokásosan a bandával találkozunk.
-Tudom.
-Szeretnél most velem jönni?
-Persze.


Amint lezajlott az ünnepség is, Jackel felszálltunk a buszra, majd ott felhívta Berryt.
-Szia, Ber...Figyelj, tudnál szólni Tonnynak? Tudod, ugyan úgy tala lesz. Aha, Rocky már velem van...Este hétkor?... Jó, figyelj, max itt alszotok. Rachel nem lakik messze tőlem.... Oké, puszi, Berry.
Mikor Jack letette a telefont, elnevettem magam.
-Mi az?
-Semmi.-nevettem fel.-Csak fura, hogy manapság nem idegesen állsz a bandához.
-Ez is Kenny miatt volt. Néha fel tudott húzni. Hidd el, bennem is van seb, nem csak benned.
-Jó, de nem téged hülyített...
-Ha úgy vesszük, engem is.
-Ezt mégis hogy értsem?
-Úgy, hogy mikor Connorral megromlott a barátságunk, összebarátkoztam vele. Mindent megadott, hogy bízzak benne. Segítette a bandámat és ott volt, mikor én nem voltam rendben. De amikor csak tudott, kihasznált úgy ahogy tudott. Kölcsön kért tőlem, amit persze nem adott vissza, én fizettem neki a piákat, sőt, még a kiszemeltemet is elvette tőlem. Nem tudta, hogy tetszik nekem az a lány, de mikor megmondtam neki, szakítottak. Nem volt igazi barát, erre most kellett rájönnöm.
-Akkor miért mondtad azt, hogy tartozol neki?
-Azt hiszed, hogy csak a lányok lehetnek kibukva, mikor a pasi átveri őket? Ugyan megtörtét velem, csak nem sráccal, hanem lánnyal.
-Akarsz beszélni róla?
-Most már muszáj lesz, ha belekezdtem. Különben is, régi dolog.
-Mennyire régi?
-Most vagyok 19. Ez 16 éves koromban történt. Selly volt a lány neve. Tudni kell róla, hogy nem volt szűz, mert megerőszakolták. De én még az voltam. Röviden annyi a történet, hogy beleszerettem és azt hittem, hogy ő is belém. Aztán két hónap múlva elmesélte nekem a történetet hogyan és ki gyalázta meg. Azt mondta, ha én lefeküdnék vele, akkor elfelejtené ezt. És...Megtörtént az, aminek nem kellett volna. Mikor suliba mentem, akkor mindenki piszkált ezért. Selly szétkürtölte mi történt. Ezek után pedig csak annyit mondott nekem: bocs, csak ennyire kellettél. Darabokra voltam törve...Annyira, hogy vágtam magam meg ilyesmi. Kennynél voltam, tudni kell, hogy az apjának voltak fegyverei és hát...Meg akartam az egyikkel kísérelni egy öngyilkosságot.
-Ez szörnyű...
-Igen, de Kenny pont akkor lépett be a szobába. Kivette a kezemből a pisztolyt és azt mondta, hogy ne tegyek többé ilyet. Mindent elmondtam neki és Berrynek is. Hogy mindent csak azért csináltam, mert szerettem Sellyt. De egy év után már gyűlölni tudtam a csajt. Ma pedig már túl vagyok rajta. De azóta nem tudok szeretni senkit. Mármint úgy...Sok mindenki terjeszti a suliban, hogy milyen szemétláda vagyok, hogy kihasználom a lányokat, de aki nem ismer, az nem tudhatja miért vagyok az aki...
-Jack, ilyesmin én is átestem, de meg kellett tanulnom, hogy nem szabad félni szeretni. És tudom, hogy egy nap túl leszek Kennyn. Ennek ellenére én nem vetem meg azt, hogy ki vagy most.
Jack most úgy pillantott rám, ahogy még soha: Kék szeme nem szórt villámokat felém, sőt, olyan volt, mint a békés tengerpart. Írisze pedig olyan színű volt, mint a frissen csiszolt, halovány kék színében ragyogó gyémántnak. Meg is lepődtem. Sosem láttam még ilyen tekintetet.
-Megérkeztünk.-mondta a fiú.
Felkaptam a táskámat és azonnal le is szálltunk a buszról. Még gyalogoltunk egy kicsit, de most csöndben folytattuk az utat. A kapuhoz érve pedig, eszembe jutott valami:
-Ó, a francba...Nem hoztam a gitáromat.
-Végül is, nem laksz messze.-mosolyodott el Jack.
-Hát nem...
Ezzel a mosollyal még érdekesebb lett a fiú tekintete. Önkénytelenül is elmosolyodtam. Ilyen boldognak még nem láttam Jacket.
Ám a boldogság felhőt megszakítva, megcsörrent a telefonom, mikor pedig felvettem, a bátyám hangját hallottam:
-Szia, Rachel! Gyere haza, gyorsan!
-Ó, Brian, mi a baj? -kérdeztem.
Jack, mikor meghallotta Brian hangját, aggódó pillantásokat vetett felém.
-Semmi baj nincs, de azt akarom, hogy te is itt legyél!
-Rendben, sietek.
-Szia!
-Puszi!-raktam le a telefont, majd ránéztem Jackre.
-Úgy látom menned kell.-jelentette ki Jack mind ezt egy nem túl őszinte mosollyal.
-A bátyám hívott. Szerintem a kívánság listájáról az utolsó dolgot akarja véghez vinni.
Jack szemében ekkor megnyugvást láttam. Gyorsan megöleltem őt egy nagy mosollyal. Meglepődhetett, mert nem ölelt vissza azonnal, de aztán megérintette hátamat és megsimította.
-Gyors leszek, esküszöm!-mondtam, majd elengedtem Jacket és rohantam is haza.


Otthon pedig amint beléptem az ajtón, láttam, hogy Kelly anyával beszélgetett, apa pedig Briannel volt. Letettem a táskámat és leültem a székre. Brian ekkor zsebébe tett egy dobozkát és Kellykez ment.
-Jaj, Brian.-csiripelt hangja Kellynek.-Hát Rachelt nem is fogadjuk? Szia, drága!
Szia, Kelly! Öleltem meg Kellyt.
Gyorsan el is mentem az útból, mert tudtam, hogy Brian mit tervez.
-Kelly.-fogta meg lágyan kedvese kezét Brian.
-Igen, szívem?-rebbent lágyan pillangó pillája a vörös Kellynek.
-Rég óta ismerjük egymást, ugye?
-Ez így van, Brian.
-Nagyon örülök annak, hogy a Sors összehozott minket. És tudod...Nélküled én most nem lennék boldog ember...Ezért azt szeretném kérdezni, hogy...
Ekkor Brian letérdelt a lány előtt és elővette a gyűrűt. Kelly szemében gyűltek a könnyek.
-Hozzám jössz, Kelly?-fejezte be mondatát testvérem.
-Igen...-szipogott a lány.-Igen, Brian, hozzád megyek!
A testvérem felemelkedett, majd ráadta Kelly gyűrűs ujjára a gyűrűt és megcsókolták egymást. Apa, anya és én is tapsoltunk.
-Büszke vagyok rád, fiam!-mosolygott apa.
Én is nagyon büszke vagyok a bátyámra, még ha valójában nem is a testvérem. Ez a nap fénypontja. Remélem nekem is sikerül egyszer találnom valakit, aki így fog szeretni, ahogyan Brian Kellyt.