Rocky +BEFEJEZETT+

24 Mindent bele, srácok!

Már a lakókocsiba voltunk, ami elég nagy volt belülről, mégsem volt annyi alvóhely benne, így megbeszéltük Berryékkel, hogy ők aludjanak az emeletes ágyon, Jackel pedig majd felváltva alszunk a kanapén. Olympia felé tartottunk, mikor felébredtem, Jack pedig az ablakon nézett ki. Olyan volt, mint egy gyerek, aki azt figyelte mikor jön haza a munkából az anyja. Bár meg is értem.
Odaléptem Jack mellé, majd megérintettem a vállát és ezt kérdeztem:
-Nem akarsz pihenni egy kicsit?
-Nem...-rázta fejét Jack.-Amíg nem érünk oda, nem akarok aludni.
-De már hajnali egy van...
-Ha odaértünk, ígérem alszok. Gerald is már fáradt. Előbb is indultunk el, van időnk, mint a tenger.
-Rendben. Tudom, hogy fontos ez a hely neked.
-Nagyon is. Találkozni akarok vele...Beszélni...Megmondani neki, hogy nemsokára megszabadul a tartozásaitól...Haza akarom vinni és boldoggá tenni mind a kettőjüket.
-Megértelek.
Jack karikás szemeivel rám nézett és halványan láttam mosolyát is. Nagyon felnézek Jackre...Ennyi erő és kitartás egy emberben ritkán van. Ő mégis mindig erős és határozott. Egyszer láttam csak sírni ugyan, de biztosan volt neki több alkalom is az életében, mikor egy kicsit elgyengült, de mindig felállt a padlóról. Igazi férfi vállt belőle.
Mikor megérkeztünk Olympiába, Gerald megállt egy benzinkútnál és lepihent.
Jack is elégedett mosollyal a kanapé felé ment, majd belezuhant szó szerint. Annyira fáradt volt, hogy a lábán nem bírt megállni. Szinte azonnal el is aludt. A sarokból néztem ahogy a többiek szunnyadnak és azt, ahogy egyre jobban jön fel a hajnal fénye. Leültem a földre, majd tovább néztem a többieket, ami teljes harmóniába ejtett. Annyira, hogy vissza is aludtam.


Ám mikor felnyitottam szemeimet, a többiek már fenn voltak és tovább is mentünk. Délután környéke lehetett akkor.
-Kérsz egy kávét, Rachel?-kérdezte Berry egy papír poharat tartva kezében.
Nem szóltam semmit, mert még kómás voltam, ezért csak bólintottam egyet és Berry adta is a koffeinnel ellátott, teli poharat. Úgy ittam, mintha víz lenne. Tonny el is nevette magát, majd ezt mondta:
-Szegény, nem aludt túl sokat.
Jack is odajött hozzám kómásan egy kávéval a kezében, majd iszogatva leült mellém.
-Oda se neki, nemsokára ott leszünk a nagyszínpadnál és egy óra zenélés után megyünk is tovább.
-Minden oké, srácok?-kérdezte Gerald.
-Persze.-töröltem ki a csipáimat a szememből.
-Milyen messze vagyunk a nagyszínpadtól, Gery?-kérdezte Jack.
-Fél óra maximum.
-Rendben. Akkor van még időn kávézni.
-Ha kiszállunk, elszívok egy cigarettát.-borzolgatta haját Berry.-Egy napja nem szívtam.
-Még jó..-szólt be neki Tonny.
-Nem azt te okostóni.
-Egyet értek.-ásítottam.
-Nincs ellenvetésem.-hajtotta fejét vállamra Jack.
Látszott rajta, hogy még fáradt volt. Nem aludhatott túl sokat. Ha ez így kezdődik, mi lesz később, mikor már népszerűbbek leszünk, mint amilyenek most vagyunk?
-Megcsináljuk, srácok! Tudom, hogy menni fog!-bátorítottam a többieket.
Mindenki elmosolyodott. Tudtam, hogy mindegyikük görbülete igazi. Gerald is jókedvvel vezetett tovább.

Mikor megérkeztünk a nagyszínpadhoz, kikészítettük a színpad különböző helyeire a hangszereket. Hátul, középen a dobfelszerelés, jobb szélen egy elektromos gitár, bal szélén a basszus, elöl középen pedig egy mikrofon, ami az állványán pihent. Gyorsan rá is gyújtottunk, mert nemsokára kezdődik a koncert. Közben beszélgettünk egy kicsit.
-Izgulsz?-kérdeztem Jacket.
-Kicsit...-nézett körbe a fiú.
-Jack izgul?-kerekedtek szemei Tonnynak.-Olyan nem létezik.
Jack pontosan tudta miért kérdeztem. Ez nekem bőven elég. Hosszan egymásra néztünk, majd mintha egymás gondolatát olvastuk volna, egymásra mosolyogtunk. Berry és Tonny nem tudták mire vélni ezt a helyzetet, így csöndben cigarettáztak tovább.
-Nyugi, Jack.-fogtam meg vállát.-Minden rendben lesz.
-Csak remélni tudom...-mondta kissé remegő hanggal.
Úgy éreztem Jack újra csak elsírná magát, így megöleltem őt és azonnal magához szorított egy kézzel. Nem engedtük el könnyen egymást. Hosszú ideig csak ölelkeztünk csendben. Végül Jack csak ennyit suttogott a fülembe:
-Köszönöm!
Csak megsimogattam a hátát, ahogyan ő is szokta az enyémet és elengedtük egymást. Persze Berry és Tonny mosolyogva bámultak egymásra, mintha tudnák is miről van szó.
-Nemsoká kezdünk!-figyelmeztetett Gerald.-Úgy küzdenek a jegyekért, mintha arany lenne.
A bandának nem is kellett több. Rögtön a backstage-re eredtünk és megvártuk, hogy Gerald felkonferáljon minket. Tudtam, hogy sokkal több ember lesz ott, mint az A.M Clubban, ezért felkészítettem magam. Ittam pár kortyot Berry rumjából és ahogyan tanácsolták nekem, próbáltam levegővétellel nyugtatni magamat.
Mikor pedig a felkonferálás megtörtént, fütyültek, sikítottak és éljeneztek. Persze, amint felléptünk a színpadra, Jack szokásosan, komoly arccal buzdította a tömeget:
-Helló, Olympia!!! Készen álltok egy kis rockra?
Az emberek hangosan üvöltötték: IGEN.
-Nem vagytok valami lelkesek! Határozottabban!
A tömeg torkaszakadtából kiabálta az igen szót és még a kezüket is vagy ökölben, vagy metal villa formájában nyújtották fel magasra.
-Akkor had szóljon!!!-kiabálta Jack.
A zene dübörgött,  a tömeg pedig majd megőrült. Főleg, mikor Jack elkezdett énekelni. Persze minden lány előre tört, és nyújtották fel a színpadra a kezüket. Úgy téptem a gitárom húrját, mint még soha. Mindent bele akartam adni. Megállás nélkül játszottuk le egymás után a zenéket, amiket csak írtunk. Odavoltak értünk. Sokan headbangeltek, volt aki kamerázott is minket.
Az emberek között sok volt a korunkbeli de dolgozó felnőttek is voltak köztük.
Már a hatodik számnál elfáradt a kezem, de nem adtam fel. Jack is egy kicsit berekedt, de folytatta tovább a koncertet. Imádtak minket az emberek. Csak is ez volt az, amiért nem hagytuk abba a zenélést.

A koncert végén, nagyon sok ember jött hozzánk autogramért és egyéb másért. Minél hamarabb végezni akartunk a dedikálásokkal, póló osztással, mert már fáradtak voltunk. Én például olyan csúnyán írtam a saját nevemet a fáradtságtól, hogy elolvasni nem lehetett. Lelkes kis csapat vagyunk, jól bírjuk a terhelést, akkor is, ha nem pihentünk túl sokat.
És mikor ezzel is végeztünk, egy szőkés-vöröses hajú nő jött oda hozzánk. Jacknek egyből felcsillant a szeme. Tudtam, hogy ő lesz az anyja.
-Anya!-kiáltott fel Jack, majd megölelte a nőt.
-Szia, kisfiam!-csicseregte meseszép hangján a nő.
-Szép napot.-köszönt Tonny és Berry is.
-Ők a barátaid?-kérdezte Helena.
-Igen.-szipogott fel Jack mosolyogva, de könnyeket nem láttam arcán.
Mikor a nő rám nézett, elvarázsolt tekintettel nézett tovább mereven és elmosolyodott.
-Ő pedig a barátnőd?
-Nem nem.-engedte el az édesanyját Jack.-Ő is a barátom. Rachel.
-Rachel! Helena vagyok.-mutatkozott be.
-Örvendek nagyon!-mosolyodtam el.
-Anya... Nem lesz több tartozásod, ígérem! Kifizetjük neked és hazajöhetsz!
-Drágám, ez nagyon kedves de...Nem hiszem, hogy ennyit ki tudnál fizetni...
-Mennyiről lenne szó? Kétszáz, ötszáz dollár?
-Két ezer dollár....
Ekkor Jack, mintha elsápadt volna. Bevallom, én is eléggé ledöbbentem. Két ezer dollár? Hogy a fészkes fenébe lett annyi?
-De...De ez borzasztó...-dadogott Jack.
-Tudom, drágám...Annyira sajnálom!-mondta az anyuka szomorú, csillogó tekintettel.
-Anya...
-Hidd el, én is próbálok rá spórolni...De nem fizetnek ki, Jacky...Ott tartok, hogy hamarosan utcára kerülök...
-Anya...Esküszöm, hogy mindent megteszek azért, hogy megszabadulj a helyzettől.
-Jack...Drága, kisfiam...Ezen nem tudsz segíteni...Annyira sajnálom!
Helena újra átölelte Jacket, de most még el is sírta magát. Jack szemében látszódott az összetört álom, mégsem fakadt ki könnyekben. Inkább, mintha a bosszú tűzcsóváit láttam volna íriszében. Ugyan olyan tekintete volt, mint ahogyan rám nézett régen. Szeméből szórta villámait és olyan mély kék volt, mint a viharos tengeré.
-Meg fogják bánni...Nagyon meg fogják bánni.-morogta a fiú.
Hirtelen édesanyja is elsápadt a félelemtől. Ijedten meredt fia szemébe.
-Jacky...Fiam, ne csinálj hülyeséget!-mondta félelem teli hanggal.-Jack, ne kövess el semmilyen bűnt, kérlek! Fiam, ígérd meg nekem!
Jack lenézett anyjára, majd megfogta a vállát és meredten bámult anyja rémült tekintetébe.
-Még találkozunk anya...Ígérem. Most mennünk kell. Szia!
Ekkor megpuszilta anyja arcát, majd a kocsihoz biccentett. Mindannyian tudtuk, hogy be kell szállnunk. Követtük is Jacket, ám Helena folyamatosan fiát szólongatta, aki persze meg se rezzent a nő hangjától, csak sétált tovább üveges tekintettel:
-Jack! Jack, kérlek gyere vissza!