Rocky +BEFEJEZETT+

27 Szökés

Másnap már meg is kaptuk a fizetést, meglepő összeggel. Azt mondták, mivel az utolsó hónap volt a nyári szünetből, ,,egy kicsi" összeget még hozzádobtak. Szóval így lett ezerötszáz dollárunk fejenként. Meglepetés volt a javából.
És Jack összege sem kevés, így mivel nekem adták az övét is, hogy átadjam neki, tudtam, hogy megvan a kétezer dollár és tudtam azt is, hogy mire fordítsam.

Mikor Gerald visszafelé vezetett, ezt kérdeztem tőle:
-Lesznek megállók?
-Persze.-bólintott a férfi.-Lesz nemsoká egy, aztán egy, mikor elhagytuk Mexicot és mivel Manhattan nincs messze onnan, tovább haladunk.
-És Olympiába megállunk?
-Megállhatunk.
-Mit akarsz te ennyire Olympiában?-érdeklődött Tonny.
-Jack édesanyjának a tartozásait szeretném kifizetni, hogy a családjával legyen.-válaszoltam.
-Úr isten, erről tudnia kell Jackynek.-villanyozódott fel a rózsaszín hajú Berry.
-Ne ne, Berry! Ezt meglepetésnek szánom neki.
-Ó...Rendben, tartom a szám.
-Okos kislány.-jegyeztem meg viccesen.
Ekkor Berry és Tonny felnevetett.
-Hosszú út lesz ez, amíg Olympiába keveredünk, ugye tudod?-kérdezte Gerald.
-Tudom. És nagyon köszönöm, hogy így kiállsz értünk. Te vagy a legjobb!-öleltem meg Geraldot.
Ő persze mosolygott rajta csak, de meg is értem, mert vezetés közben nem nagyon kéne ölelkezni. Ekkor odalépett Berry és persze, hogy úgy megpuszilta az arcát, hogy ott maradt a fekete rúzsfolt.
-Te, Berry! Mit fog ehhez a feleségem szólni?-nevetett fel Gerald, miközben barna arcáról törölgette fél kézzel a rúzsfoltot.
-Upsz.-kuncogott Berry.-Bocsi Gery!
-Még a végén féltékeny leszek.-markolt bele a csípőjébe hátulról Tonny Berrynek.
-Ne legyél, te is kapsz!-gügyögött Berry, amint megfogta az állát Tonnynak, majd hosszú csókba kezdtek.
-Srácok, bírjátok ki ezt a négy napot és felőlem ott szerelmeskedhettek, ahol csak akartok.-jegyezte meg viccesen Gerald.


Az út tényleg nagyon hosszú volt. Igazából ez a három és fél nap nem állt semmi másból, minthogy utaztunk, pihentünk, kajáltunk és cigiztünk és újra útnak indultunk.
Ám végre, mikor Olympiába értünk, fogalmam sem volt, hogy hol lakhat Jack anyja. Kis segítséget kértem Jack apjától, majd mikor megmondta hol és mint lakik, csak egy kicsit kellett még fuvaroznia Geraldnak.
Mikor a ház előtt voltunk, úgy szálltam ki a kocsiból, mintha puskából lőttek volna ki. Tonny nézett is nagy szemekkel.
Gyorsan a társasház lépcsőjére siettem, majd megkerestem az ajtószámot és úgy kopogtam, mint egy harkály. Hallottam, ahogy morogva megkérdezi az ajtó mögül ,,Mi van már??" mérgesen.
Aztán, mikor kinyitotta az ajtót, döbbenettel látott meg engem.
-Helena.-mosolyogtam.
-Rachel!-borult a nyakamba a nő.-A kisfiam hogy van? Hallottam, hogy nem jól...
-Ne aggódjon, azóta jobban van.
-Tudod mit, tegeződj. Gyűlölöm, ha magázódnak.
-Rendben, bocsánat!
-Jaj semmi baj, te nem tudhattad, gyere be!
-Rendben.
Mikor bementem az ajtón, az egész úgy nézett ki, mintha drog tanya volna. Ilyen körülmények között élni hogy lehet? Látszik, hogy takarít, de szinte minden része ennek a kis lakásnak üres volt. Felfújható matracon alszik a konyha közepén meg ilyen kis finomságok. Végül egy kanapéra ültünk le és beszélgettünk.
-Mit szeretnél mondani nekem, Rachel?-kérdezte.-Gondolom nem hiába kerültél ide.
-Nem bizony.-mosolyodtam el.-Azért jöttem, hogy elmondjam neked, hogy megvan a tartozásodnak az összege. Helena, ez nem fantasztikus?
-Rachel, alig ismerjük egymást és már ki akarsz menteni ebből a pöcegödörből?-kérdezte.
-Nem nem, nehogy azt hidd, hogy csak az én pénzem. Jackyé is benne van. Megbeszéltük...Amint megkapjuk a pénzt, összerakjuk és kifizetjük neked a tartozásaidat. Hívd fel a fiad, ha nem hiszed.
Ekkor Helena szemeiből könnyek gyűltek. Pontosan jól tudta, hogy a fia mindent képes lenne feláldozni érte. A nő megölelt és a vállamon zokogott tovább.
-Köszönöm, Rachel!-sírt fel a nő.-Olyan hálás vagyok nektek!
-Még Jack és Derek milyen hálásak lesznek neked, hogy visszajössz.
-Derek? Derek még szeret?
-Ha tudnád mennyire!
A nő ekkor már csak a vállamat fogta és rám csillogtak sötét kék szemei.
-Pakolj össze egy bőröndbe és szökjünk meg innen.-simogattam meg a nő vállát.
Helenának nem is kellett többet mondanom. Összecsomagolt egy táskába, közben megmondta melyik emeleten van a gondnok és azt is, hogy neki dobjam be a postaládájába a pénzt. Előkerítettem egy borítékot is, amire ráírtam Helena nevét és tartozásának összegét, majd beletettem a pénzt és együtt kisiettünk a lakásból. Beledobtam  a postaládába az összeget, majd rohantunk a kocsihoz. Alig, hogy beszálltunk, Helena ledobta a cuccát, majd elindultunk és közben csuktuk vissza az ajtót. Mind a ketten nevettünk.
-Sziasztok, gyerekek!-köszönt.-Ilyet utoljára akkor csináltam, mikor éjszaka kiszöktem apámék házából és Derekhez költöztem.-mondta életvidáman Helena.
-Az apja nem bírta Dereket?-kérdezte Berry.
-Nem. De akkor voltam húsz éves. Élni akartam, apámék meg nem hagytak. Köszönöm, Rachel!
- Azzal fogod igazán megköszönni, ha a családoddal maradsz.-mosolyodtam el.
-Tizenkét év elég volt a távolságból. Sőt, sok is volt. Igazából csak egy hónapig akartam ott maradni, de már akkor is volt tartozásom. A munkahelyemen meg annyi pénzt adtak, amennyiből ép ki tudtam húzni. Vagy számlát fizetek vagy eszek. Pár nappal ezelőtt léptem ki és alkalmi munkákat adtak nekem a társasházban. Takarítottam.
-Miért ment el Jackíéktől?-kérdezte Tonny.
-Mert Derek nem nőtt fel a gyerekneveléshez. Mindig a munkájába menekült ahelyett, hogy Jackel foglalkozott volna. Ajándékokkal engesztelte ki, de hányszor láthatta vajon az apját? Talán kétszer...Aztán meguntam és megmondtam Dereknek, hogy vagy a banda, vagy a család. Azt hitte viccelek, hogy elköltözök. Aztán felhívtam sírva és közöltem vele, hogy elmegyek. De nem gondoltam végig a dolgot...És ennyi ideig távol voltam. Olympiában, ha nem vagy zenész, író, vagy híres prosti, akkor nem tudsz megélni semmiből. Én meg persze, hogy pincérnőnek álltam be dolgozni, mert ez volt az egyetlen munka, ami tisztességes volt. Utáltam, ha bókoltak nekem. Legszívesebben rájuk öntöttem volna a forró kávét...
-Már értem, hogy Jack honnan örökölte a beszéd stílusát.-suttogta Berry Tonnynak.
-A lényeg az, hogy megbántam, hogy eljöttem onnan...De Dereknek is meg kellett tanulnia, hogy egy gyerek nem játék. Jack folyton sírt a foga miatt, mikor nőtt és annyit szenvedtem vele egyedül...Aztán mikor már tudott beszélni, mindig kihagyta az apját a rajzairól és mikor megkérdeztem tőle, hogy miért nincs ott az apja azt kérdezte: Van apám? A szívem szakadt meg...
-Nem lehetett könnyű neked...-néztem rá Helenára.
-Szörnyű volt, de úgy gondolom Derek megtanulta a leckét, úgy, ahogyan én is.
-Biztios lehetsz benne.

Még egy fél napig utaztunk, aztán Gerald sorra kirakta Berryt és Tonnyt. Aztán végre a mi csöndes városunkba értünk. Kiszálltunk Helenával a kocsiból, majd elbúcsúztunk Geraldtól.
Először én másztam be a kapun, majd jött utánam Helena. Csodálom, hogy a kutya nem kezdett el úgy ugatni, mint akkor, mikor először beléptem ezen a kapun. Ez után kinyitottam az ajtót, majd bekiáltottam:
-Meglepetés!
Csak Jack volt a nappalijukban, ezért ő lett a hangomra figyelmes. Mikor pedig meglátta édesanyját, fülig érő vigyorral sietett oda hozzánk.
-Anya!-kiáltotta Jack, mint egy kisfiú, majd megölelt minket.
-Kisfiam!-dobta le a táskáját az anyuka és megölelte fiát.
-Rachel...Ezt te hoztad össze, ugye?
-Igen.-mosolyodtam el.
-Köszönöm! Nagyon köszönöm!
Láttam, hogy Derek is lejött, majd mikor meglátta egymást a két szülő azonnal megörültek egymásnak.
-Derek!-csordultak öröm könnyei Helenának, majd odaszaladt a meglepett Derekhez, aki elkapta a nőt, felemelte, majd megcsókolta. Dereknek sem maradt szárazon a szeme.
Annyira megható jelenetek sorozatát láttam, hogy én is elkezdtem sírni. Annyira örültem annak, hogy összehoztam egy családot. Jack látta könnyeimet, ezért megölelt jó szorosan. Megváltás! Újra érzem az illatát, újra szorít és érzem, hogy itt van velem. Egésszé váltam. Viszonoztam gesztusát. A fiú el sem akart engedni.
-Olyan, jó, hogy itt vagytok!-súgta.
Észre vettem kézremegését, amit Tonny mondott. Ahogyan magához szorított kezével, éreztem, hogy remeg.
-Jacky én...-kezdtem el a mondanivalómat.-Annyira...
-Igen?-kérdezte, mikor megakadtam szavamban.
-Annyira boldog vagyok!
-Ne sírj! Most már minden rendben van.
Ekkor enyhített ölelésén, majd egyik kezével, míg átkarolt, a másikkal letörölte arcomról a könnyeket.
-Jól vagy, ugye?-szipogtam mosolyogva.
-Most már a legkitűnőbben.-nézett szemembe.
Úgy megakartam csókolni, de azt is tudtam, hogy nem nekem kéne kezdeményezni. Ekkor eszembe jutott, hogy Brian most költözik Kellyvel.
-Jack, ne haragudj, el kell mennem!-engedtem el a fiút.
-Miért?-kérdezte kissé rémült hanggal.
-A...A bátyám...Most fog elköltözni. El kell búcsúznom tőle.
Ekkor Jack behunyta szemét, majd elmosolyodott és újra felnyitotta pilláit.
-Siess!-simította végig karomat.-Nehogy lemaradj.
-Köszönöm, Jack!-mondtam, majd megpusziltam arcát és kisiettem.

Úgy szaladtam a házunk felé, ahogy csak tudtam. Bárcsak maradhattam volna...
Nem baj...Lesz még alkalom, mikor Jackel lehetek.