Serendipity [ SZÜNETEL ]

35. Jobban megismerni

-Shawn szemszöge-

Késő délután volt már, mikor a fővárosba értünk, sötétedett. Maja végig aludta a közel két órás utat. Nem hibáztatom, hisz betegen jóval nehezebb ébren maradni.
GPS segítségével tájékozódtam a nagy és mozgalmas városban. Egy, a centrumtól meglehetősen távoli házat béreltem ki. A Duna jobb partján fekszik, a közeli hegyen található.
Egy hatalmas és igen modern építésű lakás ez, két szinttel, nagy terasszal, óriási kerttel és ami a legjobb, gyönyörűséges kilátással. Szándékosan ilyen épületet választottam Maja miatt. Emlékszem, hogy mennyire oda meg vissza volt attól a kilátótól augusztusban. Szerettem volna egy kicsit kedveskedni neki.

- Hé, Maja! Ébredj, megérkeztünk. - finoman cirógatni kezdtem a takaró alól kilógó karját. Szempillái megremegtek, s szép lassan kinyitotta álmos szemeit.

- Máris itt vagyunk? - kérdezte feltornázva magát ülő helyzetbe, hogy körül nézhessen.

- Máris? Két és fél órába telt. - vigyorodtam el kérdésén.

- Ezek szerint átaludtam az egész utat. Hupsz... - mondta kissé szarkasztikusan egy széles vigyorral az arcán. Nyilván nem bánta meg, hisz látszólag totál kipihente magát.

Vidáman és izgatottan pattant ki az autóból, hogy megtekintse a magaslati helyet, bár az éppen ránk telepedő sötétség igencsak megnehezítette dolgát. Saját kariait ölelgetve, illetve azokat simogatva keresett egy pontot, ahonnan tökéletes lehet a kilátás.

- Tessék. - azzal ráterítettem -az eddig- az anyósülésen pihenő pokrócot - Bentről egyébként sokkal jobb a látkép, és ott fázni sem fogsz.

- Hogy érted, hogy bent?

- Ott. Ott bent. - mutattam a gigantikus méretű épületre, mögénk.

- Itt... Itt van a... Ez lesz a szállásunk? - kérdezte kikerekedett szemekkel, tátott szájjal és egy kérdőre vonó arckifejezéssel.

- Igen. Talán... talán baj? Túl sok? Vagy..

- Nem nem, dehogy. Csak... Hűha, ez azért nem lehetett egy olcsó mulatság.

- Ezzel ne törődj kérlek! Csupán annyit szeretnék, hogy jól érezd magad. Hogy jól érezzük magunkat. - magyaráztam.

- De nem akarom, hogy pénzt költs rám. E-ez-ez egyszerűen nem helyes. Nem kéne ezt tenned. - győzködött a saját igazáról, miközben a levegőben kalimpált, így még hitelesebbé téve az álláspontját.
Nem törődve kérésével, azonnal megragadtam kezét és a kapu felé húztam.

- Egy, még jobban megfázol, ha kint vitatkozunk. Kettő, én is megfagyok és baromi fáradt is vagyok. - közöltem a még mindig meghökkent állapotban lévő lánnyal, közben pedig a lakás kulcsát próbáltam kihámozni a kabátom zsebéből.

- Most nem szeretlek... - motyogta mellettem, mialatt elértünk a ház ajtajához. Előkerestem a másik kulcsot is, majd két forgatás után szélesre tártam a bejáratot Maja előtt.

Elsőként Ő lépte át az - engem is újra meg újra lenyűgöző - ingatlan küszöbét. Gyermeki csodálattal mustrálta a szebbnél szebb dekorációkat, bútorokat, az egészet egyben.

- Itt meleg van.

- Tudom. - nevettem el magam kijelentésén - Napközben már jártam itt. Az ingatlan ügynökkel, aki megmutatta a helyet megcsináltunk, beállítottunk vagy átrendeztünk dolgokat hogy mire ideérjünk minden kész legyen. Még vásároltam is, úgyhogy a hűtő is tele van.

- Azta... Te aztán felkészültél. - egyszerűen, de a leglényegretörőbben konstatálta a szituációt. Tekintetét újra körbevezette az egyes helyiségeken. Először a földszinti részen, majd az afölé magasodó galérián vezette végig. Ha bárki akkor rápillantott volna erre az édes lányra, rezzenéstelenül itt állva, csodálva az Őt körülvevő  környezetet, mindenkit elbűvölt volna.
Annyira magával ragadott a csillogás a szemében, hogy észre sem vettem, mikor hozzám szólt.

- Behozzuk a cuccainkat a kocsiból?

- Öhm, ja, igen persze. - istenem, milyen gáz vagyok...

Maja ugyan észre vette, hogy furcsán viselkedtem, de nem fordított rá nagy hangsúlyt, amiért hálás vagyok. Nem tudtam volna kimagyarázni magam a helyzetből úgy, hogy az ne lett volna kínos valamelyikünknek.
Kissé már erőtlenül lépkedtem az alig pár perce magához tért lány mögött. Míg Ő energiával telve szökellt az enyhén lejtős betonon én addig lassan, kullogtam hátul. A jetlag és a közel négy órányi vezetés megtette a kellő hatást.

- Minden okés? - kérdezte aggódva, mikor odaért az autóhoz és engem kezdett keresni tekintetével.

- Persze, csak elfáradtam. Tudod, ma érkeztem repülővel és ez a kis "vezetős túra" is eléggé lefárasztott.

- Oh... Értem. - csupán ennyit mondott csak, majd látszólag valamin töprengeni kezdett - Mit szólnál ahhoz, hogy ha csinálnék valami vacsit, te meg addig pihensz egyet. Na?

- Nem kell. Tényleg nem. Tudunk rendelni valami kaját, vagy akár étterembe is elmehetünk.

- Kérlek! Szeretnék én is kedveskedni neked. Más nem jut eszembe és azt mondtad, hogy a hűtő tele van. Szóval mi lenne jobb egy szívvel lélekkel készített, esetleg finom vacsoránál?

- Esetleg finom?

- Nem vagyok egy konyhatündér, de esküszöm, beleadok mindent.

- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá... De bármikor szólhatsz hogyha elfáradsz vagy megunod, rendben?

- Rendi. - egy aprócska bólintással és annál nagyobb mosollyal jelezte egyetértését.

Miután becipeltük az összes holmit, amire szükségünk lesz, elfoglaltunk egy-egy szobát és kipakoltunk. Jobban mondva inkább szétpakoltunk mintsem ki, hiszen hatalmas rumlit kreáltunk az egész lakás területén.
Mialatt én még a szobámban ügyködtem, csörömpölést hallottam a konyha irányából.

- Maja! Megvagy?

- Igen, élek még. - nevetett - Öhm, Shawn..? Van valami étel allergiád? Nem tudok róla, csak azért kérdezem.

- Van, paradicsom. - válaszoltam, s közben csatlakoztam az épp a terepet felmérő hölgyeményhez.

- Haha. - kissé ironikusan fejezte ki magát mialatt nagy bőszen a hűtőben matatott.

Az esténk további része ugyanebben a családias hangulatban telt. Én végül nem pihentem le, Maja meg a konyhában serénykedett, akár egy professzionális séf - engem nem engedve a készülő ételhez nyúlni - ezalatt én igyekeztem szórakoztatni Őt. Mindenféle őrült storyt meséltem neki a turnékról, egyes díjátadókról, és természetesen előjött pár gáz kiskori történet is. Mindennel próbáltam oldani a köztünk lévő feszültséget, hisz még merőben érezni lehetett azt a levegőben. A kínos csendeket a hagyományos "Milyen szép idő volt ma, nem?" típusú kérdésekkel törekedtem félbeszakítani.
Összességében egy nagyon jó napon vagyunk túl. Egy irgalmatlanul hosszú, fárasztó, de eszméletlenül jó napon.

Mikor a repülőtéren leszálltam a gépről nem gondoltam volna, hogy ma este már Majával fogok vacsorázni. Arra számoltam, hogy vagy nem szeretne majd velem jönni, vagy pedig a szülei nem engedik majd el. Minden sokkal simábban ment mint azt én hittem és ez egy kicsit gyanús. Túl gyanús.
Egyelőre inkább elhessegetem ezt a gondolatot, nem akarok ezzel foglalkozni, szeretném kiélvezni azt a pár napot, amit Magyarországon töltök és szeretném ezt a csodálatos lányt jobban megismerni.

* * *
Visszatértem!!!
Két és fél hete voltam aktív utoljára, amiért az elnézéseteket szeretném kérni...😞♥
Na de, végre eljutottam idáig, mostmár gőzerővel folytatom a dolgokat és remélhetőleg vissza tudok térni a régi rendhez.
Köszönöm a sok-sok támogatást még így is, hogy inaktív voltam jó ideig!
Legyen szép estétek/reggeletek/napotok!♥
___
2019.02.27.