Serendipity [ SZÜNETEL ]

27. Vissza kell csinálnom

-Shawn szemszöge-

Egyre csak Maja utolsó üzenete lebegett a szemem előtt.

Kérd el a számát!!

Mégis miért tenném?! Hát nem esik le neki?!.. Vajon miért kértem ennyiszer bocsánatot? Vagy hmm, miért beszélek még mindig vele? És egyáltalán, ha nem akarnék semmi komolyat tőle, mi a szarért tenném mindezt?
Shawn Mendes vagyok, simán megtehettem volna, hogy megfektetem és otthagyom. De nem ezt tettem, mert nekem ez a lány többet jelent ennél. Ránéztem és szinte azonnal végem volt. A gyönyörűséges szemei ahogyan felcsillantak az izgatottságtól, a mosoly az arcán, azok a bizonytalan mégis bájos mozdulatai, a félénksége, ahogy minden alkalommal megilletődötten emelte rám tekintetét. Ezek mind élő képként táncolnak az emlékeim színpadán és újra meg újra át akarom élni őket. Látni szeretném Őt, hallani a hangját, megérinteni. És eközben, Ő még csak észre sem veszi ezt, ami tök szarul esik.

- Shawn! Merre vagy haver? - kiáltozott az utcán Mike, amikor kilépett a hatalmas épületből.

- Itt vagyok. - mondtam halkan, közben pedig integetni próbáltam, de az egyre a fejembe szálló alkohol nem éppen volt a segítségemre.

- Shawn, hát itt vagy! Képzeld... Horogra akadt egy szép halacska. Tessék, ez a tiéd. - azzal bele csúsztatott egy papír fecnit a nadrág zsebembe.

- Ez meg mi a franc? - kérdeztem értetlenkedve.

- Az ultradögös pultos csaj száma. Hogy is hívják..? Azt hiszem Sophie.

- Sadie.

- Tök mindegy. Azt üzeni, hogy várja a randit. Ja, és szerintem csak szórakozott. Tipikusan egyéjszakás hölgyemény. - mondta, sarkon fordult, és egyenesen visszasietett a benti szórakozóhelyre, gondolom a bár pulthoz...

[...]

Szeptember van. Vége a nyári vakációnak. Nincsen több pihenő nap, megkezdődött egy újabb tanév. Már, ami az iskolába járókat illeti.
Olyan másfél hét telt el a kis incidens óta. Hosszú, végtelen, kibírhatatlanul unalmas napokkal fűszerezve, amiket Maja csak fokozni tudott. Mióta elmeséltem neki a történteket folyamatosan kérdezget, hogy mi újság a bárpultos lánnyal.
Mivel azt szeretném mindig, hogy minél hamarabb ejtse a témát, így azt mondom neki, megvagyunk, alakul a dolog. Sokszor viszont ennyi sem elég, mert mindenáron segíteni akar nekem. Tanácsokkal lát el, apró kis trükkökkel... Még ha nem is kérem.

MAJA: Szia, na mesélj! Bevált, amit utoljára mondtam??

SHAWN: Maja...

MAJA: Igen? Valami rosszul sült el?

SHAWN: Nem, nem, nem. Nem erről van szó.

MAJA: Akkor?

SHAWN: Arról, hogy...

MAJA: Hogy?!

SHAWN: Elegem van ebből, tudod?!

MAJA: Te most miről beszélsz?

SHAWN: Rólad, meg a hülye tanácsaidról. Kértem őket valaha?! NEM. Neked sohasem mondták még, hogy ha valaki nem igényli, akkor nem kell csakúgy, magadtól tippeket adni. Rohadtul nincsen rájuk szükségem, köszi. A másik meg... Ennyire vak vagy?! Mit gondolsz, miért beszélek még veled? Mert kellenek a tuti kis női fortélyaid? Persze. Simán ágyba vihettelek volna, de nem tettem. Tudod miért? Mert szeretnélek megismerni. A kapott infókat mind próbálom felhasználni rajtad, hogy közelebb kerüljek hozzád. Te viszont ezt nem hagyod, kurvára nem hagyod. Naphosszat akarok veled beszélni az életedről, családodról, gyerekkorodról. Ismerni akarlak mint a tenyeremet, de ezt ellehetetleníted és már nagyon unom.