Serendipity [ SZÜNETEL ]

14. A fagylaltozó

Reggel isteni illatokra ébredtem. Anya már javában az ebédet készítette, mikor én még csak az ágyamból másztam ki. Igen, inkább délelőtt volt mint reggel.

- Jó reggelt! Vagy mondjam azt, hogy jó napot? - vicceskedett anya, amint beléptem a konyhába.

- Jó reggelt! - mondtam és a hűtőben valami ehetőt kezdtem keresgélni.

- Hogy vagy? Haragszol még? - kérdezte a tűzhely mellett állva és az éppen készülő ételt kavargatva.

- Hm... Nem igazán. Tudod, hogy nem vagyok egy haragtartó típus, főleg nem a szüleimmel szemben. Este gondolkodtam és arra jutottam, ha ennek így kellet lennie, akkor azért történt így, megbékéltem vele. - mondtam két falat szendvics között.

- Ez fura. Tudom, hogy nem vagy haragtartó, de hogy "feladd" és megbékélj... Ez nem te vagy. Na de hagyjuk is, szívesebben beszélnék most másról.

- Miről? - érdeklődtem teli szájjal, ugyanis nagyon meglepett a kérdése.

- Ismerlek, bízom benned és tudom, hogy egy szuperül intelligens lány vagy, de Shawnt nem ismerem és te sem. Félve kérdezem meg... Ugye nem csináltáltatok semmi butaságot? Olyat, amit később megbánnál? - kérdezte.

- Úristen anya! Nem! Nem csináltunk semmit. Semmi olyat. Jézusom. - reagáltam hevesen, teljesen jogosan... Szerintem... Elkezdi azzal, hogy mennyire bízik bennem, erre benyög egy ilyet. Röhej. Röhejes, ami itthon megy.

Miután sietős tempóban befejeztem a reggelimet, hogy minél kevesebbet kelljen anyával beszélgetnem, visszamentem a szobámba és felhívtam Zoét.

- Szio!!! - köszönt hatalmas hanggal.

- Szia... Tudnánk találkozni?

- Perszee! Úristen, annyira kíváncsi vagyok, hogy hogy érezted magad.

- Jól van. Akkor legyen mondjuk kettőkor a szokásos helyen. - mondtam.

- Okés, akkor a fagyizónál, kettőkor. Puszi!! - ismételte el, s letette a telefont.

[...]

Mikor odaértem a kis kézműves fagylaltozóhoz, amit a szokásos helyünknek hívunk, a barátnőm már ott várt rám.

Most felmerülhet a kérdés, hogy miért nevezzük így a fagyizót... Nos hát, miután megismertük egymást nagyon sokat jártunk oda. Meg merem kockáztatni, hogy volt olyan, amikor a hét minden napján benéztünk. Sőt, a dolgozók is ismernek és szeretnek minket, velük is jókat beszélgetünk általában. Ha meglátnak minket már készítik is elő a jól megszokott fagyi vagy éppen süti rendelésünket, évszakhoz igazodva.

- Hellóka!!! - szaladt elém Zoé, majd egy hatalmas öleléssel köszöntött.

- Szia! - üdvözöltem, azzal leültünk egy kinti asztalhoz.

- Na mizujs? Mesélj, hogy tetszett!?

- Hát, mit mondhatnék. Életem legeslegszebb napja volt! Imádtam minden egyes pillanatát. Sőt, ami még utána volt...

- Mi volt utána? - kíváncsiskodott, ez pedig ráébresztett, hogy kis híján elszóltam magam. Baromira nem szeretném, ha bárki tudna róla. Egyedül a családom, senki más.

- Kygo koncertje. Valami fenomenális volt az is. - próbáltam menteni, amit még lehetett.

- Ja, hogy az. Na de, nekem Shawnról beszélj! Olyan kár, hogy nem sikerült megtalálnunk egymást a tömegben. Úgy vártam ezt. Kíváncsi lettem volna a reakciódra. - mondta kicsit csalódottan.