Serendipity [ SZÜNETEL ]

20. A nagy nyári hőség

Másnap reggel kisimultan és boldogsággal telve keltem. A szobámba beszűrődő napfény tökéletes halovány megvilágítást adott a fölöttem magasodó mennyezetnek, amit a reggeli ébredés után gyakran bámulok. Az esetek többségében unatkozom, vagy csalódott vagyok és az életemen gondolkozok, de most... Most egy egészen más dolog járt az eszemben. Egy újabb, szebb és jobb dolog.
A tegnapi hirtelen jött feszült helyzetet és nyomást Shawnnak szerencsére hamar sikerült enyhítenie egy kis csevegéssel. Megkérdezte, hogy hogy vagyok a Sziget óta, megdumáltuk-e anyáékkal a szituációt, mi történt velem az elmúlt napokban. Egyszóval rettentően rendes és figyelmes volt, amiért nagyon is hálás vagyok. Olyannak éreztem, mintha egy "átlagos" emberrel beszélnék, aki nem egy világhírű tinibálvány, akit nem imádnak milliók, és ezzel az attitűddel ráébresztett arra, hogy Ő igenis ugyanolyan ember mint mindenki más. Ezidáig sohasem értettem, mit is akar mondani ezzel, de így, személyes tapasztalat alapján végre eljutott a tudatomig.

- Jó reggelt! - köszöntem vidáman, amint kiléptem a szobámból.

- Mi ez a jó kedv kisasszony? - kérdezte anya közben pedig a konyhába sietett.

- Semmi különös... - válaszoltam kicsit titokzatos módon, majd követtem őt.

- Ismerlek már, nekem nem tudsz hazudni! Na, mesélj el mindent! - erőlködött továbbra is.

- Jó, de muszáj, hogy tudd, nem vagyok zakkant, nem kitaláltam, hanem egy ténylegesen megtörtént dologról van szó. - feleltem, mire a szemöldökét felhúzva, meglehetősen értetlenül nézett rám.

- Hú, hol is kezdjem. Öhm... Tudod van a levél, amit Shawnnak írtam. Az, egész idő alatt a hátizsákomban volt és valahogyan elkeveredett. Már itthon voltunk, amikor ezt észre vettem és teljesen kétségbe estem. Egy az, hogy nem adtam oda neki, kettő meg, hogy el is veszítettem azt a számomra nagyon fontos irományt. Azt gondoltam, ez az a pont, ahol elszúrtam mindent, hisz volt ez a hatalmas lehetőségem, de nem éltem vele úgy, ahogyan kellett volna. És tegnap, mindezek után kiderült, hogy valami hihetetlen módon a levelem Shawnnál van, elolvasta, ezeket pedig mind onnan tudom, hogy beszéltem vele. Írt egy üzenetet Instagramon és előző nap nagyjából másfél/két órán át dumáltunk. - miután ezt mind elhadartam boldogan és egy büszke mosollyal vetettem le magam a konyhában lévő kiskanapéra.

- Csodás. És honnan tudjuk, hogy ténylegesen Shawnnal csevegtél? Mi van, ha valaki csak átver? - nézett rám aggódó tekintettel.

- Nyugodj meg! Szerencsére jó neveltetésben részesültem, van annyi eszem, hogy ezt én már korábban kiderítettem, sőt még maga Shawn is felajánlotta, kérdezzek tőle bármit, amire csak is egyedül Ő tudhatja a választ. Kettőször is feltettem egy ilyen kérdést és tudta a helyes válaszokat. Plusz, a neve mellett ott virít egy icurka picurka kis pipa, ami azt jelzi, hogy az, az adott művész igazi profilja. Bebiztosítottam, nyugodj meg kérlek! - biztattam édesanyámat, hiszen továbbra is egy furcsa grimasszal tüsténkedett a konyhában. Nem örült neki és ezt az arckifejezése tökéletesen elárulta.

Miért nem lehetnek olyan szüleim, akik nem féltenek ennyire? Ez olyan nagy kérés?

Anya reakciója kissé lelombozott és feldühített, így talán a kelleténél jobban kimutatve érzelmeim, az épp a kezemben tartott tányért egy igen erőteljes mozdulattal az ebédlő asztalhoz vágtam.

- Talán baj van? - kérdezte nagyra nyílt szemekkel és enyhén ijedten, mialatt az ebédre készülő húslevest kavargatta.

- Oh, nem dehogy. Minden a legeslegnagyobb rendben. - mosolyogtam rá hamisan. Feltehetőleg nem méltatta annyira, hogy továbbra is kérdezgessen, így aztán visszafordult a tűzhelyen rotyogó leveshez.