Serendipity [ SZÜNETEL ]

12. Nem fair

-Maja szemszöge-

A tikkasztó augusztusi Nap tündöklő sugarai ébresztettek. Álmosan fordultam meg a hatalmas franciaágyon, Shawnt keresvén, ám Ő sehol sem volt. Halk, gitár és énekszóra lettem figyelmes, ami frissen készült rántotta illatával párosult. Kikeltem hát a puha párnák közül és a tompa, de mégis gyönyörű melódia felé vettem az irányt.

Shawn épp a nappaliban ült az egyik gitárjával a kezében és a When You're Ready-t énekelte.

- Wow, ezt még senki sem hallotta élőben.

- Jó reggelt! - köszönt egy széles mosollyal.

- Csatlakozhatok? - kérdeztem, mire egy aprócskát bólintott.

"Baby, tell me when you're ready
I'm waitin'
Baby, any time you're ready
I'm waitin'

Even ten years from now
If you haven't found somebody
I promise, I'll be around
Tell me when you're ready
I'm waitin" - dalolta csendesen a fiú.

- Ez valamiféle célzás akar lenni? - kíváncsiskodtam.

- Veheted annak is. - mondta egy kacsintás kíséretében. - Szeretnél enni? Csináltam neked rántottát.

- Nekem? Most megtisztelve érzem magam. - feleltem, azzal elindultunk az étkező irányába. A helyiség közepén lévő asztal már meg volt terítve, sőt még a reggeli is ott gőzölgött.

- Most aztán megleptél. Nem gondoltam volna, hogy ilyet is tudsz.

- Hát igen. Ez az egy étel még megy. - nevetett. - Jó étvágyat hozzá, remélem ehető.

Miután megettük - a váratlanul finom - rántottát, felöltöztünk utcai ruhába, én kimentem az erkélyre s feszülten, de mégis bizakodva hívtam fel a szüleimet.

- Szép jó reggelt kisasszony! Mikorra lehet érted menni? - köszönt, majd kérdezett is apa.

- Hát, ömm... Igazából azért hívtalak, hogy engedélyt kérjek a tovább maradásra. Shawn felajánlotta, hogy kora délután haza visz, de addig itt tölteném a maradék időt. - mondtam, mire jóízű kacagás hallatszódott a vonal másik végéről.

- Elhiszem, hogy szeretnél még maradni és nagyon jó ott, de megbeszéltünk valamit, szóval nem. Megyünk érted, legyél kész. - jelentette ki szinte dühösen, majd letette.

Miért is engedték volna meg...?

Rendkívül csalódottan battyogtam vissza az épületbe, ahol Shawn már izgatottan várt. Jóformán egy másodperc sem kellett neki ahhoz, hogy kitalálja mit beszéltünk.

- Nem maradhatsz, igaz? - kérdezte halkan.

- Nem hát... - súgtam, mire leült mellém a hatalmas és valószínűleg méreg drága kanapéra - Tudod. Néha úgy érzem fáj nekik az, ha boldog vagyok.

- Ne mondj ilyeneket! Miért fájna nekik? Hisz a szüleidről van szó! Biztos csak féltenek, amit meg tudok érteni. A húgomra én is így vigyáznék, és én csak a testvére vagyok.

- De mégis mi a franctól féltenének? Tőled? Vagy a többi csapattagtól? Esetleg balesetet szenvednénk hazafelé? Ez akkora hülyeség. - folytattam a makacskodást.

- Na elég. Tudod mit? Majd én megdumálom ezt a szüleiddel.

- Esélytelen, hogy belemenjenek. Inkább felejtsük el, oké? Élvezzük azt az időt, amit még együtt tölthetünk.

- Legyen, de azt tartsd észben, hogy nem adom fel ilyen hamar. Plusz jó a meggyőző képességem.

- Mr. Magabiztos... Kíváncsi vagyok.