Serendipity [ SZÜNETEL ]

39. Kedvellek

A kitaposott kis sáros ösvényen csoszogtam éppen, amikor egy férfi hangját hallottam a távolból. Óvatosan lépkedtem tovább a célom felé, reménykedve, hogy nem vesz észre. Ahogy egyre közelebb kerültem a magaslati ponthoz a hang egyre erősödött és erősödött. Egy idő után azt is ki tudtam venni, hogy mit mond és hogy azt milyen nyelven mondja. Angolul hadovált, mintha veszekedett volna valakivel, ám egy másik ember jelenlétét észlelni sem lehetett. Talán magában beszélt... Talán ő is úgy vívódott, mint én...

Amikor már csak pár lépésre voltam a helytől ahová eddig igyekeztem, megbizonyosodtam róla, hogy a titokzatos alak nagy eséllyel ott van.
Bizony, igazam is lett. Fel-alá lépdelt, az orra alatt motyogva.

"Mit tegyek?" "Beszéljek vele?" "Miért kellett ilyen hülyének lenned?"

Oda-vissza, oda-vissza, fel s alá ténfergett. Határozottan egy vívódó emberrel találtam szemben magam.
Ügyelve minden tettemre, halkan közelebb osontam, de amint az meg volt írva, természetesen lebuktattam saját magam. Ugyanis egy kedves faágacska úgy döntött, hogy odaszambázik a lábam alá. Konkrétan a semmiből! És mire észbe kaptam, már rajta álltam, az pedig egy hatalmas reccsenéssel kettétört.

- Van itt valaki? - szólalt meg a férfi és körbe-körbe kezdett tekintgetni. Majd előkapta a mobilját és ahogy a fény megvilágította az arcát utána az enyémet, mindketten meglepetten bámultuk a másikat.

- Maja?

- Shawn? - hangzott el a két név szinkronban.

- Mit keresel itt? Egyedül, éjszaka? - Kiáltott rám, lekezelő stílusban . Nagyon csúnyán kérdőre vont. Meg sem tudtam szólalni.

- Hát... É-én csak... Csak k-ki akartam szellőztetni a fejem. - mondtam és egy hangos sóhajt kaptam válaszul.

- Ah, sajnálom. Nem volt szép tőlem. Csak ideges vagyok és még meg is ijesztettél - kért elnézést nevetve, miközben tarkóját simogatta - Én is épp a gondolataim közepén voltam, én is gondolkodni jöttem ide...

Mielőtt bármit átgondoltam volna, odasiettem hozzá és átöleltem. Szorosan átfogtam derekát és a homlokomat mellkasának döntöttem.
Habozva bár, de Ő is átölelt engem. Állát a fejem tetején pihentette, míg karjai erősen fonódtak apró testem köré.

- Minden rendben? - kérdezte suttogva.

- Nem tudom. - válaszoltam elgyengült hanggal.

- Nem tudod, hogy minden rendben van-e?

- Nem tudom, hogy mit tegyek... - immáron sötét szemeit figyeltem.

- Mi a baj? Mondd el. Segítek, ígérem.

- Nem szeretnék róla beszélni. - megcsóváltam a fejem és a cipőinket kezdtem bámulni.

- Csak próbáljuk meg, oké? Azzal nem leszel előrébb, ha magadban tartod. Bízz bennem!

- Én bízok de...

- De mi? - erősen megszorította oldalam mialatt türelmetlenül faggatózott.

- Ez nem olyan egyszerű Shawn! - miután kiszabadítottam magam fogásából pár lépést hátráltam - Ez egy cseppet sem egyszerű. É-és... Nem is kéne itt lennünk. Nem szabadott volna szóba állnom veled, vagy megbocsátani. Tudhattam volna, hogy úgyis ez lesz a vége, de.... Mindig keresem a bajt. Mindig.

- Mi a baj? Mondd el kérlek! Segítek, csak mondd el! Mert így nem lesz jobb. Ezzel te is tisztában vagy, tudom. - aggódó tekintettel fürkészett, kezét pedig felém nyújtotta - Hadd segítsek! - súgta, amivel nekem totál vége lett mindennek.