Serendipity [ SZÜNETEL ]

32. Békülés

Iszonyatosan fáztam. Felültem, hogy magamra húzhassam a takarómat, viszont a fejem nem örült a gyors pozíció váltásnak. Úgy hasított belé a fájdalom mint azelőtt soha. Fantasztikus... A jó öreg másnaposság. De még milyen...
Visszafeküdtem hát, remélve, hogy tudok még valamennyit pihenni. Hiú remények...
Órákon át forgolódtam az ágyamban hasogató fejfájás és rosszullét társaságában. Kimásztam hát a puha és meleg ágyneműm közül és csendben lementem a konyhába. Kénytelen voltam a lehető leghalkabban és legóvatosabban mozogni, különben hajnali ötkor felvertem volna az egész házat. Ami egy: azért gáz, mert a családomat felébreszteném hajnalok hajnalán - nyilván nem lennének boldogok, kettő: mert ha a szüleim ilyen állapotban meglátnak az biztos, hogy szobafogságot kapok.
A konyhába érve magamhoz vettem egy üveg vizet, a gyógyszeres szekrényből pedig kihalásztam egy fájdalomcsillapító tablettát.
Nesztelenül visszaosontam a szobámba és visszabújtam a meleg paplanom alá. Bevettem a gyógyszerem, hátha az majd segít és visszafeküdtem aludni.

[...]

Délután egy óra lehetett, amikor újra magamhoz tértem. Ugyanolyan tompa és nyúzott érzés futott végig rajtam mint hajnalban, viszont most rettenetes hidegrázással párosulva.
Kikeltem az ágyamból majd a szekrényem elé slattyogtam és kiválasztottam valami otthoni szerelést. A hajamat egy laza ló farokba fogtam, amit aztán egy kontyba tekertem. A telefonomat magamhoz véve, kissé félholtszerű állapotban kullogtam le egészen a nappaliig.

- Jó reggelt kisasszony! - mondta egy csöppet csipkelődő stílusban apa.

- Jó reggelt! - köszöntem vissza, majd lehuppantam a kanapéra az öcsém mellé.
Mindenki épp abban a helyiségben tartózkodott, ami azt jelentette, hogy faggatózás következik.

- Na és... Milyen estéd volt? - kérdezett anya.

- Csodálatos. És hogy megelőzzem az összes többi kérdéseteket... Igen, ittam, de nem annyit, hogy ne tudjak magamról. Végig Mirával voltam, vigyáztunk egymásra és olyan hajnali három körül értünk haza. - közöltem a tegnapi történéseket röviden, mondhatni ömlesztve, egy-két kisebb füllentéssel fűszerezve. Sokat ittam, nagyon sokat. Mikor hazaértem épp betaláltam a szobámba. És Mirával sem figyeltünk egymásra... Ezeket csak azért mondtam, hogy megnyugodjanak és hogy ne kérdezősködjenek többet.

Miután felfogták a gyorsan jött információkat egy mosollyal és egy bólintással nyugtázták azokat én pedig hátradőltem és elővettem a telefonom.
Meglepetten tapasztaltam, hogy mi virít a kijelzőmön.
Shawn és az általa küldött közel száz üzenet.

SHAWN: Maja!!! Kérlek vedd fel a telefont!!
SHAWN: Ugye minden oké?!
SHAWN: Mondd, hogy minden rendben van!!
SHAWN: Csak annyit szeretnék tudni, hogy épségben vagy-e... Kérlek válaszolj!

És rengeteg további, ehhez hasonló kis szövegecske.
A látvány és az üzeneteinek a tartalama kijózanítóan hatottak rám. Miután elnézést kértem a családomtól - amiért megzavartam a szombati filmnézős délután- azonnal felrohantam az emeletre és lerogytam az ágyamra.
Mégis mi a jó isten ez?! Mi a fenét csináltam én tegnap este?!
Ez rettenetesen gáz... Nem emlékszem semmire. Totál képszakadás a buli...

Ötletem sincsen, hogy mi a fenét tegyek. Írjak neki?! Vagy ne?! Felhívjam?! Vagy hagyjam?!
Meg amúgyis, ha bármit is reagálnék az egyenlő lenne a bocsánatommal. Száz százalék, hogy azt hinné ezzel megbocsátok neki. De nem akarok. Vagyis de, de még nem. Különben i-... Na várjunk csak. Úristen! Tuti erről beszéltünk tegnap este, hiszen egy jó pár perces hívás van feltüntetve a sok-sok üzenet között.
Na jó. Akkor nem tudok mást tenni mint..mint, hogy felhívom. Végülis mi baj lehet, nem igaz..?