Serendipity [ SZÜNETEL ]

2. Először

A telefonomat bámulva kisebb sokkot kaptam, ugyanis Shawn feltett egy InstaStory-t...

"Sajnálom, hogy nem jöttem ki tegnap este. Két óra múlva lent leszek, hogy képeket készítsek veletek srácok. Ígérem. Szeretlek titeket! Köszönöm a türelmet. Szeretlek! Sziasztok!"

Mondta, emellett pedig ott virított a "Lent, két óra múlva. X" felirat. Mi? Ez most komolyan velem történik? Abban a pillanatban szinte mindenféle érzelem végig futott rajtam.

- Maja, gyere! - szólt rám anya, de én továbbra is egy helyben álltam.

- Maja!! Tedd el a telefonod és gyere! - ismételte meg.

- Lehet egy kérésem? - néztem a szüleire reményekkel teli szemmel.

Gyerünk kislány, most vagy soha!

- Mit szeretnél? - kérdezte apa. Azzal eléjük léptem és reszkető kézzel újra megnyitottam Shawn storyát. Feszülten figyeltem a szüleimet és reakciójukat. Miután véget ért a videó gyorsan lefordítottam nekik és belekezdtem mondandómba.

- Igazából már tegnap meg akartam kérdezni, hogy esetleg elmehetünk-e arra, de tudtam, úgyis az lenne a válaszotok, hogy "telhetetlen vagyok" vagy "mi van, ha feleslegesen ácsorgunk csak, mert nem jön le" és stb. - magyaráztam beleéléssel. Érezzék csak mennyit jelent ez nekem.

A kis monológomat csend követte. Mindketten azon gondolkodtak, hogy mit kezdjenek a mindent akaró kislányukkal.

- Tényleg menni akarsz? Mert így később fogunk kiérni és egy találkozód is le van beszélve. - mondta anya.

- Igen. Igen, menni szeretnék. Nincs semmi más amit jobban akarok. Istenem, mennyivel jobb lenne megölelni és képet csinálni, SZEMÉLYESEN találkozni vele, mint az, hogy egy jó helyről nézhessem. Bár az utóbbi is hihetetlenül jó dolog. És nem érdekel a találkozó, majd szólok, hogy később érünk oda. - mondtam remegő hanggal.

- Jó, legyen. Menjünk.

- Ez komoly?! ÚRISTEN! Nagyon nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm! El sem hiszem!! - visítoztam az utca kellős közepén majd oda rohantam a szüleimhez, hogy megöleljem őket. Szerintem soha életemben nem voltam ennyire boldog. Olyan erőt éreztem magamban, mintha a világ megváltására is képes lettem volna.

Egy bő 20-30 perc utazás után meg is érkeztünk a szállodához, amelyben Shawn tartózkodik.

Döbbenet. Őrület. Zavar.

Ezekkel a szavakkal tudnám legjobban leírni az ottani helyzetet. Hatalmas mennyiségű embertömeg gyűlt össze szűk másfél óra alatt. Többszázan voltunk a gyönyörű épület előtt. Miután felmértük a terepet, hogy melyik oldalra célszerűbb állni, mi is csatlakoztunk a rajongóáradathoz.

Hangos sikítások és éneklések közepette telt az idő. Minden alkalommal mikor valaki kilépett - lehetett az egy idős házaspár vagy épp egy bőröndöt toló dolgozó - tapsvihar és visítás fogadta. Ahogy az óra nagymutatója egyre többet mutatott, arányosan nőtt a tömeg is. Eljutottunk odáig, hogy már az úttestet is emberek borították.

14:00 után egy kicsivel lehetett, amikor Shawn testőre, Jake kilépett a szállodából. A tér megtelt tinilányok kiáltásaival, mert mind azt hittük, hogy őt, a kedvencünk fogja követni. Tévedtünk. Azért jött ki, hogy elmondja, Shawnt nem fogják így leengedni, át kell mennünk a szemben lévő parkba, ahol sorban állva kell várnunk.

Jake visszament az épületbe a többszázas tömeg fele pedig megindult a parkba. Igen, csak a fele. A többi ember továbbra is ott maradt és nem mozdult. Így telt el még egy óra a tikkasztó nyári melegben. Csak ment az idő, ment és ment. Shawn nem jött le és időközben megtudtuk, hogy nem is fog lejönni. Túlságosan veszélyes lenne rá, és az emberekre nézve is. Szuper...